A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Várhelyi Ilona: Börtönlíra a XVIII. század végén – különös tekintettel Batsányi János költészetére

dás felé mozdult volna. A felvilágosodás eszmerendszere mindennek ellenére beszivárgott, s maga az uralkodó sem akadályozta. A Montesquieu-tól származó hatalommegosztási elv és a Rousseau-i társadalmi szerződés gondolat összecseng a magyar értelmiség közjogi felfogásában, s az ezt kifejtő tanulmányokban, röpiratokban, főként Batthyány és Laczkovics írásaiban. II. József másként értemezi ezeket az elveket, ő inkább a kormányzati rendszer módosítására, a vármegyerendszer háttérbe szorítására igyekszik francia ideológiai támasztékokat keresni. Halála után a forrongó köznemesség és értelmiség az egyenlőség eszméjét próbálta hangsúlyozni a társadalmi szerződés gondolatából, s látva, hogy a magyar viszonyok még avultabbak, mint a forradalmat megelőző francia társadalmi helyzet, egyre inkább látszott a szervezkedés szükségessége. Az újságok és röpiratok viszonylag nyíltan írhatták le: „Nagy a világ, és világosodásának kellemetes sugaraival kedves Hazánknak is nem fösvényen kedveskedett."

2 A Moniteur, a francia forradalom lapja Bécsben legális újság, de a Magyar Kurír magyar nyelven is részletesen ismerteti a francia helyzetet. A német nyelvű újságok szintén sok magyar olvasóhoz eljutottak. Joggal hivatkozhattak néhány év múlva a Martinovics-összeesküvés vádlottai (pl. Batsányi, Hajnóczy, Őz Pál) arra, hogy nem volt szükség különösebben titkos összeesküvésre, amikor a királyi engedéllyel megjelenő sajtótermékek napról napra tájékoztatták az olvasót a forradalom eseményeiről, s meg sem kísérelték azok cáfolatát. Ezek a hatások valóságossá teszik Batthyány Alajos diétái beszédének megállapítását: „Végre úgy látszik, eljött az idő, midőn világosság terjed el a felvilágosodás fáklyájáról a mi hazánk hajnalodó horizontján."

3 Batsányi már Batthyányi előző, 1790-es röpiratát

4 lelkesen üdvözli: A vígadó hír, oszlani nem tudó / Szárnyára kelvén, útnak ered, repül, / S harsogva betöltvén neveddel / Hunnia messze terült határit, II Örömre gerjeszt minden igaz magyart, / Minden keresztényt... Batthyány Alajos gondolatai nagyban hozzájárultak az eszmélkedő magyar értelmiség radikalizálódásához. Batsányi az elsők között azonosul ezekkel: Utáljuk a porban fanyalgó / Kedvkeresők alacsonykodásit; II S a szent igazság emberiség haza, / Törvény s szabadság hív követőiről / Zengvén, az országlók aranyból / Vert koronájokat olyba vesszük, II Mint a mezők nimfáit ijesztgető / Otromba faunok sáskoszorújokat... 6 A hivatalosan sem támadott racionalista társadalmi szerződéstan rövid időn belül a radikálisabb Rousseau-i felfogás felé tolódik. Belnay tanár röpirata

7 már a természetjog és a társadalmi szerződés alapján egyenlő polgárjogokat követel minden ember számára. Szacsvay pedig az állam és az egyes polgárok egyetemes szabadságjogát már összekapcsolja. Amikor tehát a magyar nemesség a természetjog alapján igyekszik megerősíteni az uralkodóval szembeni rendi jogait, akkor már titkáraik, a sovány értelmiségi réteg legjava a természetjog radikálisabb formulázásával megteremti a rendi kiváltságok ellen irányuló forradalmi ideológiát. Martinovics kátéja és Hajnóczy De diversis subsidiis című röpirata a társadalmi szerződés nevében támadja a nemesi privilégiumokat és kifejti, hogy a törvényhozó hatalom a nemzet természetadta joga, s ha ezt elveszik tőle, bármilyen eszközzel visszakövetelheti. Mindez egybevág Montesquieu Perzsa levelek-beli gondolatával: „nincs szebb tudat, mint boldogabb emberiséget hagyni magunk után, mint amilyet itt találtunk."

8 2. Minek a pap az országgyűlésen c. röpirat. Idézi: Eckhardt Sándor: A francia forradalom eszméi Magyarországon. (Bp., 1924.) 12. 3. Batthyány Alajos beszéde 1791. febr. 8-án. Idézi: Eckhardt i. m. 13. 4. Ad amicam aurem (1790) 5. Batsányi János: Batthyány Alajoshoz. Összes Művei I. Versek. (Bp., 1953.) 35. 6. Uo. 35—36. 7. Reflexiones conctorum Hungáriáé civium non nobilum 8. Mátrai László: Montesquieu, a felvilágosodás filozófusa (Bp., 1961.) 126—143. 342