A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Természettudomány - Szabó Sándor: Adatok a debreceni Nagyerdő néhány tarkalepkéjének életmódjáról

épített pincei vasgerenda, romos pincékben deszkalapok hátoldala, esetleg nagyobb faodú, természetes sziklaüreg. Megfigyeltem áttelelő nagy rókalepkét vízmérőóra házikójában (Jósva patak mentén, Jósvafőn), régi kútaknában, veremben, szénapajtában (Meissenben 1978-ban). A padlástérben való áttelelés különösen az Alföldön többnyire sikertelen a kiszáradás miatt. Ezen faj populációjának megmaradása adott területen a búvóhelyek nyújtotta lehetőségektől függnek. Ott ahol vidéki hagyományos gazdálkodást űznek és megtalálhatók az állattartás épületei, építményei, a lepkék jól elrejtőzhetnek. A régi debreceni városmagban is jelen voltak a gazdálkodás fontos épületei (színek, górék, istállók, vermek, pajták), csűrök valamint verandás házak, melyek fala valamilyen növényzettel (borostyán, vadszőlő) voltak befuttatva. Az ilyen helyeken tartósan élt az említett faj, hiszen a hernyók felnövekedéséhez szinte minden udvaron ott díszlett a cseresznyefa, meggyfa, körtefa, permetezés szinte csak a szőlőre korlátozódott. Ez a kultúrbiotóp adta lehetőségeket a maga áttelelési helyeivel a faj jól alkalmazkodva kihasználta, ami még a városrendezéssel ezeket teljesen fel nem számolták. A lakótelepek létesítésével (Libakert, Sestakert, Vénkert stb.) megváltoztatták a több évszázados életformákat, ezzel együtt több más ma már védetté nyilvánított faj biotópja tűnt el véglegesen. Ma már csak az Erdőspuszták területén látható még, valamint igen kis egyedszámban a Nagyerdőnek a közvetlen szomszédságában fekvő kertekben pl. Pallagon él a nagy rókalepke. A koratavasszal előjövő imágók területtartók több héten át megfigyelhetők az általuk elfoglalt helyen. Érdekes, hogy rendszeresen visszatérnek a megszokott éjszakázó helyükre (pl. ereszaljak) növényzetére. A kéltségekben a tavaszi fatisztogatási, metszési műveletek során a keletkezett sérülések kifolyó nedveivel táplálkoznak. Erdei környezetben igen közkedvelt az előzőleg már említett nyír és juharfák nedvei, ahol gyakran a C-betűs lepke társaságában táplálkoznak. Az erdei cserjék (kökény, som) virágain is szívogatnak, éppúgy mint a kertségek gyümölcsfáin (kajszi, szilva, meggy), aktívan tevékenykednek a méhekkel együtt azok beporzásában. Petéi oldalfalán 8 hosszanti borda fut nem egészen a csúcsokig, színezete barnásszürke. A nőstény a petéket 80-150-es csomókba helyezi el az ágvégeken gyűrűszerű alakban. Tápnövénye elsősorban a szil és fűzfélék mellett a nyír és nyárfafajok, alkalmanként a vadontermő gyümölcsfák (cseresznye, vadkörte). Az április végén lerakott peték kikeléséhez három hét szükséges. A kikelt kis hernyók közös szövedéket készítenek, akár egy szövőlepke és ennek védelmében közösen táplálkoznak. Az erős szociális közös táplálkozás, vedlés, védekezés a támadó parazitákkal szemben végig megmarad. Ha a hernyókat megérintjük, zöldes nyállat bocsátanak ki a szájukon, rángatóznak, élénken mozognak, többen földre vetik magukat, így próbálnak megmenekülni. A hernyók szürkésbarna alapszínen rozsdássárga háti és oldalvonalakat hordanak.Áltüskéi elágazóak, rozsdásszínűek. Az egész testet rövid szőrzet fedi be. A bábok barna színűek, fejjel lefelé lógnak. Háti oldalukon fémes foltokkal mintázottak, emellett hegyes tüskéket viselnek. A nőstények a petéket mindig a lombkorona naposabb oldalára a kinyúló ágvégekre helyezik el. Előszeretettel petézik az épületek előtt álló gyümölcsfákra (kéltségekben), ahol a fal által visszasugárzott melegben a fejlődésük is felgyorsulhat, a zárt erdei vagy patakparti kolóniákéhoz képest. A hernyók szokásai, magatartása igen hasonlít a gyászlepke hernyóira. Erdei tisztásokon, erdőszéleken, partoldalakon növő kecskefüz (Salix caprea) a tápnövénye. A hernyók az utolsó vedlés után az addigi közösségi életnek hátat fordítva magányosan táplálkoznak. A hajtásokat teljesen lekopasztják, gyakorlott szemmel messziről láthatók a hernyólakta hajtások. A hernyók gyakran parazitáltak fürkészdarazsakkal, akár csak a gyászlepkék hernyóinál láthatók ezek a jelenségek. A parazitamentes hernyók továbbnevelése egyszerű, kellő tápnövény és légtér biztosította nevelőházikóban. A teljesen kifejlődött hernyók a tápnövényt elhagyva gyakran több tíz méter gyaloglás után választják ki a megfelelő bábozódási helyet. Ez lehet kerítések oldala, fatörzsek, száraz ágak, 49