A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Történelem - Szűcs Ernő: Hadifogság és hazatérés II. (1945. VIII. 25–1946. V. 12.)

és közvetlen környezetére hét bomba hullt. Szerencsére, ha megviselt állapotban is, de közvet­len családtagjaink éltek, otthonunk is lakhatóvá lett téve. Igaz apró darabokból lett összera­kosgatva az ablakok üvegezése, a lakásból is sok minden hiányzott. Nyári fizikai munkával keresett pénzből vásárolt könyvtáramból csak mutatóban maradt egy-két darab, de ami lénye­ges volt; szüleink, legkisebb testvérünk, nagynénéink éltek. Nehéz elmondani azt az örömet, amit megjelenésünkkel keltettünk. Annál inkább, mert szüleink egy hadifogságból megszökött társunktól kaptak először egy értesítést — címet nem közölt az illető, így nem lehetett meg­kérdezni a pontos adatot tőle —, hogy "... fiával együtt voltam hadifogságban". Drága szüleim ebből a közlésből nem tudták meg, hogy melyik fiúk él, és mi lehet másik gyermekükkel. Hogy a kiállott szenvedések, megpróbáltatások után mi lett nekünk hadifogságból hazatér­teknek a sorsa, ennek bemutatásra álljon itt egy jellemző eset: Néhány napos pihenés után elmentem iskolámba, a Társulati Kereskedelmi Középiskolába és lejelentkeztem Demény Gé­za igazgató úrnál azzal, szeretném folytatni tanulmányaimat. Elmondtam azt is, hogy távollé­tem alatt elvégeztem a III. évfolyamot is, erről bizonyítványom is van, tehát a IV-be szeretnék beiratkozni. Az igazgató úr rákérdezett; hol végeztem el a harmadikat, ki állította ki erről az igazolást. Mikor megmondtam, hogy az angol zónában működött hadifogoly iskolába jártam, ott állítottak ki a bizonyítványt, akkor közölte velem: — Jó fiam! (ez volt a szavajárása), dugja el gyorsan ezt a bizonyítványt, ne mutogassa senkinek, és iratkozzon be a III-ba! így jártam én bukás nélkül a III. kereskedelmit kétszer, de így tudtam meg azt is, hogy én mint "nyuga­tos" nem vagyok kedves gyermeke az újonnan kialakuló magyarnak nevezett társadalomnak. 264

Next

/
Oldalképek
Tartalom