A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Muzeológia - Szuromi Lajos: Niklai ádám verseléséről

Choriambusokkal, anapesztusokkal kevert jambizálás jellemzi többek közt a Meditáció egy távíróoszlop tövében című versét. A Cella záró sora: mivégre mondanám már... ? stabil jambusi sor (3 j+cs). A költemény 1820. sora: ujjbegyen, szájon: nézd, rés (t-s-s-cs) nincsen a sűrű hálón (d-s-s; ch-s-cs?) hogy haza: rád találjon. (d-t-t; ch-j-cs?) - A nyelvi tagolás ereszkedő lábazást evokál, holott a képletben sértetlen a jambizálás. Idézetünk első sora pedig A szállás utolsónak idézett sora szerint metrizál. Századunk laza jambizálása jellemzi Niklai Ádám jambizálását is, az a hangzati sokszínűség, amely a metrikai rendet látványosan tördeli, a kavargó, zaklatott belső állapot pontos kifejezésére formálva, kötetlenséget, szabadságot sugallva a kötött ritmikában is. Az egynemű lelkiállapot ritkán jellemzi e versek íróját, kétségtelen azonban, hogy a jambus nyugodt hullámzása eleve fölhívja e kivételes állapotokra a figyelmet (Téli hajnal, Vízfestmény stb.). A Karácsony (Három téli vázlat) összesen hét sor. Az első három jambusi szimultán felező hatos, sorzáró jambusok jelzik a lejtést spondeusok után, a negyedik sor három anapesztust követő csonkalábból áll: idebenn csupa béke ez óra. Nyugalmat sugalló spondeusok, népdalközvetlenségű kétütemű hatosok után izgatott hangulat suhan anapesztusokkal, holott e sor a benti békéről szól, miközben erre már rávetül az odakünn fenyegető állapota: odakinn jegenyék feketén lobogó vad, nagy lángja vet árnyat a hóra! Végletek verődnek össze e hét sorban, a ritmus, a metrum szintjén is. Szólábazó négy anapesztus alkot két sort, izgalom feszül a képekben is. Aztán a záró sor, a hetedik: a harmónia hangzatilag is szétesik, két erős hangzati hatású daktilus, sorzáró - hangzó - trocheus követi a sorkezdő spondeust, pedig a képletszerűség az emelkedő lejtéshez továbbra is hű: s-ch-a-cs... Sok-sok ilyen kifejező funkcionális találat mutatja, hogy a költő mily biztonsággal kezeli a verselést. Jambusi-anapesztusi lábazás nagyjából azonos aránya jellemzi Niklai Ádám tucatnyi versét. Ezekben a lejtés egyértelműen emelkedő, a jambusi vagy anapesztusi minősítést bizonytalanná teszi az, hogy dominanciát egyik verslábtípus sem ér el. Elméletileg e verselés jambusi, gazdag anapesztizálással... Kivételes, a lejtéssel ellenkező sorok ezekben is előfordulnak, ritkán, markáns funkcionalitást sugallva. E versek körében szinte már a vegyes lábazással kísért szabadvers lazaságát mutatja az Alkohol, trocheusi tántorgással a záró sorban, de az egész költeményben jellemző metrikai imbolygással, bizonytalansággal. A változatos, sokszínű jambizálás lélek és idegek vibrációját híven követi, de mindez együtt ismeri a rend ama fokát, amely a szétesés vitustáncát mindenkor elkerüli, lélek és verselés határhelyzeteiben is. Amit az időmértékes lábazásról elmondottunk, érvényesnek mutatkozik a metszetekre nézve is. Az Itt nem voltak pillangók első sorában csonkalábkövető hephthémimerész a cezúra, akár a Madonna della Sedia második és hatodik sorában. A zenei műfajhoz híven vibrál a ritmus a Scherzo nyolc sorában, ahol a cezúra többször csonkaláb-követő penthémimerész. Egészében anapesztusi verselés jellemzi a tíz sorból álló Fehér orgona metrumát, amelyben néhány jambus mellett az anapesztusi dominancia egyértelmű. 465