A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Művészettörténet, Iparművészettörténet - P. Szalay Emőke: Ónedények Békés megyében

utaló díszítmény, felirata pedig német nyelvű - teljesen kiütközik az ismert anyagból, amelyet csak fokoz az, hogy fedele vékony lemezszerű (87. sz.). Az ónedények következő nagyobb egységét az ugyancsak az úrvacsora kiszolgáltatásához használt ún. kenyérosztó tányérok alkotják. Ennek az edénytípusnak a boroskannákhoz hasonlóan szintén nem alakult ki sajátos formája, hanem a mindennapi használatban lévők mintáját követik. A jelenleg ismert 19 tálon és tányéron a kannákkal összehasonlítva több jegyet fedezhetünk fel 14 db-ot láttak el jeggyel, és csupán 5 a jelzetlen. Itt található az egyetlen bizonyosan XVII. századi edény, 1630-as évszámmal (88. sz.). Évszáma alapján a következő tál 1703-ban készült, felirata és jegye alapján debreceni (89. sz.). 1719-es évszámú egy eperjesi tál (90. sz.). Érdeklődésre tarthat számot a füzesgyarmatiak 1746-1750-es évszámmal ellátott tálja, amely jegye alapján esetleg marosvásárhelyi (91. sz.). Kassa szerepét és jelentőségét mutatja az, hogy öt tálon -1756-1800 között - található a városjegye, ami egybevág a boroskannák esetében kimutatott jelenséggel (92-96. sz.). Figyelmet érdemel viszont, hogy 4 tál és tányér Nagyszebenből került a vidékre 176l-es évszámmal és datálatlanul (97-100. sz.). Buda hatását mutatja a XVIII. század végén, XIX. század elején a Fauser Mátyás által készített tál, amely bizonyosan összefüggésben van az általa készített 1803-as kannapárral (101. sz.). Egy gyomai tálnak van még elmosódott, feloldhatatlan jegye (102. sz.). Bár jegy nélküli a következő három tál, bizonyosan a XVIII. században készültek, az ugyanott található kannák alapján tételezhető ez fel (103-105. sz.). Utolsóként a mezőkovácsháziak kenyérosztó tányérját soroljuk fel, amelynek bár elmosódott a jegye, feltételezhető, hogy a kannával egykorú, azaz ahhoz hasonlóan 1883-ban készült (106. sz.). Az úrvacsora osztásnál használt harmadik edény a boroskehely. Bár a református egyház nem írta elő a nemesfémből készült edények használatát, sőt a XVI. század közepi zsinatok így rendelkeztek: „Az írás ivóeszközről vagy pohárról emlékezik. Tehát mindennemű edények akár üveg, akár fa vagy arany, ezüst és cserép legyenek, vagy rézből és bármiféle ércből készültek, elfogadunk." Ennek ellenére a gyülekezetek igyekeztek megtisztelni egyházukat a templom felszerelésekor ezüst poharakkal, amelyről azt mondja a Szentírás: „E pohár amaz új testamentom az én vérem által..." Ezért nagyon szegény egyházak használtak csak ónkelyheket. Ez a magyarázata, hogy igen kevés ónkehely található a református gyülekezetekben. Békés megyében négy ónkehely került elő. Kettő a dobozi egyházé. Egyikük állítólag nürnbergi munka. A domború talpú gömbös nóduszú edény kuppája csaknem félgömb alakú. A másik csupán tulipánkehely kuppájában tér el tőle (107-108. sz.), nagy valószínűséggel XVIII. századi munkák. 1803-ban készült a sarkadkeresztúriak egyszerű domború talpú, gyűrűs nóduszú, enyhén szélesedő oldalú kelyhe, amelyet igénytelenségben felülmúl a békéssámsoniak formátlan pohara (109-110. sz.). A református egyház másik szentsége a keresztség. Ehhez keresztelő kancsót és keresztelő tálat használtak. Jelenleg hét keresztelőkancsót sikerült felmérni, amelyek egy kivételével a XVIII. században készültek. Kettő közülük a boroskannák formáját követi, kiöntőcsőrös edényke. Szerencsére egyikük jeggyel ellátott, amely alapján bizonyosan kassai készítésű. A másik esetében feltételezésekbe bocsátkozhatunk.Mivel a füzesgyarmatiaknak 1750-es évszámmal kassai boroskannájuk is van, esetlegesen ott szerezhették be ezt az edényt is (11 l-l 12. sz.). Egyszerű tagolt kúpos aljú, öblösödő, széles nyakú, kerek szájú, fedeles edény a dobozi egyház 1767-es keresztelőkancsója. Mivel jegye nincs, készítési helyére vonatkozóan nincs adatunk (113. sz.). 396