A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művészettörténet, iparművészet - T. Molnár Viktória: A képzőművészeti élet intézményrendszere a rendszerváltás utáni Debrecenben (1990–1998)

T. Molnár Viktória A KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉLET INTÉZMÉNYRENDSZERE A RENDSZERVÁLTÁS UTÁNI DEBRECENBEN (1990-1998) 1. A KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉLET SZERVEZETI RENDSZERVÁLTÁSA MAGYARORSZÁGON Új helyzet a kultúra finanszírozásában Magyarországon az 1990-es években fantasztikus mértékű átrétegződés történt a kultúrán belül: a kultúra és a pénz viszonyában, a kultúra finanszírozásában. Új szereplők, új struktúrák jelentek meg, a döntések és újraosztási mechanizmusok olyan gyorsasággal változtak meg, hogy az a mód, ahogyan a nyolcvanas évek végén a kultúráról, a kultúra és az állam viszonyáról gondolkodtunk, az ma semmilyen formában nem állja meg a helyét. (HARSÁNYI 1996, 72-73) Mindenfajta adminisztratív beavatkozás ellenére tényként kell leszögezni, hogy a szocializmus éveiben az állam felelősséget vállalt a „művészetért", tehát költségvetésből támogatta -jóllehet „szolgáló" művészetet akart, ám amikor ráébredt arra, hogy a művészek túlnyomó része nem vállalja e feladatot, akkor sem vonta el a dotációt. (NÉMETH 1992) Az alkotó ember számára is fontos, hogy alkotótevékenységéből tudjon megélni. Ennek megvalósítása jelentette a művészet igazi támogatását (s jelentené ma is!). A kifizetett honoráriumok évenkénti százmilliós nagyságrendje bizonyította a szocialista társadalom művészettámogató politikáját és annak gyakorlati megvalósítását. Ezek tényleges megoszlása az alkotók között azonban nagymértékben differenciálódott. Mi volt ez, ha nem rejtett mecenatúra? S nem is valami kicsinyes, garasoskodó mecenatúra, hanem a zsűri- és kereskedelmi struktúra működési mechanizmusának jóvoltából bőkezű önmecenatúra. (KERÉKGYÁRTÓ 1979) A kulturális szféra rendszerváltást követő átrétegződésében van két olyan mozzanat, amely tartósan megmarad. Az egyik, hogy megjelent egy plasztikusan nagy, de még nem „erős" vállalkozói réteg a kultúrában, amely önálló döntéseket képes hozni. Ezek a kérdések horderejűket tekintve egyre inkább vannak olyan fontosak, mint az állami kultúrpolitika döntései! A másik: az 1980-as évek végétől egyre erőteljesebben létező és szervezetekben is megtestesülő civil kurázsi, amely alapítványokat és egyesületeket hozott létre ebben az országban, elsősorban a kultúra területén. Mind a két változás rendkjvül nagy kihívás a tradicionális kultúrpolitikával szemben. (HARSÁNYI 1996) Az adományozott bevételek Hazánkban a művészeteket támogató hivatalok állami és városi művészeti alapjaiban meghatározott kategóriák vagy programok széles választékán keresztül helyezik el a pénzsegélyeket. A kultúrára fordítandó pénzösszegek további jelentős hányadát teszik ki a különféle alapítványokba helyezett állami, illetve városi pénzek. A különféle adományok és pénzalapok biztosítása kizárólag a non-profit, azaz a nem nyereségcentrikus ágazatok keretén belül működik. Az adományokat, pénzalapokat és természetbeni juttatásokat együttesen „adományozott bevételnek" vagy „nem megkeresett bevételnek" nevezzük. Előkerítésük sokféle módon lehetséges (egyesületek tagdíjai, 327