A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Történelem - Fehér Ágnes: Gondolatok az 1990-es évek vallásosságáról

előtt hiteltelenekké váltak. Az egyházak tehát mind tartalmi, mind formai vonatkozásban egyaránt elszakadtak a politikai hatalomtól, és elkezdték járni saját útjukat. Előtérbe került a befelé fordulás, a belső hitélmény elmélyülése, a bensőséges hitélet, az egymásra való odafigyelés. Ezen a téren tehát az egyházakon belül egyfajta tisztulási folyamat ment végbe — gondolunk itt arra, hogy a hívek előtt azon egyházi tisztviselők maradhattak csak autentikusnak, akiknek fő tevékenységét és energiáját nem a hatalomhoz való igazodás kötötte le, hanem valóban a hívek lelki gondozása, erősítése, a hitélmény elmélyítése. A rendszerváltozás további új vallásfelekezetek megjelenését is magával hozta hazánkban. Különösen érvényes ez a nem keresztény vallásfelekezetekre. Tovább gyarapodott a protestáns evangéliumi szabadegyházak száma is. Nyilvánvaló, hogy a lágy diktatúra keretei között a vallásosság nem volt előnyös státus az egyén számára. Aki a hatalom közelében akart élni, aki politikai, sőt szakmai karriert akart csinálni, az vallásos meggyőződését, hitéletét nyíltan nem gyakorolhatta. Ez a trend nyíltan a szekularizáció tendenciájának erősödését vonta maga után. Ha pedig a szülők a vallástól, a vallásgyakorlat aktív (templomba járó) módjától eltávolodtak, ott gyermekeik is törvényszerűen a szekularizáció, az elvilágiasodás szellemében nőnek fel. Különösen az értelmiség, és a középosztály körében volt a legjelentősebb a Rákosi-, majd a Kádár-rendszerben végbement szekularizáció, de a munkásosztály legalább ennyire érintett volt a folyamatban. Leginkább a falu, a magyar vidék lakossága őrizte meg, és vállalta korábbi vallásos hitét és meggyőződését. Később ez a társadalmi réteg is elvallástalanodott bizonyos mértékig — gondolunk itt a fiatal generációra. A falusi fiatalok többsége ugyanis sok esetben városban vállalt munkát, vagy tanulmányait itt végezte. Az urbanizáció, a városi életforma a szekularizáció folyamatát szinte törvényszerűen magával hozta. A Kádár-rendszer utolsó éveiben — amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi társadalmi struktúra már nem tartható tovább —, főleg az értelmiség és a felső középosztály körében egyfajta értelemben divattá vált a keresztény család ideálja. Persze torzítás és méltánytalanság lenne azt állítani, hogy ebben az időben nem éltek hazánkban mélyen hívő, az istenhit által elkötelezett emberek. De az is tagadhatatlan, hogy az amerikai életforma — a televízió műholdas adásainak átvételével —, mint minta, nagy hatással volt a magyar felső középosztálybeli rétegre. Az USA-ban pedig a sikeres üzletemberek, a szédületes karriert befutott személyiségek társadalmi indíttatásukból adódóan is aktív vallásgyakorlók. Az amerikai baptista, katolikus, metodista, pünkösdista, keresztény kongregáciős imaházakat a jómódú nagy- és középpolgárság tölti meg családtagjaival együtt. A rendszerváltozással, a szabad vallásgyakorlással az egyes egyházak, vallásfelekezetek társadalmi bázisa is változáson ment keresztül. Ez főleg abban érzékelhető, hogy a történelmi egyházak tagsága „megfiatalodott", és az értelmiségiek számaránya is megnövekedett a létszámban. A protestáns evangéliumi szabadegyházak körében pedig főleg a karizmatikus közösségekben ugrott meg a felső középosztály számaránya. A karizmatikus vallási közösségek már a rendszerváltozás előtt is nagy népszerűségre tettek szert a fiatal generáció körében. Ennek az a magyarázata, hogy vallásgyakorlatukban egy nyugati — amerikai mintát követtek. A világias zene, a felhangolt spiritualisztikus, látványos vallásgyakorlat mindig is nagy vonzerő volt a fiatalság körében. A rítusban ezek az egyházak a „legvilágiasabbak" voltak, és maradtak. Ezeknek a vallásos csoportoknak rendkívül nagy és belső kohéziós ereje. Gondolunk itt arra, hogy a közösség légköre nagyon családias. Ezek az emberek az élet más területein is összetartanak, és segítik egymást. A rendszerváltozás újabb jelensége a vallás szférájában az, hogy szinte teljesen megszűnt a történelmi egyházak és a kisebb vallásfelekezetek rivalizálása. A lágy diktatúra éveiben a történelmi egyházak — főleg a református egyház — hallgatólagosan megegyeztek a hatalommal. Mindkét fél tudta, hogy saját jól felfogott érdekében nem ajánlatos túlfeszíteni a húrt. A történelmi egyházak továbbá anyagi támogatást is kaptak az államtól, a politikai hatalomtól. A hívek ezeket a háttérben folyó alkukat nem ismerték. Az egyház és a hatalom játszmái kőzött 190