A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Utak a múltba - Kivonat az M3 autópálya nyomvonalán feltárt régészeti leletek kiállítási katalógusából

fakadt, hogy még a rangos harcosokkal is csak ritkán temették el fegyvereiket. (Talán a halott visszajáró lelkétől tartottak, amely fegyvere birtokában még ártalmasabb lehet az élőkre.) Egyes sírokban a sírrablások ellenére is megfigyelhettük az egykori viselet néhány elemét. A 49. számú sírba temetett kisgyermek mindkét karján bronzhuzalból készült karperecet viselt, a karperecek mellett pedig egy-egy kör alakot formáló gyöngysor feküdt. Valószínűleg széles ujjú inget viselt, ezeket fogták össze a karkötők, s az ingujjak végére varrták rá a gyöngysorokat. Az 56. sírban nyugvó férfi övét négyszögletes bronzcsat fogta össze, az övére erősítve hordta csontnyelű kését, valamint a tűzkészségét tartalmazó tarsolyát. Az övhöz tartozó bronz- vagy vascsatokat más temetkezésekben is megfigyeltük. A bőröveket akkoriban még nem díszítették fémveretekkel. Az 54. sírban a sírrablók érintetlenül hagyták a közepén zománccal díszített küllős korongfibulát. A szerves anyag elenyészett ugyan a sírokban, csupán a fa elkorhadt maradványait észlelhettük. Az egyik temetkezésben éppen ezek alapján tételezhető fel, hogy az elhunyt mellé nem csupán cserépedényeket helyeztek a sírba, hanem egy facsészét is. A keleti nomádok háztartásában a fa- és bőredények sokkal gyakoribbak voltak, mint agyagból égetett, törékeny társaik. Az általában szétdúlt sírokban lelt csontok embertani vizsgálata előtt nem ítélhető meg az eltemetettek nemi összetétele. Az viszont meglepő, hogy mindössze két gyermeksírt találtunk. Elképzelhető, hogy a kicsiny gyermekeket külön temetőbe hantolták el, de az is feltehető, hogy a jóval sekélyebbre ásott gyermeksírokat a dombtetőhöz közeli területen a későbbi talajműveléssel semmisítették meg. A temető használatának idejére vonatkozóan igen fontos a sírokban lelt négy római érem: Nero (64-68), Faustina Junior (147-176), Crispina (180-183) pénze és egy pontosan nem meghatározható II. századi dénár. E pénzek tehát a II. század második felére keltezik e temetőrész használatát. Bár a szarmata sírokban talált római pénzek keltező értékét nem becsülhetjük túlságosan nagyra, mivel azok gyakran kibocsátásukat követően csak hosszú idő eleteitével kerültek a földbe, ebben az esetben a leletanyag kora sem szól ellene e keltezésnek. Az előkerült fibulák, edények és a kard összehasonlító időrendje alapján a feltárt sírokat a II. század második felében, s a III. század elején áshatta az errefelé lakó szarmata közösség. A temető viszonylag hosszú ideig való használatát igazolja, hogy egy esetben az újabb sírt részben egy régebbire ásták rá, amikor annak sírdombja már annyira lesüppedt, hogy nem volt észlelhető. Az 1994-ben feltárt 21 sír csupán töredéke lehet egy nagyobb kiterjedésű szarmata temetőnek, amelynek északi szakaszát kutathattuk át az autópálya nyomvonalán. A Csárdadomb dél felé nyúló kiemelkedésén a körárkos (halmos) sírok sora tovább folytatódik. E dombtól keletre, a tervezett autópálya mentén emelkedő dombon a magnetométeres talajvizsgálat több, mint két tucat körárok helyét rögzítette, amelyek feltárására ebben az évben kerül sor. Egyelőre nem világos, hogy ugyanaz a szarmata közösség temette-e el ott is az elhunytjait, az kétségtelen csupán, hogy igen jelentős létszámú településük lehetett a közelben. Erre utal a fentieken kívül az is, hogy az innen délre lévő Temetőhegyen újabb szarmata temető sírjait tártuk fel a honfoglalás kori temetkezőhely ásatása alkalmával. Ez utóbbi és a csárdadombi temető közti területen pedig nagy kiterjedésű szarmata település nyomára bukkantunk. Joggal feltehető, hogy itt élhetett az a közösség, amely elhunytjait a közeli dombokon helyezte örök nyugvóra. A keletről jött nomád szarmaták itt már jórészt felhagytak korábbi életmódjukkal, nem váltogatták téli és nyári szállásaikat, hanem állandó, helyhez kötött földműves falvakban éltek. 184