A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1991 (Debrecen, 1993)

Néprajz - Varga Gyula: A hajdúbagosi és a konyári dinnye

dinnyét is elfogyasztottak. A dinnyét nagyon szerette a disznó, a ló, de felszeletelve megette a szarvasmarha is. Naponta 2-3 selejtes dinnyét a baromfiak is elcsipegettek. így végeredményben egyetlen dinnye se veszett kárba. Sőt igen kedvelt, keresett cikk volt ősszel a be nem érett, apró dinnye, amelyet ecetesvízben elrakva savanyúságként fogyasztották, vagy árulták a piacon. Különösen a csípős paprikával, zöld paradicsommal, uborkával együtt eltett apró dinnye volt kedvelt. A dinnye a parasztgazdaságban. A dinnyetermelés mindkét faluban speciális jövedelemkiegészítő ágazat volt. Saját földjükön inkább a kisebb, 10 holdon aluli gazdák vetettek haszonra. A "nagyobb osztályú emberek" maguk dinnyével nem nagyon foglalkoztak, hanem a dinnyének szánt földjüket kiadták felesbe. A feles dinnyés többnyire földnélküli, vagy törpebirtokos szegényember volt. Legtöbb közülük részesarató is volt ugyanannál a gazdánál, akinek földjét használta. Egy-egy család 10002000 négyszögölet bérelt, ritkán ennél nagyobbat. Két kataszteri holdnál nagyobb területet se magános, se bérlő itt nem vetett, mert ennek a megművelése, de főként a naponként érő termés értékesítése nehézséget jelentett. Legtöbben csak egy-két vékást, vagy még ennél is kisebb területet vetettek. A dinnyeföld feles művelése eltér más felesbérlettől. Itt a földet mindig a gazda művelte meg, de a feles vetette be, a gazdától kapott maggal, s ettől kezdve minden munka a feles kötelessége volt. Ha a gazda egyszer, vagy kétszer meghúzatta, ezért a feles napszámot töltött: fél napi húzatásért egy napot. A feles dolga volt a dinnye szedése, osztályozása is. Azután vagy a dinnyét felezték, vagy az eladott dinnye árán osztoztak. Előbbi esetben a dinnyés hajnalban leszedte a dinnyét, két egyenlő részre osztotta, s a gazda választott a két csomó közül. Gyakoribb volt azonban, hogy a piacra is a feles vitte, legtöbbször a gazda szekerén. Ilyenkor a gazda valamelyik családtagja hajtotta a lovat, a feles pedig árult, bonyolította az üzletet. De ha a felesnek volt igája, szekere, egyedül intézte az eladást. A gazda mindig megbízott a felesben. Amikor hazajött a vásárból megkérdezte: "Na fiam, mennyit ért a dinnye?" - "Ennyit, meg ennyit." - "Na, akkor fele az enyim, fele a tiéd!" Adatközlőim egyetlen esetet se tudtak mondani, hogy a feles becsapta volna a gazdát. Nem csoda, hiszen a feles viszony többnyire olyan emberek közt jött létre, akik jól ismerték egymást. A felesdinnyés rendszerint arra törekedett, hogy maga is néhány hold földet szerezzen, s azután a magáén kezdett termelni. A néhány holdas kisparasztok saját családjukkal művelték a dinnyét. A dinnyekapáláshoz idegen napszámost sohasem hívtak, hiszen ez olyan kényes munka, amiben egy hozzá nem értő, vagy felelőtlen munkás mérhetetlen károkat okozhatott. Maguk oldották meg a dinnye őrzését, szedését és értékesítését is. Ezért a dinyeföld nagyságát ahhoz mérték, hogy hány alkalmas munkaerő volt a családban, hogy volt-e megfelelő igaerő a szállításhoz. Akinek kevés földje volt, arra is gondolni kellett, hogy a legszükségesebb kenyérnekvalót meg kellett termelni, csak azután jöhetett számításba a dinnye, vagy más haszonnövény. Olyan ember, aki kizárólag dinnyéből élt volna, a két faluban nem volt. A kenyérgabona mindkét faluban elsősorban a búza volt. Ezen kívül az állatok számára szükséges takarmánynövényeket, zabosbükkönyt, lucernát, kukoricát kellett megtermelni, s ezek után jöhetett a dinnye, a zöldségféle s más eladható gyümölcs. Mindkét faluban elsősorban önellátásra neveltek szőlőt, készítettek bort.

43 A dinnye, és más piacra termelt kerti növény azonban jó kiegészítő jövedelmet jelentett a parasztgazdaság egészén belül. Jó termés esetén a dinnyéből nyert haszon nagyobb volt, mint a többi összes terményből együttvéve. 43. A XVIII. században sok konyárinak a "három-négy mértföldnyire eső" Érmeiléken volt kisebb szőlőbirtoka. V.640/a 4. Urbárium, kilenc kérdőpont, 4; V.640/a 1. Konyár közs. prot. 1834. nov. 17. Ö. Nagy János a bihari hegyen vett hat kapaalja szőlőt. Már 1771-ben Konyáron is vannak "nyomásban plántált" szőlős kertek. 1821-ben majd 1828-ban már "régi szőlőskertek"-ről történik említés. V.640/a.l. Konyár közs. prot. 1821. 425. lap; u. ott, 1828. április 13. 185