A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Néprajz - Vajda Mária: „Kománasszony adjon nekem szállást...” Adalékok a koma és komaasszony közötti szexuális kapcsolathoz a magyar néphagyományban

bének, és akkor gyere haza édes szivem az ágyszélen. Hú, de jó ott angyalom. Ott a legjobb. A komasszony ráült az ágy szélire, én meg a lábát idevettem a derekamra, átölelt én meg űtet, jajjjjj! Borzalmasan jó! [Visszaemlékezés közben láthatóan beleborzong az orgasztikus élménybe.] Mindenütt jó, fekve is, de ilyen jó, mint az ágy szélin... " (Báta) A gyorsan lezajló titkos szerelmi együttlétek helyszínéül a legváltozatosabb helyek szolgáltak. „ Volt úgy nemegyszer, hogy megbeszéltük a komaasszonnyal, hogy a határba találkozunk. A menyecske elment a méhekhö, vagy a szőlőbe délután. Akkor én meg kérem szépen azt mondtam a feleségemnek, elmegyek megnézni, érik-e már a cseresznye. Akkor nem a cseresznye után mentem elébb, hanem a menyecske után. Oszt ott a szőlő között a tanyába vagy a pincelikba, adj neki édes szívem. Utána elmentem, megnéztem a cseresznyét. " (Báta) „ Mindegy vót nekünk hol, ahol lehetett, ahol jól esett csináltuk. Agyba, pajtába, határba, mindenütt. Olyan is vót, hogy a pincébe. Lehajolt, csavarta a csapot, mert inni akart, én meg hátulrul beakasztottam neki. Nem ellenkezett, mer ű is akarta, hát azér találkoztunk. " (Decs) Néha a legképtelenebb körülményektől sem riadtak visza: „ A szükség nagy úr. Vót, hogy hó vót, oszt rőzsét tettünk le a hóba, akkor ráfeküdt, oszt gyere édes bogaram. Ment az gyorsan. Olyan is vót, hogy a szükségét végezni jött ki a komasszony az árnyékszékbe, a budiba na, én meg már ott vártam, mer nem bírtam magammal, oszt elintéztük a dogunkat. Fineszesen mindent meglehet csinálni. Nemcsak a gazdával kellett jóba lenni, hanem a kutyákkal is, oszt akkor egyik se ugatott... " (Báta) Míg idegen férfinek a férj távollétében nem illett bemenni a portára, a koma ezt szabadon megtehette. S amellett, hogy a komák egymás portáját bármikor felkereshették valamilyen ürüggyel, a találkák megbeszélésére, időpontok egyeztetetésére, véglegesítésére, egész jelzőrendszerük alakult ki. „A templomban a szemünkkel jeleztünk egymásnak. Megbeszéltük a találkát előre. De akármi közbejöhetett. Tudja minálunk reformátusoknál a nők padsora szemben volt a férfiakéval, szembeültünk. Na most akkor pislantottunk, vagy megdörzsöltük a jobb vagy a bal szemünket, a nő megsimogatta a haját. Kint az utcán az ember a kalapját fordította jobbra vagy balra, mikor mit akart jelezni. A nő meg a keszkenőt igazította meg, mikor az utcán találkoztak. A balra azt jelentette: igen, a jobbra, hogy nem, mert otthon van az ura, vagy valami más akadály van." (Báta) Volt, ahol a betámasztott zsalugáterrel jelezték, hogy tilos a bemenet, míg ha nyitva volt, az szabad utat biztosított. Későbbi időben, amikor a zsalugáter helyett redőny volt az ablakokon, a lehúzott redőny valamilyen akadályt, míg a felhúzott redőny a szabad utat adta tudtul a szerető számára. Voltak olyan asszonyok, akik a fehér rokolyát rakták a högyön a szőlőkaróra, és azzal jelezték, hogy ott vannak és szabadok. „Nálunk a muskátli vót a szemafor. Ha elment az uram, gyorsan odatettem az ablakba, hogy tudja a komámuram, szabadon jöhet. Átellenben laktak velünk, mán leste, hogy mikor virít az ablak. Ha a szállásra ment ki az uram, akkor két cserép muskátlit is kiraktam, hogy sokáig marad el. " (Decs) 221