A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Régészet, Ókortudomány - Dani János: A korabronzkori Nyírség-kultúra települései Polgár határában

lel ellátott korsó (33.t.:l); sárgásbarna, kónikus aljú ívelt hasú, szűkülő nyakú, kihajtott peremű, a nyakon két szalagfüllel ellátott, a nyak és a hasi rész találkozásánál három-három kis kerek bütyökkel díszített, alatta pedig seprűzött fazék (35.t.:2); sárgásbarna, kónikus, seprűdíszes aljú, domború hasú, hengeres nyakú, kihajtott peremű, a nyakat a vállal összekötő két szalagfullel ellátott amforaszerű edény (35.t.:l); barna, kónikus aljú, domború hasú, hengeres nyakú, kihajló peremű, a nyak és a váll találkozásánál két szalagfüllel ellátott és egy-egy lapos bütyökkel díszített korsó (36.t.:l.); egy világosbarna, kettőskónikus, kihajló peremű, a perem alatt két szalagfüllel ellátott bögre (36.t.:2.). 1052. str.: A legalsó szint. A következő leletanyag került elő ebből a szintből: szürkésbarna, ívelten kettőskónikus, öblös testű, a hason két szalagfullel ellátott víztartó edény (amfora) (37.t.:l); sötétszürke, homorú aljú, erősen öblösödő hasú, hengeres nyakú, a nyakon egy (esetleg két?) szalagfüllel ellátott, nagy amforaszerű edény (38.t.:l); tojástestű, kihajló peremű, a nyakon két szalagfüllel, a nyak és a has találkozásánál egy-egy széles, lapos bütyökkel díszített, alatta pedig mélyen seprűzött fazék (39.t.:2); szürkésbarna, kónikus, durvított aljú, domború hasú, hengeres, kissé szűkülő nyakú, kihajló peremű, a perem alatt ferde bekarcolásokkal díszített, a nyakat a vállal összekötő két szalagfüllel ellátott nagy amforaszerű edény (39.t.:l); szürkésbarna, homorú aljú, domború, lekerekített hasú, hengeres, kissé szűkülő nyakú, kihajló peremű, a nyakat a vállal összekötő szalagfüllel ellátott, vésett-inkrusztált díszítésű korsó (38.t.:2); vörös, porlékony szalagfül töredéke (37.t.:2.); sötétszürke, kis kerek bütyökkel díszített, éles nyaki törésű oldaltöredék (37.t.:3.); sötétszürke, kónikus aljú, gömbölyű hasú edény töredékei. (37.t.:4.). A KERÁMIA ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1. Az edények színe a helyi agyag minőségétől és a kiégetés mértéktől, módjától függ. Általános a vörös (amit oxidációs - oxigéndús - égetéssel nyernek), a sárga, a barna (ahol közepes mennyiségű oxigént kap az agyag az égetés során), a szürke és a fekete (amelyeket redukciós oxigén hiányos - égetéssel érnek el) szín. Gyakori, hogy a kerámia színe a fenti öt fő szín egymással keveredő árnyalatai között variál, amely az egyenetlen égetés következménye. 2. A kerámia soványítása: A finomkerámia nagy részét finom homokkal soványították, esetleg finomszemcséjű kaviccsal (folyami homok). A durva kerámiánál ritkán használják a homokos soványítást önmagában, gyakran kerámia zúzalékkal (samott) egészítik ki. Itt is előfordul néha a kaviccsal való soványítás, de ez már nagyobb szemcsenagyságú, mint a finom kerámiánál használt. A leggyakoribb mégis a tisztán kerámiazúzalékkal soványított durva kerámia. 3. A kerámia felületének kidolgozása: A finomkerámia esetében a felszín jól eldolgozott, elsimított, sőt néha fényezett. A házi kerámia és tárolóedények általában durvább kidolgozásúak (nyilván praktikus okai is voltak a durvább felületnek: a nagyobb edények oldalát csúszásmentessé tette). A durva, érdes felszín, részben a durvább szemcséjű soványításnak köszönhető, részben pedig szándékosan ilyen kidolgozású. A felület durvításának legáltalánosabb módja a felület seprűzése; előfordul, hogy az edény belsejét is ilyen módon dolgozták ki, ennek nyílván az edény speciális funkciója lehet az oka (pá57