A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művészettörténet, iparművészet - T. Molnár Viktória: A képzőművészeti élet intézményrendszere a rendszerváltás utáni Debrecenben (1990–1998)

A Medgyessy Terem Debrecen egyik legismertebb, hosszú múltra visszatekintő kiállítóhelye. Maga a helyiség a Cívis Ház Rt. tulajdona. Mint a Képcsarnok Rt. Magyarországi Szervezet üz­letének, elsőrendű feladata a magyar kortárs képző- és iparművészet bemutatása, a főállású művé­szek zsűrizett munkáinak eladása, így azok eltartása. (Az ország sok más Képcsarnok-boltjával együtt - Hajdú-Bihar megye egyetlen ilyen helyeként). Ezen belül - önkéntes feladatként, Önkölt­séges alapon - évente 6-8 debreceni és megyei kortárs alkotó számára biztosít bemutatkozási le­hetőséget, 10-10 nap időtartamra. Az 1989-ben Derecskén, 1990-ben Debrecenben megalakult Kortárs Galéria, valamint az 1996-ban nyitott budapesti Koncz Galéria tulajdonosa arra törekszik, hogy városunkban s kör­nyékén, illetve az egész világon (USA-tól Japánig) ismert, neves kortárs művészek (nevében is jelzi) és fiatal, kezdő tehetségek alkotásaiból rendszeresen tárlatokat rendezzen, illetve ezekből értékesítsen. Sokrétű, összművészeti tevékenysége (díjak alapítása a színjátszás és az irodalom te­rületén; karitatív támogatások) mindenképpen kiemelt szerepet biztosít neki a város egyéb intéz­ményei között. 1997. augusztus 19-e fontos dátuma volt a debreceni művészettörténetnek. Ekkor nyílt meg ugyanis a Mű-terem Galéria és Antikvitás, amely a város képző-, fotó- és iparművész alkotóit tö­möríti tárlatain nem elsősorban az üzleti, hanem a művészeti érdekek és értékek alapján. Közművelődési intézmények kiállítótermei A közművelődési intézmények alapfeladatai közé tartozik a kiállítások szervezése, így erre számos lehetőség nyílik Debrecen művelődési házaiban és múzeumaiban: Kölcsey Ferenc Me­gyei-Városi Művelődési Központ, Pedagógus Művelődési Ház, Vasutas Egyetértés Művelődési Központ, KASZ (Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete) József Attila Művelődési Ház, Újkerti Közösségi Ház, Déri Múzeum. A Déri Múzeum és a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum fenntartó szerve a Hajdú-Bihar Me­gyei Múzeumok Igazgatósága ill. az azt fenntartó megyei önkormányzat. Az utóbbi években egy­re inkább előtérbe kerül a kortárs debreceni alkotóművészek és műveik bemutatása a tradicionális jubileumi gyűjteményes emlékkiállítások mellett. Oktatási intézmények galériái Az iskolai alkalmai tárlatoknak vagy a rendszeres kiállításoknak otthont adó galériáknak egy­re nagyobb lett a szerepük 1990 után, egyre több intézményben akadtak olyan vállalkozó szelle­mű pedagógusok vagy más munkaerők, akik szívesen végzik ezt a szervező tevékenységet. Felsőfokú oktatási intézmények kiállítóhelyei A három egyetemi galéria (DATE, DOTE, KLTE) már az 1970-es években jelentőssé vált. A Debreceni Agrártudományi Egyetem Galériájában szervezett kiállítások során főleg az egyetemista ifjúsággal (hozzájárulva ezzel a hallgatók értelmiségivé válásához - módosított 1993. évi felsőokt. tv.), valamint dolgozóikkal és az idelátogató hazai és külföldi vendégeikkel igyekez­nek megismertetni a különböző képzőművészeti irányzatokat, s diákjaik amatőr körében végzett 334

Next

/
Oldalképek
Tartalom