A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Művészettörténet - Kowalik, Janina: Jan Malejko (1838–1893) Munkácsy korának festője

ségének hiányát. Ezek a „hibák", amiket a korabeli kritikusok oly gyakran alá is húztak, egyúttal a kép fő erényei is. Ezek az esztétikai és ideológiai jellemzők voltak Matejko művészi lehetőségeinek, forrásának sajátosságai. Eszerint a kép hatásáról az egyéni befogadóképességnek kellene dönteni. Ennek kell alárendelni a kompozíció felépítését, perspektíváját és színét. A „Grünwaldi ütközet" kompozíciója két pont körül összpontosuló több epizódra van felosztva. Ez a felosztás a zűrzavar, a káosz látszatát kelti. Egyúttal kifejezi a művész elvét, miszerint a történelem viharait legjobban egy bizonyos fokú dinamizmuson keresztül lehet érzékeltetni. A nyugodt vezetésű vonalak, amik korábban oly jellemzőek voltak művészetére, a „Grünwaldi ütközetben" szinte sikítanak, keresztezik egymást, időnként a kép belseje felé vannak irányítva, ezzel mintegy keresztülszúrják a képet. A mű konstrukciójának, mint irányított erővonalaknak a jelentősége szimbolikus. A vásznon megjelenített erőnek a szerepe az, hogy sejtesse a jövendő felkelést. Az expresszió fokozásához is hozzájárul a „légtér" hiánya, ami a képnek természetellenes külsőt kölcsönöz. A rokon színek gyakori, szándékolt kíméletlen összekeverése szintén hozzájárul a „Grünwald" fogadtatásához. A szín, csakúgy mint a vonal szimbolikus jelleggel bír. Witold — az erő, a bátorság és a győzelembe vetett hit megtestesítője, aranycsíkkal ellátott piros ruhába van öltözve. A nagymester fekete-fehér összetételű ruhája a szomorúság és gyász érzetét hivatott kelteni. A „Grünwaldi ütközet" Jan Matejko és a lengyel történelmi festészet legnagyobb alkotása. Ennek a műnek nincs analogikus párja, még a XIX. századi Európa festészetében sem. Röviddel a „Grünwald" befejezése után Matejko egy újabb, a középkori történelmet idéző kép munkálataiba kezd. Egy 58 x 92 cm-es deszkára festi meg a „Várnai csatát". A képen a törökökkel vívott 1444-es várnai csatát mutatja be. A lengyel és magyar hadakat WladisJaw Warnenczyk (Ulászló) és Hunyadi János vezették. 1872 őszén Matejko kirándulást tett az ütközet helyszínén — és mint utólag kiderült —, a munka inspirációjának ez lett a fő forrása. Útját folytatta tovább Isztambul felé. A környék földrajzi adottságait a munkálatok során figyelembe vette. A „Várnai csata" kompozíciója nem ilyen kötött. A dinamikus jelenet ellenére hiányzik a képből a belső átélés, amely oly jellemző volt a „Grünwaldi ütközetre". A képet 1880-ban az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum vásárolta meg. Jelenleg is Budapesten van. A 80-as évek eleje — mit kisformátumú történelmi képek töltöttek ki — új, nagyszabású történelmi kompozíció érlelődésében telt el. 1880-ban megkezdi a „Porosz hódolat" munkálatait. 1882-ben végül is befejezte és a nemzetnek adományozta azzal a kikötéssel, miszerint a Wawelben kell kiállítani. 1945-ig állandó kiállítási helye Sukiennicaban volt. A kép témája a hűbéresi hódolat ünnepélyes aktusa, amit 1525-ben a keresztes rend Nagymestere, Albrecht Hohenzollern tett I. Zsigmond királynak. A történelmi információkat Matejko Marcin Bielski „Krónikájából" merített. A műben az esemény pontos leírására támaszkodhatott Matejko. A művész a ceremónia jelentőségét nagyszerűen átélte, és nem kevésbé sikerült érzékeltetnie I. Zsigmond egyéniségét. Lengyelország „aranykorszakának" XlX-i szemlélője tekint vissza ránk. Matejko filozofikus elmélyedését a témában az „Udvari bolond" (Staficzyk) testesíti meg, akinek vonásaiban fellelhetők a művész külső tulajdonságai. A mélyen magába mélyedő, a trón lábánál ülő bolond nem osztja az általános kedélyes hangulatot. Előre látja a király politikájának következményeit, melynek eredménye az lett, hogy a keresztes rend felett aratott győzelem ahelyett, hogy a rend teljes vereségét eredményezte volna, hozzájárult a porosz állam újjászületéséhez. Ez pedig évszázadok múlva Lengyelország felosztásához fog vezetni. A sötét jövőt jósoló hangulatot az „Udvari bolond" kompozícióba történő beillesztése keltette, de ezt az állapotot a szereplők feje fölött repdeső galamb oldja fel, amelyről köztudott, hogy a béke és a bölcsesség jelképe. A „Porosz hódolat" a ciklus utolsó képe, melyet Matejko a lengyel újjászületésnek szentelt. A kép színösszetételében a piros és az arany az uralkodó. Ez tökéletesen érzékelteti a 302