A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Természettudomány - Juhász Lajos: A debreceni Köztemető természeti értékei

Fringilla montifringilla Fringilla coelebs A kimutatott madárfajok közül 36 faj ténylegesen fészkel az alábbi felosztás szerint: arborikol fészeklő: 7 faj (19,4%) dendrikol fészkelő: 17 faj (47,2 %) fruticikol fészkelő: 4 faj (11,1%) terrikol fészkelő: 5 faj (13,8%) épületeken fészkelő: 3 faj (8,3 %) A fészkelők közül meghatározók az odúlakó fajok, ami az öreg fákban keletkezett odvak, kéregrepedések, üregek nagyfokú fészkelési kihasználásával jár együtt. Az ornisz legnagyobb természeti értékeit is ezek a fajok jelentik (pl.: Dryocopus martius, Picus canus, Upupa epops). fia. odúlakók nagy száma mutatja a madárvilág hasonlóságát a Nagyerdővel, tekintve, hogy a városon kívüli nagyerdei területeken is hasonló arányokat tapasztaltunk. Önálló fészkelőhelyeket jelentenek a Köztemetőben egyes, az utak mentén telepített parkfák. Ezek közül is kiemelkedő a gömbjuharok állománya. Az elágazó ágakkal együtt zárt lombkoronájú fák szinte mindegyikén valamilyen fészek található (Turdus merula, Turdus philomelos, Fringilla coelebs, Serinus serinus, Carduelis chloris). Az egész városban a gömbjuharokkal szegélyezett utak mentén legnagyobb az abszolút fészeksűrűség (18-20 fészek/ha.) A Köztemető madárfajainak táplálkozási mód szerinti tagozódása növényevő: 11 faj (18,0%) rovarevő: 36 faj (59,1%) húsevő: 3 faj (4,9 %) vegyesevő 11 faj (18,0%) A megoszlás tipikus arányokat mutat az erdei biotópoknak megfelelően, több táplálékspecialista faj igényeinek kielégítése mellett (pl.: Turdus viscivorus, Regulus spp.) A nagyszámú rovarevő megjelenése jelzi az terület növényzetének gazdagságát és a megfelelő eltartóképességét is. A ragadozó fajok közül 2 faj fészkel (Asio otus, Strix aluco) 1 faj téli vendég (Accipiter nisus). A madárvilág abundancia és dominancia viszonyai Az alábbi adatokat a madártani vizsgálataink kiemelt kutatási időszakában értékeltük (1982— 1987). Módszerünket mintaterületek rendszeres, azonos útvonalon történő bejárása és minden észlelt faj egyedének feljegyzése jelentette, több éven keresztül. A kapott adatok az egyes fajok abundancia és dominanciaviszonyairól tájékoztatnak, és a madárközösség diverzitásának (Hs) és egyenletességének (E) számítására is módot adtak (Shannon-Wiewer formula). 23