A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Néprajz - Nagy Ibolya: Fényképhasználat a hajdúszoboszlói parasztság körében

Hadd emeljem ki ismételten a fényképész kirakata által is képviselt nyilvánosságot. Szándéka szerint a legtöbb kép úgy készült, hogy itt is bemutatható legyen. Ha mégsem így történt, többek között azt jelentette: Petrányiék szűrőjén nem jutott át, hisz ritka volt, aki nem engedte meg fényképe kitételét. E képek a fényképész jó munkáját hirdették, továbbá hírforrásként is szolgáltak: ha valaki elment a piacra, vagy bejött a tanyáról, s nem hallott semmi újat, akkor elment s megnézte: na, kik is esküdtek meg? A korzózóknak szórakozás volt: vasárnaponként 15-20-an is tolongtak a fényképész kirakata előtt, bírálták az ismerősöket, s szinte élmény volt, kiket láttak újakat. Akinek huzamosabb ideig kint volt a kirakatban a fotója, annak ez máig tartó nagy élmény, önmaga vállalásának, elismertetésének a sikere. Két igen szép, jellemző beszélgetésrészlet: - Kinn volt a képük a kirakatban? - Kint! Kint bizony! Sokáig! - mondták büszkén, nyomatékkal. - Nem is adta az azt ide! Akiket kirakott a kirakatba, azt nem is adta, azt magának csinálta meg... Mutogatta a szíp kípeket, meg soknak a kívánsága is vöt! Jó munkája vöt ügyi, tegyík ki a kirakatba, hadd lássák hát had bírálják " „— Sose felejtem el, még mindig megvan Magyar Emma, mikor az én uram megcsináltatta ezt a pepitanadrágos fényképit a bűrkabáttal. - Na, nízzítek mán Bajszit! (Bálintot) — azt mondja így a korzón. Akkor még legín'vót az uram, e'vót a legín' kori kípje... A paraszti háztartásokban a fénykép emlékeztető, deklaráló stb. funkciója megtartása mellett tárggyá válik. Tárgyi mivoltát keretbe kerülésével nyeri el, miután használója a képet érdemesnek találta erre. A használónak ugyanis más értékkel bírt egy fiókban, dobozban tárolt, vagy tükörkeret mellé tűzött, valami elé odaállított kép, mint a bekeretezett. A kereteztetés csak a legfontosabbnak járt ki, ezeket szánta valóban nyilvánosságra a család. A fotográfiák, s közülük is a műtermi képek - a legutóbbi évtizedekig - az ünnepi, s nem a mindennapi használatú tárgycsoportba tartoztak. Hagyományos elhelyezésük: a tiszta szoba, s annak is a tükör, kredenc, pároságy fölötti része is ezt mutatja. (A „nagyház" a szoboszlói parasztok között is fogalom volt: „... a nagy ház az úgy vöt, hogy a féltve őrzött szép bútorok a sl ingolt párnák meg ágyterítők, meg a gyászruhák meg a vőlegínyi ruhák a menyasszonyi ruhákat ha megőrízgettík azok vótak a sifonba berakva. Oda meg gyereknek szinte szagolni se lehetett bejárni. Használni? Szinte sose. Az tisztának vöt tartva. Ha meghalt az ott vót felravatalozva. De egyíbkíppen nemigen. Meg ezelőtt nem vót olyan borzasztó sok pályinka se háznál mint most, 2-3 bütykös az esetleg bent vót. Meg ősszel leszedtík a birsalmát, egy kis levéllel csepp kis ággal. Oszt a kredenc szilire, meg vótak porcellán kávés csészék annak a te tej ire 15-20at. Annak az illata! Szaga úgy bejárta, hogy szinte esztendőn át érzett az a jó szag! Oda nem nagyon lehetett bejárni. Felnőtt gyereknek is esetleg a ruháját az anyja bevitte, meg kihozta. Nem mentek be még a tizenöt, meg húsz éves legínyek se. A lyányos házaknál ott inkább, a lyányok Férfiak trágyás csizmával?! A sütőház azír vót!... ") A tükör dísz helyét munkavégzéssel kapcsolatos szólásuk is mutatja: „Nem a tükör alatt nőttem én fel!" - azaz nem kényeztettek el. E kiemelt helyek díszítettsége függött a rendelkezésre álló képek nagyságától, számától s az egyéni ízléstől is természetesen, ill. attól milyen díszítményeket - történelmi - hazafias nyomatokat, vallásos tárgyú képeket („Házi áldás", az „Utolsó vacsora" vásári reprodukciója, bibliai idézetek a reformátusoknál) használtak még. A „komolyabb valakik", tehát szülők, háborúban elhaltak, stb. fotója föltétlenül kikerült. Vagy a tükör mellett, vagy az egész szoba falfelületét tekintve kívánt volt valami rangsor felállítása: pl. nemzedéki (nagyapa-fia-unoka), rokonsági fok szerinti (közelebbi-távolabbi rokon), hisz a fotók idők múlásával változtatják helyüket. A központi helyen marad a saját esküvői kép, s közel hozzá a „császári kípek". E képek a Monarchia korából származó, országszerte elterjedt katonaképek, 306