A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Természettudomány - Juhász Lajos: A debreceni Köztemető természeti értékei

A fenti osztályozás alapján jelen vizsgálatunk során az alábbi fajok érdemesek külön is védelemre: - Hegyi juh ar (A cer pseudoplatanus) - Szelídgesztenye (Castanea sativa) - Fekete galagonya (Crataegus nigra) - Tiszafa (Taxus baccata) - Vénicszil (Ulmus laevis) - Kocsányos tölgy (Quercus robur) A fenti kategorizálást elsősorban az általunk vizsgált fás szárú fajok átfogó ismeretéhez, és ezek védelmének alaposabb indoklásául végeztük el. Ismételten kiemeljük, hogy a Köztemető teljes fás növényzete önmagában is védelmet érdemel. Kétéltűek Talán szokatlannak tűnhet, hogy egy tölgyes erdőből kiszakított, parkosított terület egyik fő természeti értékcsoportját a kétéltűek (békák) jelentik. A Köztemető területe kiemelt jelentőségű több békafaj állományának fenntartásában. Ennek okaként az alábbiakat jegyezzük meg: Debrecent és a környékét csaknem az utóbbi évtizeden keresztül szokatlanul száraz évek jellemezték egészen 1997-ig. A természetes vízterek, mesterséges vizes területek csaknem teljesen kiszáradtak illetve eltűntek a régióban. A kétéltű állományra ezek a változások kifejezetten káros hatásokat gyakoroltak. Elsősorban azért, mert eltűntek a természetes szaporodó helyek, és részben az élőhelyek is. Számos kétéltűfaj állománya a töredékére zsugorodott ezekben az években. Debrecen városban átlagos csapadékú időszakokban sem jellemzőek olyan parkok, ahol vízfelületek, szökőkutakból táplált dísztavak vagy egyéb vízterek lennének. Mindössze a Nagyerdei „Békás-tó" jelent tavasztól őszig - igen erős emberi zavarás mellett - lehetőséget a környék kétéltűinek a szaporodásra. Ez a területet azonban jelentősen látogatott, sokan a vízi élőlények közvetlen pusztulását is okozzák. A párzó békák egyértelműen az emberi tudatlanság és részben a gonoszság áldozataivá válnak, másrészt a petecsomók, ebihalak számára is kevés a túlélés esélye. Előfordult, hogy a békaívás kellős közepén engedték le a tavat tisztítás miatt. A fentiekben említett víztér mellett másodikként a Köztemetőben van egy tavasztól őszig rendszeresen vízzel teli medence. Ez a temetői dísztó, ahogy hivatalosan nevezik: a tükörtó. Kiterjedése 0,2 hektár, vízmélysége átlagosan 30 cm. Ez a vízmedence a krematóriummal szemben, a 2. sz. főbejárat mellett terül el, táj képi leg jól beleillik a környezetébe. Mint parki dísztó, vízborítása a fagyos idők elmúltával egészen októberig folyamatos, noha az erős algásodás miatt, évente két alkalommal e medence vizét is teljesen kicserélik. E vízterület valóságos bekamenhelynek számít. Minthogy a környéken több km-es körzetben ez az egyetlen ivásra alkalmas víztér, a tavaszi feltöltést követően pillanatok alatt párzó békák lepik el. Elsősorban barna varangy (Bufo bufo), zöld varangy (Bufo viridis), barna ásóbéka (Pelobates fuscus) és zöld levelibéka (Hyla arborea) szaporodása figyelhető meg. A párzás eredményét csakhamar a fajra jellemző lerakott petecsomók, petezsinórok jelzik, amiket követ a nagyszámú ebihal megjelenése is. A sekély víz hamar felmelegszik, ezért jelentős algamennyiség szaporodik fel a vízben. Ez egyrészt táplálékot, másrészt búvóhelyet jelent a békalárváknak. Megfigyeléseink szerint évente folyamatosan több száz párosodó béka szaporodó helyét jelenti a Köztemető dísztava. Ahhoz, hogy ezen állatok valóban kifejlődhessenek, valamint a már leívott egyedek ismét visszajuthassanak élőhelyükre, a 18