A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1992-1993 (Debrecen, 1994)

Történelem - Töll László: A számszeríjról – A Déri Múzeum számszeríjai

36. kép Vadász jelent Gaston Phoebus vadászkönyvből, a számszeríjas vadászat már igen kifinomult változatát mutatja. A vadász egy lassan mozgó, álcázott szekérrel igyekszik a vad közelébe jutni. Eredetileg ezek a képek mind színes festménynek készültek. rosodással jár. Maga a húr leggyakrabban kcnderszalakból állt, melyek kb. 1 mm vastagságúak voltak. Egy igen erős íjhoz akár 150—200 méternyi ilyen szálat fontak össze rendkívül szorosan, s méhviasszal kezelték le a nedvesség ellen. A legnagyobb szakítóerő az ív visszaugrásánál, a húrfüleknél jelentkezik, ahol be vannak akasztva az ívbe. Itt speciális fonással, külön kötegekkel erősítették meg az ideget. (43., 44. kép) A mesternek jó "szemmértékének" kellett lenni: ha egy adott ívhez túl könnyű húrt gyártott, azt egy acélv könnyen elszakíthatta, ami ívtöréshez vezethetett. Ha a húr túl nagy, nehéz lett, jelentősen lassította, "lustává" tette az ívet. Érdekes jelenség ezeknek az idegeknek nedvességre való érzékenysége. A köztudatban úgy szerepel, hogy az íjászok legnagyobb ellensége a húr elázása és megnyúlása. Payne-Gallwey érdekes kísérletet végzett ezzel kapcsolatban. Egy saját gyűjteményben lévő acélíves számszeríjat 24 órára beáztatott egy tartály vízbe. Kivétele után azt tapasztalta, hogy a húr semmit nem veszített feszességéből. Ez érthető, hiszen a húrt már eleve a kicsit meghajlított, tehát előfeszített ívre rakták föl, ami így az amúgy is rendkívül szorosan font szálakat még jobban ösz szepréselte. A dologban semmi csodálatos nincs, ha még hozzávesszük, hogy a húr minden szálát külön lekezelték méhviasszal.

42 Ugyanez áll a szaruból készült ívek idegeire is. Sokáig úgy gondolták, hogy Crecy-nél a genovaiak kifejezetten húrlazulás miatt veszítettek. Összevetve az előbbieket a szaruívekről ismertetett adatokkal jól látszik, hogy nem a húr "volt a bűnös". 42 Gallwey i.m, 5. 144