A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Történelem - Surányi Béla: Az Alföld mint kultúrtáj, különös tekintettel a XIX–XX. századra

hiányzott a „káposztáskert" sem a vízfolyások menti területeken. A szőlőművelés is felbukkan már a Duna-Tisza közén, amelyre utal pl. Nagykőrös XV-XV1. századi tájhasználata a mezővárost övező határban, veteményes-kertekkel tűzdelve. A feudális korszak mezőgazdasági ökológiai szempontból kevert gazdaság?

1 az ember tevékenysége révén kialakult kultúrökoszisztémák még nem veszélyeztetik a természet egyensúlyát. Ez a stabilitás nem sérült a későbbi századokban sem. Ugyanakkor a fejlődést útjáról még olyan történések sem tudták kizökkenteni, mint a kunok?* betelepítése. Az erdő-legelő, a puszta-legelő, a rét alföldi túlsúlya szerencsére egybeesett az élőállat iránt megnyilvánuló piaci kereslet élénkülésével. Mindez hatással volt & fövés területek hasznosítására. A fű bősége

39 sokszor olyan mérvű volt, hogy az állatok által nem járt részeken a száraz füvet meggyújtották, elősegítve a sarj növekedését és a talaj táperejének dúsítását. A XIV-XV. században gyakori rétgyarapítás

40 a nedvesebb talajokon, a folyók árterületein, sőt az erdőirtás révén következett be. „A mezőgazdaság középkori expanziója mögött nem nehéz felfedezni, természetesen más tényezők mellett, az agrártermelésy'avíi/ó környezeti feltételeit..." - állapítja meg Rácz L.

4i Ami más korszakok megítélésében sem mellőzendő. VISSZA VADULÓ TERMÉSZET A török hódoltság környezeti képe ellentmondásos. Szekfű Gy.

42 szerint: „Az Alföld pusztajellege, pusztai növényzete, pusztai száraz éghajlata, melyben forró hőségek kemény hidegekkel változnak, fátlansága, víznélkülisége, mind a török korszak terméke, tehát a török hódítás következménye." Teleki P.

43 véleménye ellentétes: „Az Alföld vízszegénysége, homokos talaja, puszta jellege nem a török korszak, hanem a XIX. századi vízszabályozások következménye." Mindezt mások is alátámasztják pl. Szabó I., Sinkovics /., Makkai L.

44 Soó R.

45 véleménye is hasonló: „Alföldünkön az utolsó természetes kép erdőkkel, lápokkal, mocsarakkal, kisebb lösz- és homokpuszta foltokkal tarkított táj, az erdős-sztyepp, amelyet a rajta átzúduló népek irtása, a középkori települések, a török hódoltság - végül az utolsó két évszázadban - a mesterséges kiszárítás tettek a mai kultúrpusztává." Lényegében kultúrtörténeti- és vízkérdés az Alföld-kérdés

46 vagyis a posztglaciális kori klimatikus sztyepptől az erdős-sztyeppen keresztül, a mai kultúrmezőig. E tájegység edafíkus szikeseinek és homokpusztáinak zöme ún. másodlagos képződmények. A XVI-XVII. századot - R. Várkonyi A.

47 - úgy aposztrofálta, mint a döntő ökológiai változások idejét, amikor a társadalom és a környezet viszonya átalakult. Változott az éghajlat, hűvös 37 Kerényi, 1995. 152.: A növénytermesztés során - főleg gyökérrészei a talajban maradtak, vagy az állatok táplálékának részeként visszakerült. A talaj táperejének kimerülése elkerülhetetlen, hiszen az ember többet vett el a talajból, mint amennyit visszajuttatott. így a trágyázás hiánya idővel, egyazon müveit terület táperejének leromlását okozta. A napenergiát felhasználó gazdálkodásban az állattartás és a növénytermesztés együttes jelenléte hosszú időszakon keresztül stabil ökológiai rendszert hozott létre, ahol a környezetszenynyeződés ismeretlen. Ezen ideális állapot egy csapásra megszűnt a XX. század közepétől. 38 Szabó, 1975. 31., 35. 39 Ua.: 32. 40 Ua.: 33. 41 Rácz, 1993. 1302. 42 R. Várkonyi Ágnes: Pelikán a fiaival. H. n., é. n. 52. Később: R. Várkonyi, é. n. 43 Uo. 44 Uo. 45 Soó, 1965. 103., 105., 107. 46 Uo., Pannon, 1995. 184-185. 47 R. Várkonyi, é. n. 37. 240