A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

dési állapotai és a műveltségi anyag magyar nyelvű elsajátításának feltételei igencsak siralmasak, többek között azért is, mert nemzeti nyelvünk jelen állapotában alkalmatlan a műveltség közvetítésére. Domokos szerint viszont, mégha csak jövőben megvalósítható ideál volt is a nemzeti nyelvén művelődő magyarság, de ennek érdekében már ma kell cselekedni. S így bár nem tartotta különösebben értékesnek, számon tartásra érdemesnek a kortársi irodalmat, ennek ellenére azért érezte szükségesnek költőink megbecsülését, hogy valamikor majd a magyarságnak is legyen Homérosza, Vergiliusza, Miltona, Voltaire-je.

8 Domokos tehát a jövőbeli fejlett magyar nyelvű művelődés érdekében kompromisszumot kötött, Sinai azonban azt nem tudta meg tenni, mert csak azt látta, ami így a nemzeti szempont révén elveszik, de nem tudta elképzelni, hogy a jövőben mindez másképp is lehet. Nyilvánvalóan azért, mert gondolkodását meg sem érintette a nemzeti művelődés jelentősége és így az ettől várható nemzeti felemelkedés eszméje sem. A Tempefőiben, Szuszmír meséje kapcsán is felmerül a műveltség helyének kérdése, de szintén az egyetemes vagy nemzeti kontextusában. Bár az egyetemes emberi kultúra primátusa megingathatatlannak látszik, de nem utasította el teljesen a nemzetit jelentő néphagyományt sem. (vö. DEBRECZENI 93, 90.) Az egyetemes és a nemzeti elkülönítése jellemzi a Debreceni Grammatika nyelvszemléletét is, hisz a szokáson alapuló, az idegen hatásoktól mentes magyar nyelv eszményét állítják szembe Kazinczy nyelvújítási elveivel, melyek megint a műveltség-müveletlenség fogalompár által határolt szemantikai mezőben értelmezhetők. Alapvető különbség van tehát Sinai és Domokosék szemlélete között. Míg előadásaiban és jegyzeteiben hatalmas adattömeget mozgató professzor kizárólag az egyetemességben látta a művelődés alapzatát, addig a főbíró a műveltség és a nemzet közötti szoros kapcsolatot szem előtt tartva tartotta lehetségesnek a magyar nyelvű művelődés fejlődését és más nemzetek megbecsülésének kivívását. Bár a professzorok többsége belátta a magyar nyelvű oktatás szükségességét, ahogy magyar nyelvű tankönyveik is mutatják, de ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy a művelődés egésze számára alkalmasnak találták volna. Magyar nyelvű tankönyveik is inkább csak arról tanúskodnak, hogy a művelődés birodalmába való belépés eszközének tekintették a magyar nyelvet. Pedig a korforduló szellemi és politikai életében a magyar nyelv kérdése legalább négyféleképp vetődött fel: egyrészt mint a kommunikáció eszköze, másrészt mint az irodalom nyelvének adottsága, harmadrészt mint a nemzet jele és végül mint az irodalom alakításra váró közege. (BÍRÓ 1995, 117-138.) Ezek közül a Kollégiumban a 19. első harmadáig csak mint a művelődés alapjai megszerzése és a kommunikáció eszköze merült fel a magyar nyelv. Majd csak a harmincas években Péczely József fellépésével tör be az a nagy hatású gondolat, hogy a nyelv nemcsak az ismeretszerzés eszköze, hanem egyben a nemzet jele is, s állapota a nemzet állapotára világít rá: „Magyarnak ugyan semmi elébbvaló nem lehet: hogy nyelvünk, ezzel együtt nemzeti létünk, minden lehető módon, minél teljesebb kifejeződést, virágzást, önállási pontot, életet és állandóságot" nyerjen. E gondolat szellemében ajánlotta az általa szerkesztett Lant című irodalmi antológia harmadik kötetét Kölcseynek, a negyediket pedig ,,A' hazai nyelv, s' nemzeti előhaladás elnemfogúlt barátainak". (BODOLAY 1963, 657.) Ahogy a probléma kiéleződése, úgy megoldása is összefüggött a művelődés és közösség kapcsolatának kérdésével. Pontosabban azzal, hogy a kollégiumi művelődés csúcsán még ebben az időben is a lelkészképzés állt. A lelkipásztori hatalom viszont eleve feltételezte a lelkész azonosulását közösségével, enélkül ugyanis nem képviselhette volna a rá bízottak ügyeit. S így, bár a debreceni professzorok nem mentek olyan messze mint Márton István, aki a Görög nyelv kezdete című munkájában közvetlen kapcsolatot látott a nemzeti nyelv és a keresztyén patriotizmus között 8 Molnár Ágnes idézi Domokos Weszprémi István Pannóniáé Luctusához írt bevezetőjét. MOLNÁR 1939, 86. 395