A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)
Művelődés- és irodalomtörténet - Bakó Endre: Gulyás Pál az Ady Társaságban
Pál út a Kalevalához című tanulmánya, amely voltaképpen különlenyomat a Válaszból. Az új esztendőben, tehát 1938-ban az első előadást Gulyás tartotta; a Színházi Szabadegyetem sorozatban a görög drámáról beszélt. Közben a társaság február 6-ra tervezte a parasztíró triász - Szabó Pál, Sinka István, Veres Péter - matinéját, amelynek programját menetközben kibővítették, Kelet Népe estté terebélyesítették, főszereplővé Bajcsy-Zsilinszky Endrét léptetve elő. A Debreczen szépen sikerült irodalmi és társadalmi délelőttről számolt be, semmi rendellenességet nem említett. 40 A Debreceni Újság-Hajdúföld azonban kifogásokat emelt: „Hajói emlékszünk, az Ady Társaság irodalmi előadást hirdetett. Hogy jön akkor ide a politika? Mert Kovács Imre gazdasági helyzetjelentése határozottan erre a vágányra szaladt és sokszor olyan merészen ugrott neki egyeseknek, hogy tartani lehetett az előadás rendőri félbeszakításától." 41 A cikk írója valószínűleg ugyanaz a dr. Bessenyei Lajos tankerületi főigazgató, aki két nappal később újabb cikkben támadta Juhász Gézát. 42 Izgalmas, még inkább izgatott napok voltak ezek a társaság életében. Februárban még megnyitották a képkiállítást, folytak a Színházi Szabadegyetem előadásai. Március végén adta hírül a Debreczen, hogy az Ady Társaság április 9-én tartja évi rendes közgyűlését. Ami az Újságíró Clubban történt, az többé össze nem illeszthető törésvonalat okozott a társaság történetében! Rendelkezésünkre áll az egykori jegyzőkönyv, 43 de az eseménnyel bőségesen foglalkoztak a lapok is, számos későbbi emlékezés is forrásértékűnek számít. Mi történt valójában? A jegyzőkönyv szerint Gulyás Pál elnökhelyettes a napirend előtt bejelentette, hogy Juhász Géza fáradtságra és elfoglaltságra hivatkozva lemondott ügyvezető elnöki tisztéről. Tóth Béla megbízott főtitkár felolvasta hét pontba foglalt jelentését az 1937. decemberi közgyűléstől eltelt időszakban végzett munkáról. Negyedik pontként bejelentette Kardos László lemondását a főtitkári tisztségről. „Nagy érdemei vannak a Társaság fejlesztésében. A Baumgarten-díj elnyerése alkalmából a Társaság választmányi határozattal üdvözölte." A vitában elsőnek Kardos Pál nyilvánított véleményt: nem vehette tudomásul a főtitkári jelentést, mert az nem emlékezett meg a Kelet Népe-matinéval kapcsolatos sajtótámadásokról, a társaság nem állt Juhász Géza mögé, s ügyvezető elnökségéről való lemondását is szó nélkül tudomásul vette. Azt kérte, mondja ki a közgyűlés, hogy Juhász Géza mellett foglal állást. Tóth Béla azt válaszolta, hogy a legutóbbi választmányi ülésen maga Juhász Géza kérte, hogy a Kelet Népe-matiné körül támadt sajtóaffért hagyják ki a jelentésből. Béber László szerint Juhász Gézát a társasággal való meghasonlása bírta lemondásra. Egyúttal bejelentette, hogy ha a társaságban a „világnézetesdi hívei kerülnek felszínre", akkor vele együtt Thury Levente, Fáy Árpád és Vadász Endre kilép a társaságból. Követelte, hogy ültessék vissza Juhász Gézát az elnöki székbe. A vita ezután az irányváltás körül folyt. Gulyás Pál azon a véleményen volt, hogy a társaságnak nincs létjogosultsága, ha nem ad helyt a feltörő fiatal erőknek. Kardos Pál a közgyűlés megszavaztatását kérte az irányváltás ügyében. A szavazás eredményeképpen az új irány hívei tekintélyes szavazattöbbséggel győztek. Kardos Pál kijelentette, hogy nem támogathatja Gulyás Pál és Tóth Béla felfogását, akik szerinte vérségi-faji alapon állnak és zsidó íróknak csak másodlagos szerepet akarnak adni. A közgyűlés végül ügyvezető elnöknek Gulyás Pált, főtitkárnak Tóth Bélát, titkárnak Asztalos Dezsőt, pénztárosnak V. Nagy Kálmánt választotta nagy szavazattöbbséggel, illetve egyhangú szavazattal. Gulyás Pál az elnöklés átvétele után felolvasta „Tíz év Ady nevében" címen a társaság új programját. (A nyolc pontba foglalt program nem azonos Gulyás hasonló című tanulmányával, 40 Bajcsy-Zsilinszky és a „Kelet Népe" írógárdájának előadása, Debr. 1938. febr. 88. 6. 41 (S): A vasárnapi irodalmi matinéhoz, DÚ-Hf. 1938. febr. 8. 4. 42 dr. -y: Válasz egy politizáló irodalmárnak, DÚ-Hf. 1938. febr. 10. 4. 43 In: Juhász I.: A debreceni Ady Társaság bibliográfiája (1927-1951), 120-123. A szöveg hiteles másolata a Petőfi írod. Múzeumban található eredetinek! 412