A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Történelem - Surányi Béla: Az Alföld mint kultúrtáj, különös tekintettel a XIX–XX. századra

illetve tarozással gyűjtötték össze a fölösleges vizet. 1913-ban a Tisza-völgyben

87 a belvízcsatornák hossza elérte a 10 000 km-t. A vízrendezés - az Alföld kiszárítása - átalakította a tájegység gazdálkodását. A szántó mint művelési ág elsőbbséget élvezett, ezen belül is a növénytermesztés. Valójában egy extenzív fejlődési szakasz zárult le. Az Alföld kultúrtáji arculatának jellegzetes formációja a kertkultúrás tanyavilág a DunaTisza közén. „A XVIII. és XIX. század fordulóján kialakulni kezdő homoki tanyaképződményt a magyar tanyarendszer többi típusaitól, tanya körzetétől döntő módon az különböztette meg, s a magyar agrárfejlődés jellegzetes alkatává attól lett, hogy termelése kisebb-nagyobb mértékben a szőlőre-gyümölcsre, részint és később a zöldségfélékre alapozódott."

88 Ez a művelési típus beékelődik az összefüggő alföldi borvidékbe,

89 amelynek dinamikus fejlődését a XIX. század végi filoxéra-vész indítja el. Gyökerei viszont visszanyúlnak az Árpád-korra, gondolván itt Kecskemétre és környékére. Az alföldi borvidéken jöttek létre a szőlőművelő tőkés nagygazdaságok is. A második világháborút megelőzően kb. 100 000 kat. hold volt a szőlőterület nagysága. 1920 előtt kiterjedése elérte a bácskai löszvidéket is, gazdasági növények helyét elfoglalva. „A kertkultúrás tanyásodás mindössze hat Duna-Tisza közi nagyhatárú településünk - Szeged, Szabadka, Kiskunhalas, Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd és néhány kisebb körzet tanyavilágára mondható igazán jellemzőnek" - állapítja meg Für L.

90 A térbeli kiterjedése CeglédLajosmizse; Horgos és Szabadka; Izsák, Kecel és Bácsalmás; Szeged és Kecskemét határolta terület, sajátos színfoltot kölcsönözve az alföldi tájhasznosításnak. A tanyák megjelenésével

91 - már a XVIII. századtól - a futóhomokos tájakon (Deliblát, Kiskunság, Nyírség) folyamatos a fasorok mezővédő erdősávok telepítése. A tanyák építésével együtt szaporodtak az élősövények, kis facsoportok, a dűlőutakat szegélyező fasorok (akác és nyárfa). A XIX. században kiteljesedő környezetátalakítás az Alföldön „eltüntette a két tájtípusnak, az ártérnek és az ármentes szintnek a különbségét, egyetlen ármentes területté alakította az egész vidéket, s mindenütt a szántóföldet tette uralkodóvá" - írja Mendöl T.

92 A XIX-XX. század fordulójával lényegében lezárult az „érintetlen természet" kora, mint a népi kultúra túlsúlyával jellemezhető korszak. Az erősödő „városi kultúra" mellett azonban tovább éltek a népi hagyományok - egy átélt és megtapasztalt kultúra - noha egyre inkább visszaszorulva. Egyre inkább kidomborodott azon kettősség, amely a „megélt világ" és a „tanult ismere87 Ua. 227. 88 Für Lajos: Kertes tanyák a futóhomokon. Bp., 1983. 7. Később: Für, 1983. 89 Feyér Piroska: Szőlő- és borgazdaságunk történetének alapjai. Bp., 1970. 332-334. Később: Feyér, 1970. Kozma Pál: A szőlő és termesztése. Bp., 1991. 1. köt. 246-247. Később: Kozma, 1991. Az 1980-as években az alföldi borvidék megoszlása a következő: Kiskunsági: 37 959 hektár Csongrádi: 5 753 hektár Hajós-Vaskuti: 4 082 hektár Bortermő helyek: Csongrád megyében: 121 hektár Hajdú-Bihar megyében: 284 hektár Pest megyében: 2 095 hektár Szabolcs-Szatmár-Bereg: 67 hektár Jász-Nagykun-Szolnok: 2 511 hektár Lásd: utóbb i. m. 90 Für, 1983. 9. A szakirodalom is bőven foglalkozik az alföldi gazdálkodás e sokrétű formájával. Lásd: Jeszenszky Árpád: A magyar kertészet története (ahogy megéltem). Bp., 1995. 91 Frisnyák, 1995. 100. 92 Ua. 101. 247