A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1994 (Debrecen, 1996)

Történelem - Karacs Zsigmond: A váradi Kun-család históriája a XVII. századtól napjainkig

fő kortesei közt találjuk a Földesen lakó bogdányi Farkas Gábort és Imrét.

4 Kun Pál is Földesen lakott, bár a választáson való szerepéről nem szól a fáma, a napidíjnak ő sem állhatott ellen, hiszen apró birtokát szinte holdanként adta zálogba, még nem nemes vejének Kulcsár Sándornak is. Éppen Szabolcs megye kisnemessége volt egyik leghevesebb ellenzője a jobbágyfelszabadításnak és az ősiség eltörlésének. 1848 után a földesi kisnemesek egyrésze is cselédsorba jutott, nem egyszer tehetősebb társaik, rokonaik gazdaságában. A kapitalizmus korában paradox módon egy ideig nemesi jogon azonban még a koldusként élő egykori nemes is felkerült a választási listára, míg a volt adófizetők csak bizonyos vagyoni cenzus alapján lehettek szavazóképesek. Balásházy János 1857-ben megjelent, A tagosztályban való zavarok tisztába hozataláról... című munkájában a kisnemesek lakta Földes problémáit boncolgatja, s keresi a megoldást; ajánlja a gyermekeknek az ipari és a kereskedelmi pályákat. Felemlíti azt is, hogy a volt úrbéreseknél (jobbágyoknál) törvény szabályozta a bizonyos mértéken aluli osztozkodást. "Egyébiránt, ki konokul marad az osztozás mellett, az elébb-utóbb szaporítandja az annyira szükséges napszámos osztályt." A Kun családnak sikerült néhány hold földjét megtartani, s 1945-ig végig a falu szerényebb anyagiakkal bíró, de a cselédsorsot elkerülő lakosai között maradtak. Az új idők szele hozta el számukra a munka utáni felemelkedés lehetőségét. Kun Mihály az egyik életerős földesi termelőszövetkezet elnöke, leánya pedig tanító lett, szép társadalmi elégtételül az egykor írástudatlan kisnemesek utóda betűvetésre tanítja a legújabb kor gyermekeit. A Kun család története cáfolata annak a ránkerőszakolt közhiedelemnek ami az egykori nemességet (mely a koldusszegénytől a hercegi jómódban élőkig megosztott volt) csak az uralkodóosztály kizsákmányolóival azonosítja. A TÖRTÉNET VALAHOL ELKEZDŐDIK A családnevek kialakulását hazánkban a XIV—XV-ik századtól kisérhetjük nyomon és a XVII—XVIII-ik századig számtalan névcserét érhetünk tetten. A Kun családnév egyértelműen a hazánkban több helyen letelepített és a magyarságba beolvadt kun népre utal. Bihar vármegyében a XlII-ik század közepétől Zsáka és Körösszeg környékén volt a kunoknak kisebb telepeik. A Váradhoz még mindig közeli Nagykunság a mohácsi csata után, állandó hadak járta területté vált, a XVI. század végén a törökök többször végigpusztították, lakosainak tömegei ekkor a Bihar megyei Nagysárrét mocsaraiban rejtező falvakban találtak menedéket. Ekkorra a kunoknál is kialakultak a családnevek, viszont az új lakóhelyre kerülők egyrésze az elhagyott otthonra emlékeztető ragadványnevet kapott, ami a mindennapi névhasználatban idővel kiszoríthatja és amint számtalan példa mutatja ki is szorította az eredeti családnevet. A Kun család így feltehetően kun eredetű, vagy kunok által is lakott területről származik. A Kun családnévnek Nagyváradon, ahol a XVII-ik században éltek egyértelműen megkülönböztető jellege volt, míg a kunok között ahol mindenki kun volt, nem válhatott családnévvé.

6 A török uralom utáni 1692. évi Bihar megyei összeírásban több "Cumanus" (kun) megkülönböztető jelzőt találunk, ami még egykori kiváltságos társadalmi helyzetükre vonatkozott, a kunok személyükben a nemesekkel egyazon elbírálásban részesültek. Az új helyzetben, már a Habsburg uralom az egész országra való kiteljesedése idejétől, az egyéni kiváltságot kapot4. Farkas Gábor 1840-ben, az ilyen módszereket mélyen elítélő Balásházy Jánosnak, Kossuth zempléni barátjának lett a veje, Balásházy később maga is Földesre költözött. Karács Zsigmond: Balásházy János Földesen = Múzeumi Kurír 30. sz. 42. 5. Karács Zsigmond: Kisnemesi hagyományok Földesen = Előadás az Önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtők XI. országos találkozóján. Gödöllő, 1983. július 5. (Kézirat.) 6. Kálmán Béla: A nevek világa. (Bp., 1969.) 15., 61., 74. — Rásonyi László: Hidak a Dunán. (Bp., 1981.) 130. 7. Mezősi Károly: Bihar vármegye a török uralom megszűnése idején. (Bp., 1943.) 214. 162