A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Művészettörténet - Kowalik, Janina: Jan Malejko (1838–1893) Munkácsy korának festője

A leendő művészre mégis legnagyobb hatással legidősebb bátyja, Franciszek volt. Ő a krakkói Jagelló Egyetemen dolgozott a történelmi segédtudományok docenseként, korábban jogból még doktorátust is szerzett, és az Egyetemi Könyvtár kurátori tisztségét is ellátta. A múlt szeretetét és a régi iratokban, könyvekben történő búvárkodás szeretetét átültette öcscsébe. Meggyőzte apjukat (látva, hogy a tanulás nem nagyon megy az öccsének, akinek kitűnő tehetsége volt a rajzoláshoz), hogy írassa be a krakkói Képzőművészeti Iskolába. Tizennégy éves korában, 1852-ben megkezdi művészeti tanulmányait. A tanulás évei alatt nemcsak a gipszből készült fejek rajzolásával, az ún. antik modellekkel, valamint aktokkal és naturalisztikus portrékkal foglalkozott. Az iskola programjától függetlenül elkezdte gyűjteni sajátos történelmi dokumentációját. A Matejko Emlékházban tekinthetők meg a művész fiatalkori albumai, melyekbe az általa lemásolt fametszetek kópiáit ragasztotta be. Ezekre az egyetemi könyvtárból kikölcsönzött, gazdagon díszített régi irataiban, könyveiben bukkant rá. Az ún. „Skarbczyk" (Kis kincstár) több vastag kötetet tartalmaz, melyeket a művész különböző rajzokkal, ill. feljegyzésekkel egészített ki egész munkássága folyamán. Ezek a kötetek lehetővé teszik a számunkra, hogy festészetének a forrását megérthessük. Az első tanulóévek nem hoztak sikert a művész számára. Fordulat 1858-ban következik be. A Krakkói Képzőművészeti Baráti Társaság kiállításán mutatja be „Károly Gusztáv és Szymon Starowolski Lokietek sírjánál" című képét, amit főiskolai tanulmányainak utolsó évében festett meg. Ezzel a képpel sikerült a kritikusok figyelmét magára vonnia. A „Czas"-ban (Idő) Lucjan Siemiéhski dicsérőleg ír a képről. 1858 decemberében, ösztöndíj keretében külföldi tanulmányútra Münchenbe utazik. A Képzőművészeti Főiskolán nem iratkozik be egy „mestertanfolyamra" sem. Jelentkezik Anschutz professzor kezdők részére meghirdetett festői és grafikusi kurzusára. Münchenben is, hasonlóképpen, mint Krakkóban, idejének nagy részét a város és környéke műemlékeinek megtekintésével tölti. Az elválaszthatatlan vázlatfüzetét mindig magánál hordja. Az Alte Pinakotékában megtekinti Dürer és van Dyck portréit, Rubens allegorikus kompozícióit, és a történelmi tárgyú képek közül főként Delacroix alkotásait. Külön örömet jelent számára a lengyel vonatkozású emlékek felkutatása.

3 Tanulmányait betegsége miatt megszakította. Az elkövetkező két hónapot egy müncheni kórházban töltötte. Krakkóba Matejko nem is annyira a főiskolán szerzett tapasztalatok birtokában tért vissza, hanem sokkal inkább a régi mesterek műveivel történő találkozások által meggazdagodva. 1860 nyarán Bécsbe utazik. A később megrajzolandó képekhez gyűjt rajzdokumentációt. Ambrasser-Sammlungban megfesti akvarellben Báthory páncélzatát, amit aztán húsz évvel később fel is használ a „Báthory Pskównál" c. kompozíciójában. Bécsi tartózkodásának a Ruben professzorral kibontakozott nézeteltérése vetett véget. Ruben akkortájt a Képzőművészeti Főiskola professzora volt. Nyugodt lélekkel tér vissza Krakkóba. Tisztában van lehetőségeivel és a művészet céljával. 1860-ban kiadja a „Lengyel öltözékek" (1200-tól 1795-ig) című gyűjteményes munkáját, amely az első ilyen jellegű kiadvány volt. Bemutatta a letűnt korok ruháit, kosztüméit. Az 1863. évi januári felkelést megelőző évek a művészi és ideológiai fejlődés jegyében teltek el. Hazafias légkörben, élénk viták közepette, amiket művészi körökben folytatott, kristályosodott ki benne a múltat hisztorizáló szemszögből vizsgáló szemlélet, módszer. A múlt ezen interpretációja járult hozzá, hogy kialakuljon benne a nemzet nagyságát, önrendelkezési jogát tárgyaló szemlélet. E módszernek megfelelően egy képnek nem lenne szabad különálló történelmi eseményt, tényt ábrázolnia, hanem események szintézisét kellene nyújtania, mely a nemzeti hagyományok ápolását és az állam függetlenségének visszanyerését tűci ki célul. A „Starrczyk" (Az udvari bolond) volt az első olyan képe, amelyet a kritikusok is elismertek művészi hitvallásaként. A kép Zygmunt Stary (Öreg Zsigmond) uralkodásának idejét eleveníti fel, azt a korszakot, amikor Lengyelország politikai, katonai és gazdasági fejlődésének csúcsán állt. A kép egy udvari bolondot ábrázol, aki a félhomályban ül egy társaságtól félreeső 298