A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Művészettörténet, Iparművészettörténet - Fodor Éva: „Hiszek a művészet léleknemesítő, felemelő és megtisztító erejében” Válogatás egy kiállítás képeiből

valamint a fehér színben rejlő kifejezőerő izgatta. Élményt jelentett számára a szimbolikus tartalom mellett a fehér képépítő szerepe - gyakran élt is vele, hol tisztán, hol megtörve alkalmazta. Bár Illyés Gyula Szigorú tél című versében a fehér színről, mint a legkönyörtelenebb színről ír „semmi sem olyan könyörtelen, mint a fehér", Miskolczi mégis megmutatta, hogy bársonyossá és ünnepélyessé is lehet tenni (Tél III.). Szintén más hangulati hatást ért el a Tél IV. kiállított változatában, ahol a természet erőivel küzdő nő imbolygó alakjának vonalait elmossa a hó fehérsége, s a kontúrok feloldásával megszünteti a határt a természet végtelenje és pillanatnyi létező között. A Tél I. c. képén szürkésbarna égbolt borul a kép bal sarkában lévő, a keretből már szinte kilépő természeti erők üldözte, kendőjébe burkolózott asszony fölé. Ez a kompozíciós megoldás még több alkotásban megfigyelhető, így a Tél II. valamint a Menekülők mindkét változatában. A természet erőivel szemben menedéket nyújt ugyan a meleg kendő, de az emberi agresszió elől történő meneküléskor, a veszedelmet előre vetítő fergetegtől, melynek kitörése a sötét felhők közeledtével egyre riasztóbbá válik, nem nyújt védelmet semmi. A háború orkánja utáni pusztulás drámája rögzült a lírai hangulatú Gazdátlan ló című festményében is, ahol a magára maradt ló lehajtott fejű bús alakja magába zárja a veszteség iránt érzett fájdalom egészét. A földre hullott csákó vöröse figyelmeztet az értelmetlen veszteségre, s a sötét háttérből élénken kilépve idézi elénk viselőjét. Mélységes emberi megrendülése ölt képi formát a Menekülők mindkét változatában a horizont alacsony meghúzásával kedvelt kompozíciós formáját alkalmazva teret engedett az emberi alakok fölé tornyosuló és szinte ránehezedő sötét, gomolygó örvénylésnek, mély tónusú, feketébe hajló barnából elővillanó vörös színnel érzékeltetve és egyben fokozva a lezajló emberi drámát. De igyekszik elfelejteni az átélt kataklizmát és a szép megjelenítésével érvel a természeti és emberi környezetünk megóvása mellett. A harmónia, a nyugalom iránti vágyakozása dominál, ezért az emberi drámák által átszőtt világunk realitásával szemben megjelenített bensőséges atmoszféra sugárzása inspirálta a természet és ember harmonikus egységének ábrázolásakor. E célból jelentek meg a falusi élet mindennapi eseményeit feldolgozó művei. Mint az Este című alkotása, ahol a parasztház előtt, esti beszélgetésre összegyűlt, padkán ülő emberek alakjait jelenítette meg, bearanyozva a lemenő nap bársonyos sugaraival, fokozva az együttlét bensőséges atmoszféráját. A lebukó nap fáradt sugarainak vörösei és ezek tükrözései inspirálták a hazatérő ökröket ábrázoló Hazafelé c. művét, megcsillantva koloritjának meleg árnyalatait. Mindkét alkotás Miskolczi atmoszférateremtő képességét dicséri. Ezt az állításunkat támasztja alá Fúj a szél című alkotása, amelyben derűs hangulatot varázsol a könnyed ecsetkezeléssel formált, tavaszi szél borzolta tollú libák fehér foltjainak diagonális elrendezésével. Miskolczi tájképfelfogása a reneszánsz kor óta élő nézetet támasztja alá, amely szerint a természet maga is kész képet nyújt, ha a művész képes arra, hogy a természeti látványban rejlő törvényszerűségeket, szabályokat, esztétikumokat meglássa és kibontakoztassa. A kiállításra került művek megszemlélését követően igaznak érezhetjük ezt az állításunkat. Mivel a művészeti alkotások több jelentésréteggel rendelkeznek, ebből adódóan ez a megközelítés is szubjektív és csupán egyike a lehetséges változatoknak, de talán ezen áttekintés segíthet felvázolni természeti és emberi világunk irányában megmutatkozó humánumának egyik szegmentjét. Miskolczi László 1923. október 16-án született Hajdúszoboszlón. Apja Miskolczi Dániel borbély. Hajdúszoboszlón végezte elemi és polgári iskoláit. 1937-43. a Debreceni Református Kollégium Tanítóképzőjébe járt és itt szerzett tanítói oklevelet. 359