A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)
Történelem - Surányi Béla: Az Alföld mint kultúrtáj, különös tekintettel a XIX–XX. századra
Duna-Tisza közének homokos részén, a meggy termőterülete kiegészült a Nyírséggel és a MátraBükk lankáival. A kajszibarack elsősorban Kecskemét környékére korlátozódott A kultúrtáj tagolódása 10 * főként a talaj adottságokhoz igazodik. Elkülönülnek a homokos területek, így a Duna-Tisza köze és a Nyírség. E tájegységek jellemzője a mozaikszerűség volt. Az Alföld jórészén viszont a búza és kukorica táblák váltakozása szabta meg a táj arculatát. Ezt az egyhangúságot természetesen feloldják más növényféleségek, a települések környékén a kertségek. Az intenzív gazdálkodás nyomai kísérik a. folyóvölgyeket is. A Tiszántúl középső harmadán az egykori árterek szikes foltjai, a sovány legelők utalnak a száraz éghajlatra, amely a Hortobágy felé haladva is jellemző, ahol gyakoriak voltak a fátlan tanyák. A Szamos és a Tisza mentén, az egykori ártéri gyümölcsösök mellett alma-, szilva-, s diófák övezték a partmenti falvakat. Az egykori alföldi tölgyerdők mint a vegetáció elemei az ÉK-i területekre szorultak vissza. A Békés-Csanádi löszhát telepített óriásfalvai birtoktagoltságukkal tűntek ki. A tanyákat akác-, és eperfasorok vették körül. Ez a megoldás nem volt idegen az Alföld más tájegységeitől sem. Az 1923. évi XIX. te. törvénybe foglalta az Alföld fásítását, 109 Kaán Károly érdemeként. Szükségességének felismerése jóval régebbi keletű volt. A tájegység erdősültségi foka az 1920-as évek végén csak 4,9% volt, 110 amely aránytalanságokat takart, 0,2%-tól 19,2%-ig. Az 1940-es évek végén 111 az alföldi települések 57%-ának környéke erdőtlennek tekinthető. 1926-1943 között „...az alföldi erdősítések és fásítások összesen 94 343 hektárt tesznek ki. Arról azonban nem tudunk, hogy ebből mi maradt meg, hogy pl. az összesen 63 660 hektár erdősítésből mennyi lett valóban az erdő" - írja Magyar P. U1 Az ún. gazdasági fásítások" 3 újabb 30 683 hektárral bővítették az erdős területet. Noha ez nem összefüggő vegetációt jelentett (utak mente, táblahatárok, legelő tagolások, birtokhatár, természetes felszíni formációk lezárásai, csatorna-partok, tanyák, tanya-csoportok, bokortelepülések stb.). Az alföldfásítás története jószerével a homokfásítás története, 114 amelyet először a soproni születésű Krámer János György vetett föl 1739-ben megjelent könyvében. A mocsaras talajra 12 féle fűzfát ajánlott, egyúttal 3 féle nyárfát. A szárazabb vidékekre viszont akácot. A fásítás elsősorban az akáctelepítés jegyében telt el a későbbi századok során, amely a fekete nyár szerepét vette át az 1860-as évektől, túlzásba vive ültetését. Megemlíthető még a feketefenyő, a tölgy és nyír már kévésé. Folyt a szikesfásítás is. 115 Tudományos kutatásának a Püspökladányi Szíkkísérleti Állomás adott otthont, az 1920-as évek elején. Az ártéri erdőtelepítések"** Mohács és környékén bevált fafajai - nemes nyár, fekete dió - más folyók árterein is megjelentek, hasonlóan a lápos területeken is. A láptalajok 117 erdősítésében az Alföld nem jött számításba, mert a vízrendezés után az egykori lápok területén főleg gazdálkodás kezdődött el. A mezővédő erdősá108 Bulla-Mendöl, 1947. 239. 109 Magyar Pál: Alföldfásítás. Bp., 1960. 1. köt. 13. Később:Magyar, 1960. A törvény szerint 50 kat. holdas szántó - és 20 kat. holdas rét - és legelőföldet körül kell fával ültetni, úgyszintén a tanyákat. Mindez községhatáronként végzendő. A törvény hatálya alá 4,5 millió hektár - visszacsatolásokkal 6 millió hektár földterület tartozott. A végrehajtása nemzeti üggyé válhatott volna. Lásd: Oroszi Sándor: A Kaán Károlyféle fásítási program tanulságai. In: Az Alföld fásítása. Püspökladány, 1992. 63. 110 Magyar, 1960. 16. 111 Ua. 18. 112 Ua. 21. 113 Ua.22. 114 Ua. (1961) 2. köt. 11-591., később: Magyar, 1961. 115 Ua. 171-178. 116 Ua. 272-273. 117 Ua. 295. 250
