A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Néprajz - Ujváry Zoltán: Rózsa Sándor perei

Rózsának voltak némi aggodalmai, hogy mégis iszonyú lesz a mérény, de arra Csonka Ferencz úgy nyilatkozott: „Nem kell félni semmit 2-300 forintért az istent is meg lehetne ölni." Itt tehát úgy látszik, hogy bár némelyik vádlott társa itt is reá akar hárítani az oroszlán szerepet, mégis nem Rózsa volt a főindító, hanem Csonka Ferenc és Szabó Imre, s nem lehet igaz, ezeknek azon mentsége, miszerint ha Rózsa haza nem szabadul, soha sem merényelték volna ők azt. Csonka Ferencz állította a tárgyalás alatt, hogy ők nem akarták az utazó személyeket bajba ejteni, s épen azért ugratták oly helyen a mozdonyt, hol a part-oldalba feködjenek le a vaggonok és személyek ne sérüljenek meg, nekik csak a postapénz kellet volna, egyedül arra fájt foguk, még nagy reményt is kötöttek, mit bizonyít miszerint Csikós azt adja a Rózsa szájába hogy midőn ő ettől kérdezte volna, hogy hova mennek? Rózsa azt felelte volna: „Oly hölyre megyünk most, hogy ha isten mögsegítene minket, mögélnénk." Kir. ügyész vád- és Eördögh M. és Nyilassi F. ügyvédek védbeszédei után ítéltetett: Csikós József ezen rablási bűntényért 10 év börtönre ítéltetik, Simon József ez alul felmentetik, azonban 17 már letárgyalt bűnéért 12 évi börtönre ítéltetik. Az első tárgyalási kísérletben és a későbbi valóságos tárgyalásban Rózsa Sándor, Szabó Imre, Tombácz Antal, Csonka Ferencz bűnösöknek nyilváníttatnak. Szeged, decz. 24. Elnök: Bodroghy István, bírák: Kovács Zsigmond; Újhelyi Károly, jegyző: Seidel Lajos, Kir. ügyész: der. Illés Károly, védő, ügyvédek: Eördögh Mihály, Benke József, Nyilassy Pál, Zombory Antal. A 9 órakor elkezdett ülés elsőben Szabó Imrének a Huszágh-féle rablásban való bűnössége kérdésével foglalkozott, melyben a vád- és vádbeszédek elhangzása után a királyi törvényszék Szabó Imrét, mint a rablásnak közvetlen tettesét bűnösnek ismeri föl, büntetése kiszabását azonban, mivel még több letárgyalandó bűnügye is van, ezúttal elhalasztotta. Ennek megtörténtével következett a közelebb 14 nap alatt tartott tárgyalások eredményéül, a szegedi vár hat főbünöse felett mondandó ítélet, illetőleg a büntetés kiszabás iránti indítvány s védbeszéd. Rózsa Sándor, Veszelka Imre, Tombácz Antal, Csonka Ferencz, Rózsa András s Schwab Hermann József a vádlottak padjára vezettettek, hogy ők magok is meghallják mindazt, mivel vádoltatnak, mind azt, miként védelmeztetnek. A sok magvas, szép vád és védbeszédek közül csak Eördögh Mihály ügyvéd védbeszédjét adjuk. E védbeszéd így hangzik: „Az orvos és ügyvéd közt azon hasonlat mutatkozik, hogy az orvos a beteget utolsó lehelletéig biztatja s nem hagyja el; az ügyvéd hasonlóan áll védenczével. Korunk humanisticus szelleme megkívánja, hogy egyetlen vádlott se ítéltessék el főbenjáró ügyben védelem nélkül, ha bűne s bűntette napfénynél világosabb is. Más concret esetnél, hol egyes eset van, mindjárt be lehet a védelembe menni, s az ügyvéd az érdemleges védelemnél kezdi, de Rózsa Sándor oly sok, számos bűntettekkel van terhelve, hogy annak védelmére és teljes fölmentésére nem vagyok hiú, és R. S. sem oly elfogult, hogy ezt hihesse. Rózsa Sándor védelme esetei, bűntényei sokaságában s az okozott kár nagyságában rejlik, mert azon állam, hol egy ember ennyi büntettet követhet el, azon állam maga is bűnrészes; bűnrészes annyiban, mennyiben közegei a bűntettesek üldözésében és a büntettek kiderítésében, hogy más kifejezést ne használjak, vagy nagyon laza intézkedéseket, vagy épen fonák eljárást követtek; mert hiszen köztudomású tény, hogy Rózsa Sándor, ki másodízben 1838-ban fogatott el, 1831-től fogva, mint első megszökésének idejétől, köztünk mindnyájunk szeme láttára és tudomására űzte borzasztó garázdálkodásait; részesek voltunk ebben csaknem mindnyájan, legbecsületesebbeknek látszó gazdáink adtak neki buvhelyet, s így volt lehetséges, hogy R. S. a megszökött és üldözött rabló, annyi éveken át akadály nélkül űzhette a közbiztonságot megsemmisítő merényleteit; más vidéken is voltak rablóbandák, ott is voltak veszedelmes gonosztevők, de a hatóságoknak csakhamar sikerült őket megfékezni és a gonosztevőket törvény eleibe állítani; csak mi voltunk azon szégyenletes helyzetben, hogy a közbiztonság helyreállítására megváltóul, megmentőül korlátlan hatalmú kir. biztosra volt szükségünk; igaz, hogy a kir. biztosság feladatát megoldotta, a közbiztonságot tökéletesen helyreállította, de hogy az írás szavaival éljek, fejünkre parazsat gyújtott, mert bebizonyította, hogy a közbiztonságot veszélyeztető egyének azok voltak, kiket mi is tudtunk, s kik bántatlanul közöttünk jártak. 267