A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Történelem - Szűcs Ernő: Hadifogság és hazatérés II. (1945. VIII. 25–1946. V. 12.)

és közvetlen környezetére hét bomba hullt. Szerencsére, ha megviselt állapotban is, de közvetlen családtagjaink éltek, otthonunk is lakhatóvá lett téve. Igaz apró darabokból lett összerakosgatva az ablakok üvegezése, a lakásból is sok minden hiányzott. Nyári fizikai munkával keresett pénzből vásárolt könyvtáramból csak mutatóban maradt egy-két darab, de ami lényeges volt; szüleink, legkisebb testvérünk, nagynénéink éltek. Nehéz elmondani azt az örömet, amit megjelenésünkkel keltettünk. Annál inkább, mert szüleink egy hadifogságból megszökött társunktól kaptak először egy értesítést — címet nem közölt az illető, így nem lehetett megkérdezni a pontos adatot tőle —, hogy "... fiával együtt voltam hadifogságban". Drága szüleim ebből a közlésből nem tudták meg, hogy melyik fiúk él, és mi lehet másik gyermekükkel. Hogy a kiállott szenvedések, megpróbáltatások után mi lett nekünk hadifogságból hazatérteknek a sorsa, ennek bemutatásra álljon itt egy jellemző eset: Néhány napos pihenés után elmentem iskolámba, a Társulati Kereskedelmi Középiskolába és lejelentkeztem Demény Géza igazgató úrnál azzal, szeretném folytatni tanulmányaimat. Elmondtam azt is, hogy távollétem alatt elvégeztem a III. évfolyamot is, erről bizonyítványom is van, tehát a IV-be szeretnék beiratkozni. Az igazgató úr rákérdezett; hol végeztem el a harmadikat, ki állította ki erről az igazolást. Mikor megmondtam, hogy az angol zónában működött hadifogoly iskolába jártam, ott állítottak ki a bizonyítványt, akkor közölte velem: — Jó fiam! (ez volt a szavajárása), dugja el gyorsan ezt a bizonyítványt, ne mutogassa senkinek, és iratkozzon be a III-ba! így jártam én bukás nélkül a III. kereskedelmit kétszer, de így tudtam meg azt is, hogy én mint "nyugatos" nem vagyok kedves gyermeke az újonnan kialakuló magyarnak nevezett társadalomnak. 264