A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Művészettörténet - Sz. Kürti Katalin: Munkácsy Mihály Krisztus-képei (1881–1896)

csúcspontját ragadta meg: a döntő összecsapást, amelyben szemmel láthatólag a hitében erős Krisztus a győztes. Poncius Pilátus helytartói székében ül, rosszkedvűen latolgatja, mitévő legyen, mit mondjon. Igazában nem ért egyet a vádlókkal: a római törvények szerint nem bűnös a Jézusnak nevezett férfi. így hármas konfliktus alakul ki: a küldetés tudatában erős Jézus és a tétovázó, de a monolitikus hatalmat mindenképpen védő római helytartó között, Krisztus és vádlói, valamint Pilátus és a tömeg között. Ahány alak, annyi magatartásforma, annyi gesztus. Vannak fanatikusok, gonoszok és együgyűek is a tömegben. A vádló főpap igyekszik méltóságteljesnek és igazságosnak, elfogulatlannak mutatkozni. Mások nem titkolják gyűlölködésüket, sunyi, álnok tekintettel követik az eseményeket, ellenséges arckifejezéssel kiáltoznak. Számukra a fiatal férfi veszélyezteti a fennálló rendet, s ezért inkább döntenek Barabásnak, a közönséges rablónak a szabadon bocsátása, mint a magát Messiásnak nevező Jézus felmentése mellett. Ezt az ellentétet, feszültséget elsősorban színekkel fejezte ki Munkácsy, a vérbeli kolorista. Elmondta barátainak, hogy a Biblia olvasásakor Jézus ruhájának fehér színe gyújtotta fel először képzeletét. Döntő a képen a fehér: sugárzást, tisztaságot jelent Krisztus alakján. A történeti hűségnek megfelelően fehér ruhában van a helytartó is, de felvillan egy fehér folt Krisztus mögött, egy hadonászó férfi ingeként, valamint a gyermekét tartó anya és egy idős férfi fejkendőjén is. Színpompájával tűnik ki a vádló főpap és a Pilátushoz közel ülők, állók ruházata. A festőre jellemző kék-vörös-fehér színhatás a drámaiság egyik biztosítéka, a másik drámai elem a kompozíció. Krisztus középen áll, tekintetük az ő összekötözött kezéről indul el Pilátusig, és vezet tovább az anya alakjáig, az ágáló farizeusig, s vissza a fegyverrel kordont tartó katonán át a főalakig. Az ecsetjárás ugyancsak feszültséget hordoz: élénken, szélesen, indulatosan, szinte vibrálóan rakta fel Munkácsy a festékfoltokat. A festőt a kiélezett pszichológiai helyzet, a vélemények ütköztetése izgatta a képen. Nem az elmesélő munkált itt elsősorban (bár a Biblia ismeretében minden alakot, minden mondatot " be tudunk azonosítani"), hanem a drámai zseni: a festő nemcsak az eseményeket, de az eszmék küzdelmét is érzékelte.

54 Hasonló hangulatú az Ecce Homo, a második találkozást ábrázoló festmény. Mivel azonban az csak történésben folytatója a Krisztus Pilátus előttnek, előbb az 1884-ben festett Golgotáról szólunk. A mű 1883-beli színvázlata, amely 1930 óta a Debreceni Déri Múzeumban található és a letétként idekerült 460 x 712 cm-es vászon a tragédia beteljesedése utáni pillanatokat ábrázolja megejtő drámaisággal. A színvázlat figurái bitumennel kontúrozottak, lazúrosán színezettek. A jelenet természeti háttere felvillantja Munkácsy kolorizmusának gazdagságát: megragadó a vörösbe forduló égalja és a drámaiságot sugalló felhőzet megfestése. A nagy vásznat kritikák sorozata érte már 1884—85-ben. Míg az első festménynek zárt tér, a törvénykezési terem a színhelye, a Golgotáé a Koponyák hegye. Ott az adott tér is segített összefogni a kompozíciót, itt a hatalmas természeti kép szinte elnyeli a csoportokat. Az első kritikák is kifogásolták, hogy tulajdonképpen két részből áll a kép: a Kálvária-csoportból és az eltávozó tömegből. Nem véletlen, hogy Munkácsy később négy-öt változatban is feldolgozta a Kálvária-részt. A legjobb változat, a drezdai feszület, sajnos elpusztult. A Kálvária-dombon áll a három kereszt, a középsőn a megfeszített Jézus. Körülötte térdelnek hívei: a szótlanul, dermedten álló, vörösruhás János evangélista, a Krisztus lábát ölelő, zokogó Mária, Mária Magdolna, a "másik" Mária, balra Márta, akinek szenvedélyes gesztusai, átlós kéztartása átvezet a statikus kálvária jelenettől a mozgalmas tömegig. Mellette áll a zsidó ács, aki munkáját végezve, közönyösen távozik. Lajtorjája két részre osztja a csoportot, s kitűnő ritmust teremt a középtérben. A csodálkozó, tétovázó, vagy a látványosságról hazasiető 54 György Aladár: Munkácsy legújabb képe = Koszorú, 1882. VII. 268—274. — Keleti Gusztáv: Krisztus Pilátus előtt. Munkácsy Mihály festményei = Fővárosi Lapok, 1882. február 28. (ill. Művészeti dolgozatok, 1910. 146—156.) — Ipolyi Arnold elnöki beszéde, mellyel az OMKT 1882. február 22-i közgyűlését megnyitotta = Egyházművészeti Lapok, 1882. III. 65—79. — Pasteiner Gyula: Munkácsy Mihály olajfestménye: Krisztus Pilátus előtt = Budapesti Szemle, 1882. 30. kötet, 71—102. 396