A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Néprajz - Vajda Mária: A régi lakodalmak egyik fontos mozzanatáról: a menyasszonyfektetésről

Mi hét testvérek voltunk [...] De én soha nem hallottam egyiket sem így illetlenkedni, nemhogy az alsó ruhánk itt rongyos, ott rongyos, kilátszik egyiknek-másiknak a micsodá­ja. Az nem soha! En férjhez mentem, nagyobbat, mint óvodás kisfiút csurdén nem láttam. [...] S nem bírtam az urammal sem egyáltalán úgy összemelegedni soha, hogy megnézzük egymást, mert durva volt, elereszkedett volt, sem dolgában sem beszédjében nem volt so­ha öröm... S a férje iránt érzett undor csak fokozódik benne, amint megpillantja, hogy a várt „szép gaz­dás alsóruha " helyett „ azon olyan gatya, hogy sem hóhéron, semmi elereszkedett cigányon nem létezett. Olyan ronda, de szürke, elrongyult, komisz gatya. Atyám, Istenem, mit tegyek!? Én emellé nem közelítek, jaj, ne érjen hozzám, félek, brantot kapok tőle!... " S amikor az esküvő utáni nap: Eljő az este, le kell feküdni, menjek a hóhérgatya s ennyibül hóhérember mellé! Jó, mert volt egy kis pálinka, biztattam, hogy igyék. [...] 0 nyelte atyásan. Na, bágyadózik az én vőlegényem, mert még vőlegényem, mert még nem tértünk át a súlyán. Lefekszik, tépáz engem. f...J Mit csináljak? Muszáj! Lefekszek. Ölel. Mintha vaskapcsok szorítanának. En beszélek összevissza, s magamban kérem a jó Istent: »Istenem, altasd el! Elmondok har­minc miatyánkot: csak szabadíts meg a gonosztól!« Na, azért, nem azért, elaludt. De inkább gondolom, a pálinkától, de én olyan hűsége­sen elmondtam az ujjaimon végigszámolva harminc miatyánkot. [...] Az emberem aludt, de egyszer felébredt, hiába ígértem a jóistennek a harminc imát. Most már kezd szorongatni, ölelni, érzek valami emelkedöt-mozgót a hóhérgatyából! Jaj, mitévő legyek? Még ez volt az első próba. Még mondott valamilyen enyhe szókat: - Hát nézd, ez így kell legyen, mások is így tesznek. Mondom: - Egye meg a fene, aki ezt kitalálta. - Ne szidd, mert az az Isten vo/í." 194 Sok helyen nem került sor a lakodalom éjszakáján az elhalásra, mert a vőlegényt a mértékte­len alkoholfogyasztás miatt elnyomta az álom, különösen ha a menyasszony a kellő vonzalom hi­ányában igyekezett valamilyen módon elodázni a lefekvést, nem ritkán hiába várta a vőlegény közeledését, mert mire a szemérmes menyasszony észrevette, a vőlegény borgőzös állapotban horkolt az ágyon, minden kötelezettségéről megfeledkezvén. 195 Sok asszony számára volt taszító vőlegénye alkoholgőzös közeledése. Mint ahogy az egyik balmazújvárosi asszony is vallotta: Az én uram is megutáltatta velem az ágybéli szógálatot. Mikor legelébb le kellett fe­küdni vele hótt részeg vót, dőlt belőle az a büdös pájinka szag, oszt nekem esett, mint bo­lond bornyú az anyjának, mintha én csak azír lettem vóna, hogy engem megmászhas­Különösen a XX. század fordulója után, ahol nem volt szokásban a menyasszonyfektetés íratlan törvénye a lakodalom éjszakáján, ott gyakran nem került sor az elhalásra csak az azt követő 194 Győri K., 1975. 134-137. 195 Vö.: Gémes E., 1979. i. m. 107. 196 Vajda M, 1988.85. 337

Next

/
Oldalképek
Tartalom