A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

ra emlékeztető" testületét: a coetust (NAGY S. 1933, 33.). A coetus korai, 16. századi és 17. század eleji működéséről kevés közvetlen információ áll a rendelkezésünkrejobbára az első fennmaradt törvényből (1657) és irányító-szabályozó testülete, az iskolai törvényszék későbbi működéséből következtethetünk vissza. De ennek ellenére világosan kirajzolódik, hogy a diákság önszabályozó testülete több szállal és több oldalról kapcsolódott be a Kollégium szervezetébe. Egyrészt az önként vállalt, belső fegyelem biztosításával, aminek legfőbb eszköze a diákok közül választott kormányzó és bíráskodó testület volt. A coetus tagjai esküvel fogadták, hogy a törvényeket, melyek elsősorban a vallásos és az erkölcsi életet szabályozták és a szorgalmas tanulásra ösztönöztek, megtartják. (ZSIGMOND 1937, 17.; MAKKAI 1984, 583.) A másodszor a coetusnak szerepe volt a Kollégium (s ezáltal az egész vallási közösség) kulturális egysége megőrzésében, hisz részben rajta keresztül történt a diákok nevelési feladatokkal való felruházása. Azzal pedig, hogy a felsőbb diákok tanítottak (a Kollégiumban vagy rektoriára menve) mellérendelt viszonyba kerültek tanáraikkal, s így egyben elfogadták, legitimálták és továbbörökítették azt a kulturálisszociális-politikai értelmezési keretet, amit a Kollégium mint intézmény adottként, lényegében megváltoztathatatlanként tételezett. A kollégium klasszikus műveltségeszménye ill. az erre épülő metódusok (klasszikusok utánzása, a tanultak folytonos ismétlése) szemléletesen fejezik ki a kultúra egységének normatív gondolatát. A problémát az okozza, hogy e szemlélet időbeli határa szinte a 19. század közepéig terjedt. Még 1836-ban a Csokonai-síremlék kapcsán kirobbant vitában is károsnak tekintette a Kollégium professzori kara a diákok költői, tanulmányírói szárnypróbálgatásainak megjelentetését, mert így szerintük időnek előtte tudósnak, vagyis a tanáraikkal bizonyos szempontból valóban egyenrangúaknak, önállóan gondolkodni és ítélni tudónak tekintik magukat. Ezt pedig annál is inkább veszélyesnek érezték, mert az önállóság a kollégiumi művelődési elvektől és eszményektől való eltérést, s egyben egy új kultúra, új világ megjelenését is jelenthette. Elgondolkodtató az is, hogy bár a kollégium diákjai jobbára szegény sorsúak, „kevés érzékük volt a művelt társadalmi élet alakisága iránt", mentalitás és kulturális viselkedés tekintetében félszegnek, faragatlannak, durvának lehet nevezni őket (ZSIGMOND 1937, 102.), ennek ellenére e mentalitás kulturális vetülete csak a „földalatti" kéziratos diákköltészetben mutatkozhatott meg. Talán azért, mert ennek egyik fő szemléleti sajátossága a tekintélyrombolás volt. (vö. BÁN-JULOW 1964. és BAJKÓ 1988, 179-181.) A coetusnak ebbe a szellemi egységbe való beágyazódását bizonyíthatja az is, hogy nem egyszer az ő költségükön jelentek meg a kollégiumi professzorok tudományos előadásai. így 1679-ben Martonfalvi György Tanétó és Czáfoló Theologia című munkája, 1681-ben pedig Szent Históriája. (MAKKAI 1988, 57.) Ebből a feltétlen kulturális egységre törekvésből következik az is, hogy a Kollégiumon kívüli eszmék, világok betörését leginkább lehetővé tevő peregrinációkra miért felügyelt oly nagyon a Kollégium vezetése. Döntő fontosságú, szinte stratégiai jelentőségű tanulmányutaknak tekintette ezeket a Kollégium és város vezetése egyaránt. Harmadszor az előbbivel összefüggésben a coetus szellemi műhelyként jelent meg a Kollégium életében. (GYŐRI 1988, 634-636.) A disputációk, declamációk és a collatiok az önművelés intézményi kereteit jelentették. Lényeges szerepük volt abban, hogy a diákság a 18. század végén rátaláljon az új önművelődési formákra. Szauder József hívja fel a figyelmet arra, hogy a Kollégium szellemi arculatának megrajzolásakor nemcsak a professzorok előadásait, mentalitását kell figyelembe venni, hanem azokat a felvilágosodás idejére bár megmerevült, de mégiscsak új élettel is megtölthető önművelődési formákat, melyek önállóságra, kezdeményezésre szoktatták a diákokat. így Csokonai önművelődési köre is elképzelhetetlen a collatio-forma nélkül. (SZAUDER 1980, 24.) E formákon keresztül törhetnek majd be az irodalmi diáktársaságok, amelyek célja szintén az önművelés volt. Péczely József harmincas években megjelent epigrammái is itt születtek. Negyedszer a coetus a kollégiumi diákság anyagi ügyeinek 380