A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Lakner Lajos: Az alakformálás Tamási Áron regényeiben

második részében pedig mindig az elbeszélőnek kell a nagyapa és a nazarénus különös cselekedetei mögött megfelelést felmutatni. Az ismertetett alakformálási módok konh-etizáló jelleggel párosulnak. Ez részben azzal függ össze, higy a "életrajz" és a "jellemzés" tapasztalati létövezetre utal. Még Bódi esetében is így van ez. A gyermek és az anya kapcsolatát (pl.) ilyen képbe tömörítve jeleníti meg: "Bódika odafutott, a kezét megcsókolta, s ahogy felnézett reá, olyan volt a nyakas gyermek, mint egy galamb". Vagy a lélek várakozó feszültségét testrészekre utaló szinekdochéval jelzi: "Csak a szem élt már, amellyel felszívott minden színt és mozdulatot. És a két lába, amely megfeszített inakkal nyelte el a neszt". Az Ábel mindennapi "pszichológiájáról" volt már szó. A Jégtörő Mátyás alakjai is egy-egy konkrét tulajdonságukkal jelennek meg. A konkretizáló alakformálás azonban leginkább azzal függ össze, hogy Tamási a világ átértelmezhetőségének a lehetőségét a közösségben keresi. Vagyis ahogy a színekdochikus formálási módból is következik, Tamási alakteremtése nem individuális, hősei mindig a kollektívum reprezentásai. Gondolataik és cselekedeteik értelme és jelentése mindig nyilvánvaló, hisz valamennyi mozdulatuk a közösségi törvények által nyerik el érvényességüket, jelentésüket. A regények világa a hagyományozás törvényei szerint működik. Csórja Péter a fiára testálja belső tüzét. Bódi a népe szellemi, erkölcsi és vallási hagyományaiból formál megváltó eszmét. Ábel többször is hivatkozik az öregektől tanultakra, minthogy a példaképe is az apja. Viselkedését mindvégig az otthoni értékrend szabja meg, s bár az eszerint való tájékozódás és az otthonosság teremtésének igénye többször is kudarcot vall, Ábel szemlélete nem változik. A Szülőföldem elbeszélőjét is az otthonosság vágya mozgatja. E determinista közösségfelfogás elsősorban érzelmi-morális színezetű. A hős önazonosságát, a megvalósuló és a "kell" világnak egységét csak ez a világ biztosíthatja. A civilizáció, a lélektelen tanulás e gyökereinktől szakíthat el, mint a Bódi képének elhelyezését szemlélő papot, akinek ugyan "megcsillant a szeme önkéntelenül, de Bódi látta, hogy valahol bent csillog, messze, mintha az apja mosolyogna ottan". Tamási főhősei sohasem szakadnak cl közösségük világszemléletétől. Azok a tulajdonságaik, vágyaik, melyek ezen túlmutatnak c világon belül nyerik el igazi értelmüket. Surgyelán mögül jellemző módon hiányoznak ezek a megtartó erők, épp ezért képtelen a közös sors megértésére. Biztonságát a múlandó földi hatalom adja. Sorsa jól mutatja, akiket nem vár senki, céltalan nyugtalanságban tengethetik életüket. A hagyomány központi szerepe a már említett "die Realität der momentan Evidenz" valóságfogalommal is összefügg. Tamási hőseinél az érték megadása mindig megelőzi az érték létének bizonyosságát ill. e megragadásban nyerik cl ezt az evidenciát. Ábel az igazság érzetéből következtet az igazság létezésére. Bódiban először csak ösztönösen él egy másik valóság tudata. A Szülőföldem elbeszélője is bensőként tapasztalja meg az addig inkább etikai igénnyé való odalartozás vállalását. Tehát ahogy a megismerés, úgy az értéktételezés is immanens. S ezt az immanenciát a hagyomány biztosítja, amely belülről birtokolja az egyént. A regények a személyiség magvaként a folytonosságot állítják amely egyedül teszi lehetővé, hogy érzékeljük és megértsük önmagunkat. A hősök közösségüktől való mássága lényegileg nem másból, mint ennek a tudatosságából, a tudatosság fokából fakad. Az ismeretetett alakformálási módok és az általunk közvetített személyiségkép még a népi írók között is egyedülálló helyet biztosít Tamási számára. Leginkább a szerepek szociális indokoltságának feltűnő vékonysága, a társadalmi eszmék háttérben maradása különíti el regényeit a többiekétől. A szociográfiai szándékú Szülőföldem is vallomássá változik. A népi írók a népi hagyomány szerint formálódó világból kilépő hős érvényesülésének problémáit, az ezzel öszszefüggő társadalmi követelményeket ragadják meg leginkább. Tamási inkább e világkép egész voltára, otthonosságteremtő képességére helyezi a hangsúlyt, amely az alakok világértelmező, a világot értelmessé tevő metafizikai tudatosságában ragadható meg leginkább. A bemutatott alakformálási módok viszonyának, statikusságának a kérdése már a regények dinamikájának a kérdéseit érintik, amely egy külön tanulmány tárgya lehetne. 436