A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

- ,,[h]a igaz az, hogy a nemzeti nyelven való tanítás a tudományos könyveket elszaporítaná, ezek a nemzetet érzékennyé tenné, ez az érzékenység szülné a hazafiakban a keresztyén patriotizmust, mely az önnön hasznuk félretételével is nemzetünk közjavának munkálkodására ösztönözne; ha igaz az, hogy nemzetünk mostani beteges s csömörlős ízlése minden tökéletességeknek tárgyaira, a tudományokra, katonaságra, kereskedésre, mesterségekre, újabb találmányokra a nemzeti nyelven való tanítás által neki elevenedne s finumodna: mi bizonyosabb annál is, hogy mivel a nemzet valóságos boldogsága a nemzeti nyelv pallérozásától s annak a nemzetbe való elközönségesedésétöl függ, mi is nemzetünk minden tekintetbe lehető virágzását s boldogságát kedves ősi nyelvünktől várjuk s függesszük fel."

9 -, vagyis ha a professzorok nem is vontak le ennyire radikális következtetést kultúra és közösség, műveltség és nemzet kapcsolatát illetően, ennek ellenére a lelkipásztori hatalom gondolatával ez mintegy eleve be volt kódolva a kollégiumi művelődés világába, még ha kezdetben nem is a nemzeti gondolat volt ennek tartópillére. E felismerés irányába lökte őket az is, hogy mindennél fontosabbnak tartották a református egyház és művelődési intézményei autonómiáját, ami a Habsburg törekvésekkel szemben eleve nemzeti érdekek és értékek védelmezéseként jelent meg. A Diószegit érintő vád - a világi dolgokkal való foglalkozás miatt elhanyagolja lelkészi hivatását -, fényt vethet egy másik okra is, amiért a Kollégiumban oly lassan haladt előre a magyar nyelv ügye. Ha meggondoljuk, hogy a vádlók a világi dolgok alatt az ismertek önértékének hirdetését és a növények neveiben való gyönyörködést érthették, akkor világossá válhat az is, hogy az elvilágiasodás és a magyar nyelvűség könnyen összekapcsolódhatott egymással, vagyis a túlzott világiasság vádja szinte előfeltételezte a magyar nyelv ügyének támogatását. Az anyanyelvben való gyönyörködés legfőbb ösztönzője és egyben a világi élet legfőbb terjesztője az egyre inkább önállóvá váló szépirodalom volt. Rajta keresztül egy a Kollégiumban eddig ismeretlen világra nyílott rálátás. Épp ezért az ún. hungarizmusok vagyis latinba magyar szavak vegyítése mellett a magyar nyelvű regények olvasása volt leginkább tiltva a kollégiumi diákok számára. A sedes jegyzőkönyve először 1800. november 22-i dátummal ad számot arról, hogy magyar regény olvasásáért diákot idéztek meg. A végzésben az áll, hogy „ily haszontalan könyvek olvasása az éretlen elméknek inkább káros mint hasznos, olvassanak inkább görög és latin remekírókat". (BALOGH 1904, 245.) E regények a professzorok szerint tehát még nem voltak kanonizálva, még nem vonultak be az engedélyezett és megfelelő magyarázattal ellátott könyvek közé. Még 1808-ban is arról panaszkodott Kölcsey Kazinczy Ferencnek, hogy tilos a magyar könyvek és a regények olvasása.

10 A regények több vonatkozásban is eltértek a deákos klasszicizmus eszményétől, egyrészt gyakran a jelen kort mutatták be, de a régmúlt esetében sem a klasszikus görög vagy római világba léptek vissza, hanem ekkor is a jelen érdeke volt a meghatározó. Nem lényegtelenek ennek erkölcsi-ízlésbeli vonatkozásai sem, hisz a regénnyel szembeni legfőbb vád az volt, hogy erkölcstelenséget terjeszt. Másrészt az antik klasszikusok helyett egészen más hagyományokra támaszkodtak. Döbrentei és Szálai László például a francia irodalom tanulmányozását tartotta fontosnak, hisz ez vinné közel a magyar irodalmat a polgárosult ízléshez, Szemere pedig a „nem ideális körök"-et rajzoló, hanem a kornak tükröt tartó románt tartotta korszerűnek. Miközben tehát a kollégiumban még a 19. század elején is idegenkedtek az újnak már nem igazán számító műfajtól, jelenközpontúságától, s a magyar nyelv térhódításától, addig az 1810-es évek polgári értelmisége számára már természetes volt az a gondolat, hogy a magyar irodalmat csak saját hagyományaira 9 Trócsányi idézi Mándi Márton István Görög nyelv kezdetei című munkájából. TRÓCSÁNYI 1931, 105. 10 Kölcsey Ferenc levele Kazinczy Ferenchez, 1808. december 7., 1809. január 31. KFÖM III. 19., 22. vö. TAXNER 1992, 58-59. 396