A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, társadalom, múzeum

dolgozzanak ki valóságuk fenntartására, módosítsák egyes elemeit. (HABERMAS 148-215.) A valóság fenntartásának legfontosabb eszközei az intézmények, melyek nemcsak szerepeket, és programozott cselekvési mintákat bocsátanak a benne részt vevők rendelkezésére, hanem egyben szankcionálják is az ettől való eltérést. Emellett a közös világ fenntartása érdekében gyakran fordulnak szimbolikus eszközökhöz és rituális cselekedetekhez is. E rövid ismertetés által is könnyen belátható, miért lehet hasznos számunkra az életvilág fogalma. Ha e tanulmány első fejezetében tett megállapításokra gondolunk, rögtön a szemünkbe ötlik, hogy a kultusz az életvilágban zajló valamennyi folyamathoz hozzákapcsolódik. Éppúgy szerepe van valamely tudáskészlet áthagyományozásában, mint a közösségi és az egyéni identitás kialakításában/megerősítésében vagy az ezekhez kapcsolódó legitimációs törekvések érvényesítésében, sőt - főleg ez utóbbi révén - a társadalom alrendszereinek, ezek közül is leginkább a politikának is csatlakozó pontokat biztosít. Mindez arról tanúskodik, milyen mélyen ágyazódhat be a kultusz az életvilágba, pontosabban a benne zajló folyamatok egyes szakaszaiba. Az életvilág funkcionális összetettségének (kultúra, társadalom, személyiség ill. tudáskészlet, legitimáció, integráció-identitás) szem előtt tartása azért is fontos, mert egyszerre ösztönöz valamely kultuszhoz vezető egyéni út megragadására, egyszerre a különböző kultuszok és közösségek belső és külső viszonyrendszerének a feltárására és egyszerre a társadalom alrendszereihez fűződő viszony elemzésére. Megadja, s persze - mint minden elmélet - egyben meg is szabja az értelmezés keretét. Elmélet nélkül azonban nincs mit belátni. Az életvilágban zajló folyamatok segítségével specifikálhatjuk az irodalmi kultuszok funkcióit. A kultuszról e szerint egyrészt mint a legkülönbözőbb, nyelvileg szerevezett és kulturálisan meghatározott értelmezési, értékelési és világértési minták áthagyományozódásáról beszélhetünk. Olyan világértelmezési stratégia tehát, amely inkább a tudáskészlet hagyományként való adottságát és normatív jellegét hangsúlyozza. Nem egyszerűen arról van szó, hogy valamely irodalmi kultusz papjai meg vannak győződve arról, hogy a kultúra elsősorban hagyományként adott, hanem arról is, hogy éppígy vallják az alkotók, a művek, az értékek, a normák és az értelmezések transzhistorikus jellegét. E sajátossága részben az irodalmi-világnézeti kánon problematikájához vezet, amelyről majd a későbbiekben lesz szó. Most inkább - második szempontként - arra szeretnék utalni, hogy a kultuszok alapját adó tudáskészlet látszólagos mozdulatlansága, zártsága ellenére meglehetősen hatékonynak mutatkozik, ha a kultusz közössége vagy tagjai legitimitásának biztosításáról vagy az ellenfél normái és véleménye legitim voltának kétségbevonásáról van szó. Bizonyosnak látszik, hogy a kultuszok legitimációs szerepe kulcsfontosságú, nem véletlenül e kérdés körül forog az eddigi elemzések többsége. Az irodalmi kultusz eszerint nemcsak tudás, hanem a közösség integrációját fenntartólegitimáló intézmény is. A legitimáció problematikája többrétű. Egyrészt a kultusz tudáskészletének legitimitásáról van szó. Ez a legtöbb esetben nem kérdéses, hisz hagyományozott volta magában rejti érvényességét is. A hagyományt szimbolizáló alak feltétlen nagysága, korokon átívelő érvényessége minden kultusz axiómája. Ezt főleg az értelemzések ismétlődésében, változatlanságában, s így kiüresedésében ragadhatjuk meg leginkább. (SZILASI 1997.) A másik szintet a kultusz papjai legitimitásának a kérdése képezi. Főleg itt találkozhatunk legitimációs törekvésekkel, hisz a vezetők legitim volta nem feltétlenül olyan egyértelmű, mint a hagyományról vélik. Itt ugyanis kérdéses az, hogy kié az igazi hagyomány, ki értelmezi helyesen a ránk hagyományozott szövegeket. A harmadik szinten találkozhatunk a különböző kultuszok ill. az általuk képviselt értékek hatalmi-politikai kisajátításával. A sok idézhető példa közül most Takács Ferencnek, az 1989-es Irodalom és kultuszképződés c. konferencián elhangzott előadásának egyik passzusára utalnék, ahol arról beszél, hogy az ír kultúrpolitika egyre erősebb érdeklődést mutat a Joyce525