A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Természettudomány - Juhász Lajos–Vas András: Odúlakó madárfajok populációdinamikai változása és diverzitása

Juhász Lajos—Vas András Odúlakó madárfajok populációdinamikai változása és diverzitása egy mesterséges fészekodútelepen Debrecen-Nagycserén Tanulmányunk anyagát és alapját az a csaknem egy évtizedes kutatómunka képezi, mely programszerűen 1985-ben indult a Hajdúsági Erdőspusztákon. E program fő célját az Erdőspuszták és a Nyírség területén fennmaradt természetközeli erdőterületek madártársulásaiban megjelenő fajok populációdinamikai jellemzőinek megismerése, a változások prognosztizálása, a madárfauna természetvédelmi értékelése jelentette a tipikus és ritka fajok fenntartása és védelmük módszereinek kidolgozása és alkalmazása mellett. A kutatások eddigi eredményeit számos közleményben ismertettük {Juhász—Tóth 1990, 1992; Juhász—Vas 1992 a, 1992 b, 1993, 1994), melyek a madártársulások synökológiai jellemzőit, faji összetételét, egyes fészkelő társulások főbb jellemzőit és néhány faj populációs tulajdonságait összegezték. Több tanulmány formájában emeltük ki a Hajdúsági Erdőspuszták keményfa maradványerdeiben megjelenő madártársulások természetvédelmi jelentőségét {Juhász 1988, 1990; Vas, 1992; Juhász—Vas, 1994). Kutatási programunk kiemelt részét képezte a fészkelő fajok közül legtipikusabb, fatörzsszinten (dendrikol) megjelenő fajok állományának vizsgálata. E munkához egy nagyobb mesterséges odútelepet létesítettünk a Hajdúsági Erdőspusztákon, Nagycsere körzetében, majd más kutatási projekt területeken is (Haláp, Bátorligeti Fényi-erdő). A nagycserei odútelepen 1990—93 között folyamatosan végeztünk költésbiológiai vizsgálatokat és figyelemmel kísértük az odútelepen megjelenő madárfajok állományának változását. A jelzett időszak alatt nagy mennyiségű adat birtokába jutottunk, melyek feldolgozása képezi jelen tanulmányunk anyagát. ANYAG ÉS MÓDSZER Kutatásainkat Debrecentől K-re, a mintegy 10 km-re elterülő 38 ha-os keményfa ligeterdőben végeztük. A nagycserei ligeterdő-maradvány a klimazonális erdőspuszta mélyebb, nedvesebb helyén kialakult tölgy-kőris-szil ligeterdők (Fraxino pannonicae-Ulmetum, Soó, 1964) egykori reliktum foltja. Ezen erdők részben az egykori ősi folyókat kísérő keményfaligetek maradványai, valamint a flórafejlődés hűvösebb időszakának élő reliktum képviselői {Fintha, 1986) és az Alföldön egykor elterjedtebb gyertyános tölgyesek (Carpinion betuli, Soó) felé mutatják a kapcsolatot {Aradi—Dévai—Fintha, 1974). A Nagycserei ligeterdő döntően tölgykőris-szil liget, kiegészülve mezofil Convallario-Quercetum foltokkal és a periférián telepített Bromo sterili-Robinietum állománnyal. Az erdő mindössze 38 ha-os területe ma is az egykori flóra refugiumaként egzisztál és emlékeztet az egykori potenciális állapotokra. A kutatási projekt területünk növénytani, társulástani viszonyait a Déri Múzeum 1992—1993-as évkönyvében részletesen ismertettük, így jelen tanulmányunkban ettől eltekintünk. 7