A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Történelem - Bényei Miklós: A debreceni Kossuth-kultusz kezdetei 1849–1861

nyeri válaszul: «Hát minek masírozik annyi katonaság lefelé? 's minek hoznak annyi sebesülteket fölfelé?»"

37 Hasonló jellegű álhírek máskor is napvilágot láttak. Május 26-án például (a bécsi Oesterreichische Reichszeitung nyomán) Kossuth állítólagos üzenetét idézték, amelyben megígérte, hogy hazatér, a megőrzött Kossuth-bankókat kétszeresen váltja vissza; és a békési levelező hozzátette: ,,e' sületlen pletyka megyeszerte forog a' nép nyelvén."

38 Ilyen mendemondák Debrecenben is keringhettek. S még ha tartalmuk nem is volt valóságos, egyértelműen tükrözik, hogy az emberek lelkében ott bujkált valami titkos remény: hátha mégis újrakezdhető, ami veszni látszik; hátha „Kossuth apánk" sem örökre távozott. Már-már a misztikumban hajlóan jelentkezett ez a vágy az 1850. július 3-án indított szépirodalmi lap, a hetente kétszer megjelenő Csokonai Lapok harmadik számában. A két alapító ügyvéd, az egykori nemzetőr hadnagy Oláh Károly (1826-1875) és Orbán Pető (1824-1869) szellemi bátorságára vall, hogy július 10-én a Debreceni napló című rovatban az alábbi sorokat közölték: „ Kossuth Pesten volt a napokban; a főváros minden utcái rakva voltak a nézőkkel, s hangzott az «éljen Kossuth» mindenfelől. Kossuth egyet sem szólott, hanem magát hajtogatva, mosolyogva vonul végig az utcákon, míg végre az «Angolkirályné«-nál vőn szállást. A hír, mely az egész várost áthatotta, eljutott a rendőrséghez is, a mely azonnal két tisztet küldött az Angolkirálynéba, Kossuth elfogatására. Meg is találták egy szobában a forradalmi főnököt, ki szavaikra nem felelt, hanem hajtogatta magát. Ezért megbosszankodva a rendőrtiszt, erősen megragadta Kossuth karját, amely kezei közt maradt, mert Kossuth... viaszból vo//."

39 Ebben a szokatlanul merész lapszámban jelent meg Miskolci Pál Utolsó Árpád és Pum János A rokkant honvéd című verse, mindkettő egyértelmű utalásokkal a jelen állapotokra; az előbbinek például utolsó két sora így hangzott: „S a hon, mit vérrel szerze meg - / Nem Árpád honja már". Az ugyancsak álnévvel (Debreceni), de Oláh Károly tollából származó Egy óra a másvilágon c. jegyzet zárómondata sem szelídebb: „itt e földön a bűnök tartják hatalmukban, rablánczon az igazságot."

40 Minden bizonnyal a Kossuth-féle cikk és a másik három közlemény váltotta ki a hatóságok kemény válaszát: a lapszámot a rendőrség betiltotta, Oláh Károlynak pedig le kellett mondani a szerkesztőségről.

41 Mindazonáltal július 13-án közreadták Sz. K, vagyis Szász Károly (1829-1905) Messze tenger parton... c. költeményét, amely Rodostót és Sumlát (Sument) - azaz Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos törökföldi otthonát - a gyászemlékezet helyeként emlegette.

42 Az ötödik, július 17-i számba pedig Révész Imre (1826-1881), a református kollégium könyvtárnoka írt Borús Kálmán álnéven egy prózai elégiát, amelynek már a címe - A száműzött - is Kossuth Lajosra emlékeztette az olvasót.

43 Júliusban felerősödhetett a csodavárás a cívisvárosban is. A Debrecen-Nagyváradi Értesítő e hónap közepén már kifejezetten itteni helyszínnel mesél el egy rövid történetet a Vegyes hírek rovatban, vagyis ez bizonyosan nem átvétel. A rövid dialógus szövegét - mivel a köznép hangulatát " Debrecen-N.-Váradi Értesítő, 1850. febr. 3. 3. p. 3S Uo. 1850. május 26. 3-4. p. 39 Csokonai Lapok, 1850. július 10. 24. p. 40 Uo. 18. és 24.p.; a másik vers a 23. oldalon található. 41 Csokonai Lapok, 1850. július 13. 25. p. - EMBER 1955, 323 csak a pesti hírre és Oláh Károly álomlátására gyanakodott. 42 Csokonai Lapok, 1850. július 13.27-28. p. - II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) magyar fejedelem 1718-tól haláláig Rodostóban élt számkivetésben. 43 Csokonai Lapok, 1850. július 17. 37. p. -Említi EMBER 1955, 324. 156