A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Néprajz - Vajda Mária: A régi lakodalmak egyik fontos mozzanatáról: a menyasszonyfektetésről

nem lehetet, azt panaszolván Felesegének mikor Tóth Andasnehoz megyek semmi bajom nintsen te veled pedig nem lehetek melly megromlottsaga tartót circiter öt vagy hat hétig..." Ekkor Oláh János, a férj egy görcsös bottal „hozzája menvén, mikor csak magánosan volna maga hazába Tot Andrásné; Oláh János kezdette verni, ezt mondván neki, inkab vagy meg ölly vagy meg eresz, haza menvén ezen fatensnek Ura enni kert, kérdezvén a Fatens hova járt kend édes Uram felelven, ha hallottad volna, vagy nevetted vona vagy sirattad volna, ugyan csak meg raktam, az Hlyen atta boszorkány kurváját, ezen Fatens pedig jol hallotta mikor verte kivulrul, de nem merte mondani az Urának. " A feleség vallomása szerint a „ meg veres után ugy meg eresztette hogy mint akar melly férfi ollyan alkalmatos lett. "

IM Hogy még a XVIII. század végén is mennyire uralta a népet a megkötésből eredő impotencia hite, nem kímélvén Isten földi helytartóit sem, azt mulatságosan illusztrálja Kiss János evangélikus szuperintendens 1890-ben kiadott Emlékezéseinek egy részlete, melyben azt meséli el, hogy mikor egy tisztes falusi mesterember leányával kézfogót tartott, s a készülő házasságát a szószékről kihirdette, az első kihirdetés után azzal ment hozzá a vidék bájoláshoz is értő javasa, hogy „... édes tisztelendő uram sok rossz ember van, kik az új házas férjeket meg tudják kötni, s gyakran meg is kötik. Mi ugyan igen szeretjük tisztelendő uramat, de nem tudjuk kiben mi lakik, találkozhatik olyannal is, ki ártani akarna. Azért jöttem ide, hogy tanácsot adjak, hogyan lehet ilyen álladómmal minden ártalmas mesterséget semmivé tenni. " S a rendkívül hatásosnak mondott védekezés érdekében a tisztelendő úrnak „csupán" mátkája harisnyakötőjét kellett volna egy-két napig lábára kötve viselnie. 1796 nyarán aztán egybe kelt mátkájával a tisztelendő úr, „minden olyan következmények nélkül, amilyenekkel a javas ijjesztette/"

70 A hűtlen szerelmesen való bosszúállás egyik ismert módja volt a következő nászéjszaka előtti rontás is. A rontáshozónak mindenekelőtt egy frissiben megölt állat hímvesszőjét kellett megszereznie, amit öltözékébe rejtett, majd a templom bejáratánál várt a hűtlenre, aki esküvőjét tartotta egy másik nővel. Mihelyt kifelé tartott az újdonsült férj, megszólította, és abban a pillanatban, amikor tekintetük találkozott, fehér zsinórt hurkolt az állat hímvesszője köré. Ez a hurok megbéklyózta az ifjú házas nemi szervét, átmenetileg impotenssé tette, és nem tudta megkezdeni a házaséletet.

171 A néphit szerint a férfiak elkerülhették a nászéjszakai rontást, ha egy menyét jobb szemét ékszerbe foglalva testükön hordták,

17- vagy a hitvesük által tartott karikagyűrűjükön keresztülvizeltek.

173 A kötés elleni prevenció hathatós szerének tartották a „bakfüvet" is: „az bakfüvet ha nálad hordozod, nem fog rajtad az kötés ".

I74 169 Schräm F., 1982. III. 331. A régi paraszti világban elterjedt gyakorlat volt, hogy a legényeket tőlük jóval idősebb, tapasztalt, bővérű asszonyok „szabadították fel", vagyis vezették be a nemi élet gyönyöreibe. Előfordult, hogy egy-egy legény felszabadítása után is rendszeresen élt nemi életet felszabadítójával. Az így kialakult erős kötődés következtében képtelen lett más növel való testi kapcsolatra. Erről lehet szó a fenti esetben is. 170 Idézi: Magyary-Kossa Gy., 1931. 12. 171 Pusztay Sándor: Szerelmi varázslás. Boszorkányos praktikák. (Budapest, 1990) 201. 172 Uo. 173 Uo. 174 Kovács L., Adatok a XVII. századi néphithez. Ethnographia, 1900. 280. 332