A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1995-1996 (Debrecen, 1998)

Régészet, ókortudomány - Patay Pál–Módy György: A herpályi monostor XII. század vég harangja

Belsejében az ütő (nyelv, szív) felfüggesztésére szolgáló vas karika (vagy horog) elrozsdásodott töve látható. Súlya jelenlegi töredékes voltában 2,5 kg; ép állapotában sem lehetett több 4,5 kg-nál. Felirat semmilyen sincs a harangon. A harang a Theophilus presbiter által leírt viaszkiolvasztásos eljárással készült.

9 A barázdákat a viasz „álharangba" karcolták be, amelynek felszínét azonban ezt követően helyenként elsimították, így a barázdák néhol kissé betömődtek. Egyes részleteket illetően az alábbiakat jegyezhetjük meg: Amíg a harangok koronájának kengyelét általában - már a legkorábbiaknál is - négy oldalról összesen hat fúl támasztja, addig a herpályit - amint említettük - csak kettő, mégpedig a lengési síkjában kétoldalról egy-egy. Az öntőmester tudva, hogy oldalirányban a harang testének jelentős kilengése nincs, így a korona töve sincs a csekély súly következtében ilyen irányban nagyobb igénybevételnek kitéve, alkalmazta ezt az egyszerűbb korona alakot. A méhkas és cukorsüveg alakú harangok díszítetlenek. Évszám sem fordul elő rajtuk; felirat is csak egészen kivételesen. Ezek hiánya tehát a herpályin természetesnek tekinthető. A paláston körbefutó barázdákkal a hasonló korú harangokon nem találkozunk. Gyakorlati jelentőségük nincs is. Talán ilyen módon óhajtotta az öntőmester a harangot tetszetősebbé tenni. 9 Theophilus presbiter: Scedula diversarum artium. (1140 körül) 3. könyv, 84. fejezet. 161