A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Néprajz - Ujváry Zoltán: Rózsa Sándor perei

den pontját, sok helyütt egyes szavait is éles észszel bonczolgatván, s a törvénykönyv alkalmas czikkelyeit idézvén azokra. Még a lélekzetet is visszatartottuk sok helyütt, hogy annál tisztábban felfoghassuk a mondott szavakat. Első vád Rózsa Sándor ellen az volt: hogy 1842 évi oct. 1 napján alkonyatkor négy fegyveres betyárral megjelent a hódmező-vásárhelyi határban. Ott az egyik Csákó nevű pásztor emberre töltött pisztolyt szegezett, azzal fenyegetvén őt, hogy menten agyon lövi, ha mozdulni vagy mozzanni mer, a többinek pedig azt parancsolta, hogy szakaszszanak ki jószágot a gulyából, a kik 15 darabot elválasztottak, ezek közöl két kolompost kivertek, a többi 13 darabot pedig elhajtották. Akkor időben egész alföld azzal volt eltelve, hogy az a pisztolyos parancsoló Rózsa Sándor volt, pajtásai közöl kettőre ráismertek, az elhajtott marha nyomán üldözőbe vették a rablókat, s ez üldözés alatt is több adat fordult elő, mely azt bizonyítja, hogy csakugyan ott lett volna Rózsa Sándor; de egyenesen, kifogás nélkül bizonyító, szemmel látott tanú e vádra nincs; az államügyész azon tekintetnél fogva: hogy a törvényhozás mindenkinek, még egy Rózsa Sándornak is a törvény szoros megtartásával tartozik, ezen vádjától elegendő bizonyító okok hiánya miatt elállott. A végtárgyalás folytán előfordult, hogy Rózsa Sándor 1848-ban az akkori kormánytól bűnbocsánatot nyert, s egy ideig mint egy szabad csapat őrmestere katonai szolgálatot tett, de miután kapitánya az ő neve alatt akart egy községtől 100 forintot zsarolni, azt monda Rózsa, hogy ilyen gazember alatt nem szolgál, aztán elhagyta a csapatot, s beállott Szegeden az alsóvárosi méneshez csikósnak, s anélkül hogy legkisebb panasz lett volna rá, hűségesen eljárt szolgálatában egész a forradalom bevégeztéig. A midőn Bodó Katival, kit ő hites feleségének vall, egy tanyán volt rendes lakása. Ezen tanya lett azon véres tett szomorú színhelye, melyet az államügyész úr második vádjába foglalt. Ugyanis az akkori cs.kir. kormánybiztos Gál Eduard urnák tudtára esvén, hogy Rózsa Sándor a szegedi határban lakik, sőt gyakran a városba is belátogat, 1849. november 14-én este, 3 városi csendőrt és 12 rendes katonát küldött ki a híres Rózsa elfogatására. - Rózsánál azon este disznótor volt, s csak kevéssel az előtt távoztak haza közel szomszédai, midőn a házat körülfogta a katonaság. Nagyon sötét ködös idő volt. - A kutyaugatásra előbb az asszony ment ki, a kitől az ismert városi biztos azt kérdezte, ki van itthon, s rövidke szóváltás után ezen szóra „add meg magad Sándor" két lövés lett a felelet; két katona elesett, (kik közöl az egyik meghalt) egy ember kiugrott a kamrából s elosont a baglyák között. Hogy az a távozó ember Rózsa Sándor volt, s hogy azt a két lövést ő tette, maga sem tagadja; hanem azzal védte magát, hogy a nagy sötétségben nem ismerte meg a katonaságot, s azért lőtt az emberek közé, mert bánsági rabló ráczoknak tartotta őket. A katonaságot a velők volt városi csendbiztos tartóztatta vissza a ház megmotozásától, melybe másnap visszajött R. Sándor, összeszedte holmiját s Bodó Katit egy ismerőséhez küldvén, elbujdosott. - Ezen eset vitatásakor Rózsa azt is felhozta: hogy egy pusztázó kapitányt, két hadnagyot lekenyerezett néhány száz forinttal; de azok természetesen tagadták s rágalomnak vallották ezt a dolgot. Ezután egész három évig csak a köznép nyelvén forgott Rózsa Sándor neve, de valami nevezetes betyár tettéről nem szólott a hír egész 1852-ik évi sept. 12-éig. E napról az államügyész azt monda, hogy Rózsa Sándor azt a boszuállás napjának választotta. Ugyanis jókor reggel, mindjárt napfelkelte után öt egyenlő öltözetű lovas betyár jelent meg Ábrahám János tanyáján, a szegedi határon. Ábrahám azt vallja: hogy mindjárt ráismert közöttük Rózsára, Mórora és Fazekasra; s jó reggelt kívánt nekik, de fogadja Isten helyett főbeütötték őt bottal, azután Rózsa parancsolatjábul a többi betyárok, kik mind jól fel voltak 245