A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Várhelyi Ilona: Börtönlíra a XVIII. század végén – különös tekintettel Batsányi János költészetére

réteg más-más szintet képez a politikai tudatosság szempontjából. Különösen éles a különbség a plebejus értelmiség és a rendi kiváltságokat védelmező nemesség között. Mégis ez a két réteg kiegészíti egymást, 1793-tól két területen teljessé is válik egyetértésük; az egyház politikai befolyásának háttérbe szorítása és a magyar nyelv ügye egyformán lelkesítette mindkét réteget. Egymásra találásukban ugyan sok volt az illúzió, mégis aggasztotta az udvart. Batsányi így ír Arankának 1792. február 10-én: „Nálunk a franciás módon gondolkodó emberekre nagyon vigyáznak, s a józanul okoskodó és beszélő embereket is hamar jakobinusoknak nevezik." Egy hónap múlva pedig már ilyen komoly a helyzet: „A józan észnek mindenkori ellenségei új erőkre kaptak. Egész spanyol inkvizíciót akarnak behozni." Az 1792-es országgyűlés kikezdte az értelmiségnek azt az illúzióját, hogy a nemességgel összefoghat, ám új illúzió született helyébe, az, hogy tömegek nélkül is képesek a forradalmi változásokra. Ez az illúzió sajnos csak a Vérmezőn omlott össze. Martinovics és Laczkovics alkotmánytervezete már nem általános társadalomfilozófiai értekezés, hanem konkrét követeléseket fogalmaz meg, pl. magyar minisztériumokat, nemzeti pénzügyi alapot, állandó és független magyar hadsereget, minden osztályra kiterjedő parlamentarizmust. „A világ első népe, a francia, kérlelhetetlen háborút visel a királyok, a papok és az arisztokraták ellen: ereje, erélyei, elvei ki fogják vívni a diadalt, mely néhány év alatt az összes nemzeteket, amelyek eddig barmok módjára elnyomottak voltak, a szabadság és egyenlőség részesévé fogják avatni. Magyarország új alkotmányának terve is a nemzet jövő boldogságának és dicsőségének biztosítékait foglalja magába . . . Senki se féljen, mert a zsarnokok . . . tehetetlenek, ha a nép nem tart velők. Minden nép, mely szabad akar lenni és összetart, szabad lesz."

14 Ezt a gondolatot folytatja Martinovics nyílt levele Ferenchez: „E nemzet szabad akar lenni, — és mennél jobban fogják szaggatni az összeszövetkezett hatalmak, annyival győzhetetlenebb lészen. Egy oly nemzet, aki mindig legelső vala a világon, sohasem fog olyan alacsonyságra vetemedni, hogy a királyok előtt meghajtsa és kabinetumjaikban koholt törvényeiket felvegye." 1794-re már az értelmiség legjava azonosult ezzel a forradalmi hangvétellel, így nem volt nehéz létrehozni a szervezeteket, a Reformátorok Társaságát és a Szabadság és Egyenlőség Társaságát. A káté szerint Martinovics a szervezkedést a felkelés előkészítésére szánta, amely majd Magyarországot a monarchiából kiszakítja és az országot a nemzetiségek szövetséges köztársaságává alakítja. A kettős szervezet — mint tudjuk — kétlépcsős forradalmat volt hivatott előkészíteni. A két és fél hónapig tartó szervezett mozgalom a siker reményét erősítette. Az udvar azonban jól volt informálva, s 1794. július 13-án Martinovicsot, majd pedig augusztusi vallomása után a szervezkedés többi vezetőjét is elfogják. A következő év tavaszára már 53 ítélet állt készen. A véres leszámolás elrettentő szándékával 18 halálos ítéletet hozott a Hétszemélyes Tábla, amelyet az uralkodó "kegyelme" folytán csökkentettek 5-re, de utólag még két vezetőt (Őz Pált és Szolartsik Sándort) kivégeztek, a többieket pedig elnyelték a birodalom börtönei. 2. Költők a jakobinus mozgalomban majd a börtönben A hazai hagyományokban gyökerező jozefinista értelmiség örömmel fogadta a nemzeti függetlenség zászlaját bontogató köznemesi mozgalmat, s szinte azonnal az ország különböző pontjai élve is felismerték, hogy illúzió az uralkodótól „rendszerváltást" remélni. Verseghyt Pesten, Kazinczyt és Batsányit Kassán, Aranka Györgyöt Erdélyben érte el a szervezkedés híre. Csokonai és Kármán — ha a nemesi mozgalom ütőképességében nem is hittek igazán — szintén együttműködtek vagy legalább érdeklődést tanúsítottak a mozgalom iránt. Batsányi, Szentjóbi Szabó László, Kazinczy és Verseghy talán túlzott optimizmussal fáradoztak azon, hogy a 13. Benda Kálmán: A magyar jakobinusok iratai I. (Bp., 1957.) Iratok 72. 14. A magyar jakobinus mozgalom 1952. 7. 345