A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)
Néprajz - Fehér Ágnes: A kisegyházi közösségek a szociológiai vizsgálatok tükrében
identifikáció vizsgálata. Az a tény, hogy az ember vallásos, már jelent egy konkrét meghatározottságot társadalmi helyzetében, pontosabban a társadalomban elfoglalt helyében. További adalék az, hogy melyik egyházhoz, vallásfelekezethez tartozik. A szociológiai vizsgálatok szerint a szabadegyházak csoportindetifikációja jóval erősebb, mint a történelmi egyházaké. Az általunk vizsgált szabadegyházaknál a felekezeti identifikáció igen erős pl. a hetednapos adventistáknál, baptistáknál, valamivel mérsékeltebb a szabadkercszténycknél és a testvérgyülekczcticknél. A vallásgyakorló ember számára vallási csoportja társadalmi, és ami talán ennél még lényegesebb szempont: egy adott kulturális mikroközösséget is jelent. A szabadegyházi hitközösségeknek e két meghatározottsága — szorosan összetartozó tényezők. Ez a magyarázata annak, hogy az egyén számára vallási csoportjához, gyülekezetéhez való tartozása egy idő után már elsődleges szemponttá válik —, gyakran egyéb, "világi" kapcsolatrendszerei rovására. Vallási csoportjának normarendszere válik az egyedüli mércévé számára, és ez természetszerűleg életmódját életvitelét is alakítja a továbbiakban. A szabadegyházaknak ez a kialakult, speciális kulturális mikroközössége tehát egy stabil etikai és viselkedési normarendszerrel rendelkezik, és a csoport mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt a konszolidált mércét megőrizze. Ezt szolgálja többek között a vallási ill. felekezeti endogámia intézménye is, vagyis az azonos vallásfelekezet űvcl kötött házasság kötelezettsége. Ezt a házasodási rendet egyes kisegyházak szervezeti szabályzataikban szankciók alkalmazásával irányítják, de más szabadegyházi vallási közösségekben pedig hallgatólagosan elfogadott csoportnormaként érvényesítik. Azt azonban minden szabadegyház esetében elmondhatjuk, hogy a felekezeti házasságot egyértelműen preferálják a vegyes házasságokkal szemben. Ugyanis egy esetleges, "kívülről, a világból" jövő, aktív vallásgyakorlatot nem folytató házastársnak a megjelenése külön elővigyázatosságot igényel, mert a már meglévő, régóta konszolidálódott értékrendet veszélyezteti. A házasságkötés mellett a válás kérdése is súlyosabb szankciót vonhat maga után, és komolyabb megítélés alá esik a szabadegyházak esetében, mint a társadalom nem vallásos csoportjainak körében. A válást, mint végszükségszerű megoldást a szabadegyházak esetében általában csak házasságtörés esetén tartják elfogadhatónak. A felekezetek szervezeti szabályzatai néhány esetben komoly szankciókat alkalmaznak, ebben az esetben a házasságtörő felet kizárással sújtják. Az "ártatlan" fél újraházasodását ebben az esetben jóváhagyják. A csoportok, így a vallási mikroközösségek működésénél is a tagok számára mindig elsődleges szempont az, hogy a csoport életének zavartalan működését fenn tudják tartani. A vallási felekezeteken belüli házasodás is ezt a célt hivatott szolgálni. A vegyes házasságok elutasításánál a szabadegyházak mindig azt tekintik elsődleges oknak, hogy a "nem vallásos", pontosabban aktív vallásgyakorlatot nem folytató házastárs elvonhatja híveiket vallási csoportjaiktól. A másik oldalon azonban azt kell figyelembe vennünk, hogy az esetek egy részében az egyes egyházak tagjainak sora éppen házasságkötések révén szaporodott. Többnyire azonban a kisegyházak "belülről" termelik ki utánpótlásukat a tagsági létszámban, ennek megfelelően a gyermekek nevelésére, a fiatalság megtartására különösen nagy hangsúlyt fektetnek. A szabadegyházi imaházakba a szülők, nagyszülők már az egész kicsi karon ülő gyermeket is elviszik az összejövetelekre, így a gyermek pici korától kezdve szinte észrevétlenül belenő, belenevelődik a vallásos közösség normarendszerébe, légkörébe. A felnőttek foglalkozásával párhuzamosan több szabadegyház ún. ifjúsági órákat, és gyermekfoglalkozást tart. A baptisták pl. különösen sokat tesznek az ifjúság zenei neveléséért, a gyülekezet énekkara nagy vonzerő a fiatalok számára. De említhetnénk a szervezett üdültetéseket, kirándulásokat, a más gyülekezetekkek való találkozásokat, az ún. "szerctetvendégségeket" is. Említettük már, hogy a gyülekezeti létszám mellett természetesen akadnak példák a "külső" megtérésekre is, hiszen a kiegyházaknak meleg, családias légköre még a legtárgyilagosabb külső szemlélőre is kétségtelenül hat. Az érdeklődők, a "barátkozók" a csoport rendszeres látogatásával hamarosan esetleg taggá válnak. Természetsen ez egy hosszabb folyamat eredményeként következik be, az érdeklődőknek részletesen meg kell ismerni és el kell sajátítania az adott kisegyház teológiai, hitelvi ismereteit-, 362