A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Várhelyi Ilona: Börtönlíra a XVIII. század végén – különös tekintettel Batsányi János költészetére

mutat; nincs rajta semmi francia sikló könnyűség, semmi megelőző, elfogadni kész ajánlóság; tiszta s velős magyarsággal szól és ír, noha accentusa elárulja, hogy közelebb született a styriai, mint a moldvai hegyekhez, és csodálást érdemlő munkássággal s fáradhatatlansággal bír."

21 Mikor Kassán három verséért (a Virág Benedekhez intézett költői levelének két versszakáért, az Abaúj vármegye örömünnepére írt ódáért és a feljelentő Sáros megye szerint „sehr anstössig" A franciaországi változásokra c. epigrammáért) felelősségre vonják, a Museum példányait elkobozzák, Batsányi olyan kitartóan védekezik, hogy végül a vizsgálat még az ő javára dőlt el. A kilátásba helyezett állásvesztését is elkerüli ekkor, bár lehetséges, hogy nemcsak éleseszű érvelésének, hanem a pártfogó Orczy-családnak is köszönhető ez a kímélet. Más egy ilyen tortúra után meghúzza magát, csendben marad, ő azonban hamarosan ismét kihívja maga ellen a hatalom haragját. Éppen későbbi fogolytársához, Szentjőbi Szabó Lászlóhoz írott költői levele miatt, amelynek csupán antiklerikális hangvételét kifogásolták, veszti el kassai állását, s késznyszerül távozni irodalmi sikereinek első magaslatáról. Pedig a vers sokkal több annál, amit észrevettek benne. Nemcsak a papok ellen, hanem általában a szabadság és felvilágosultság korlátai ellen lázít: Nézd, a régi homályra szokott sok gyáva miképpen Üldözi mindazokat, kikről a józan okosság Élesztő tüze súgárit tündökleni látja! Nézzed, az ostobaság véres zászlóihoz esküdt Vakbuzgók mi dühös-törekedve rohannak élőnkbe! Szíveiket vad gyűlölség mérgével itatván Mint fenekednek! mint hányják az ezernyi kelepcét Újra, hogy a szabad észt szűkebb korlátba rekesztvén, Népünket levetett alacsony jármokba szorítsák! Ez az egyenes, kérlelhetetlenség, amelyet Kazinczy is észrevett, Metternich jellemzésével egybe esik. Sok összetevő hatására, de bizonyára jellembeli tulajdonságai miatt is ő az a költő, aki ízig-vérig politikai vénával, forradalmi elszántsággal rendelkezik. Forradalmisága abból a felismerésből táplálkozik, hogy a nemzeti és politikai problémák együttesen oldhatók meg. Még szabadulása után is látták benne bírái azt az erőt, amely képes az országot ismét felbolydítani. Ezért — bár fogsága az egyik legrövidebb volt az elítéltek között — a legnehezebb sorsot neki osztották ki az udvarban, hiszen ő az egyetlen, aki többé soha nem térhetett vissza hazájába. Kihullott a magyarságból, és a népből fölmerészkedettek magánya és kiszolgáltatottsága várt rá hosszú élete végéig. Aligha lehetne Batsányi életműve elé kifejezőbb mottót találni, mint első ismert versének, az 1783-ban keletkezett Bíztatásnak ars-poetica szerű sorait, amelynek frappánsabb változatát börtöne falára is felírta: Hazájáért élni, szenvedni, s jót tenni, Halált vagy rabságot érte fel sem venni: Barátom! oly dolgok, melyek egy embernek Dicsőség mezején oszlopot emelnek.

23 21. Orpheus, 1790. I. 337. 22. Levél, Szentjóbi Lászlóhoz (Hazafiúi aggódás) BJÖM I. 51. p. 23. BJÖM I. 279. 348