A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Természettudomány - Szabó Sándor: Adatok a debreceni Nagyerdő néhány tarkalepkéjének életmódjáról

Kora tavasszal már megfigyelhetők, ekkor még csak a talaj nedvességét szívogatják és több hét telik el míg az első tavaszi virágokból (barkák) táplálkozni tudnak. Az áttelelt példányok ápri­lisban párzanak és egészen május végéig is elélnek. Áttelelés után területtartásukkal jellemezhe­tők. A kiválasztott terület (revir), a későbbi párok kiválasztásánál döntő fontosságú. A nappali pávaszem, mint védett lepkénk igen széleskörű, jól alkalmazkodó fajnak bizonyult, mely otthonosan érzi magát úgy a természetközeli területeken, mint az emberi települések környe­zetében. Két tényezőnek kell adottnak lenni a környezetben, hogy ezt a fajt továbbra is mint szí­nes ékszert csodálhassuk. Szükséges a hernyók kifejlődéséhez több tíz négyzetméternyi csalánnal borított terület, amely rendszerint mindig az erdő közelségében helyezkedik el. A hernyók ugyanis igénylik a meleg, de egyúttal párás és fényben gazdag helyeket. A tápnövényét, a nagy csalánt gyógynövény adta lehetőségeit kihasználva egyre többen gyűj­tik, kaszálják takarmánynak, vegyszeresen pusztítják, mint terjedő agresszív gyomot. Mezőgazda­sági területeken, fasorokban egyre fogyatkozik a csalános terület, amely amúgy is az erősen vegy­szerezett, poros, mikroklimatikusan alkalmatlan környezetben nő. Iparilag fejlett nyugat-európai országokban biokertekben már ültetik, telepítik a csalánt a kert egy félreeső sarkában, hogy meg­telepedhessenek a csalánfogyasztó színes nappali lepkék, így pl. nappali pávaszem is. Sokan te­nyésztik és tömegesen engedik szabadon ezt a fajt, mivel érezhetően megfogyatkozott ez a faj is többi társaival együtt. Ez már számunkra is intő, óvó jel, hogy nem minden határig tud egy faj sem a végtelenségig alkalmazkodni az ember kénye-kedve szerint. A másik szükséges feltétel a faj fennmaradásához, hogy legyen elég nektárforrás, virág, mely táplálékot nyújt a lepkéknek. Nedvesebb területeken elsődleges nektárforrás a sédkender (Eupa­torium cannabium), a halovány aszat (Cirsium Oleraceum), szárazabb területeken az útszéli bo­gáncs (Cirsium oleraceum) mezei aszat (Cirsium arvense), bókoló bogáncs (Carduus nutans), tavasszal pedig a különböző fűzfák barkái jelentenek elsődleges táplálékot. Nyári időszakban a nektárforrást jelentő virágkínálat kissé megcsappan, ekkor gyakorta fi­gyelhetők meg kertekben, parkok virágágyásain. Ez utóbbinál sajnos azt kell tapasztalni, hogy a kedvezőbb költségkihatású gyepterület tért hódított a vegyes-egynyári virágokkal szemben. Ez viszont a lepkék táplálkozó helyeinek megcsappanását jelenti az évtizedekkel ezelőtti állapotok­hoz képest. Parkjaink szegényebbek, színtelenebbek lettek, növényanyaguk nem változatos, sok­szor elhanyagolt állapotú. A közkedvelt nyári orgona (Buddleja) ültetésével egészen a fagyokig biztosított a bő nektár­forrás a lepke számára. A hagyományos régi városszerkezet, terek, utcai előkertek, és a valamikori gyümölcstermő város belső területén elhelyezkedő kertségek, házak és udvarok kiképzése sok ro­varfaj fennmaradását tették lehetővé, még a kultúrbiotópban is. A lakótelepek létesítésével ez az összhang a természet és élővilág között megbomlott. Eltűntek az egykori gazdálkodó életmódra jellemző épületek és melléképületek (ólak, górék, színek, tornácos növényekkel befuttatott há­zak), melyek fontos áttelelő helyei voltak a nappali pávaszem imágóinak. A lakótelepi házak al­kalmatlanok, mivel szinte minden zuguk fűtött, levegőjük száraz, ez lehetetlenné teszi az oly fontos áttelelést a lepkék számára. A természetes biotópokban egyre kevesebb az odvas, öreg fa, a természetes üreg, mely biztos nyugalmat jelentene az azt elfoglaló élőlénynek. A nappali pávaszemek ennek hiányában egyre inkább rátérnek a tarvágásos erdőirtással, a tarra vágott táblák szélére buldózerrel kitölt gyökér és törzsmaradványokat mint búvóhelyet veszik igénybe a téli pihenő során. Ez viszont elszállítás és felfűrészelés alkalmával pusztulásukat is jelenti. Az erdei menedékházak, esőbeállók, gallyraká­sok, sövények, bokrok mind a faj természetes búvóhelyeit jelentik manapság is. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom