A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Természettudomány - Bozsko Szvetlana: A magyarországi avifauna dinamizmusának felülvizsgálata. 1960–1988

védelem eredményeképpen sikerült megelőzni a populáció pusztulását. Magyar populáció a szlovákiaival együtt egy exkláve-területet képez. 23. Haliaetus albicilla - Réti sas. Előző százéves periódusban erőteljes regresszióját írták le ( Udvardy, 1969b), amely az 1960-as években tovább folytatódott szinkronban az európai populációval. Kéve és Sc/im/d/vizsgálata szerint (idéz. Glutz, 1970 alapján) 1970-ben egyetlen pár költése sem igazolódott az országban. Ezt követően a sztrichnin és phosdrin alkalmazásának megszűnésével és a 80-as években elindított téli etetésével sikerült visszafordítani a számcsökkenését. Az 1984-es évhez képest már 8-10 saspár (Haraszthy 1984), az 1988-ban pedig 20 madárpár bizonyítottan költött és 18-20 fiókát repített ki. Az erősen megfogyatkozott madárból az 1980-as évek végén a réti sas átkerülhetett a stabil populációjú fajok közé. 24. Circus cyaneua - Kékes rétihéja. Utoljára 1948-ban költött, most csak telelő, ill. kóborlóként mutatkozik. 25. Circus

pygargus - Hamvas rétihéja. 1960 előtt még új fajnak számított ( Udvardy, 1969b), most már rendszeresen költő. Az 1940-71 között az élőhelyek beszűkülése miatt, később a mérgezett tojások elfogyasztása miatt az országos állománya nagyon meggyérült. Napjainkban a költőhelyek védetté nyilvánítása után és a kevésbé ártalmas vegyszerek használatával a populációja feljavult és kb. 80 pár körül stagnál (Haraszthy, 1984a). 26. Falco cherrug - Kerecsensólyom. A magyarországi és a csehszlovákiai szigetareáján csak elszórtan költ, hazai állományunk fokozatosan veszélyeztetett. Napjainkban az egyedi fészkek őrizetével sikerült megmenteni e fajt az országunkban. Az utolsó években a kiskunsági területen enyhe fokú terjeszkedése kezdődött (Bankovics A. közlése). 27. Otis tetrax - Reznek. Magyar populációja egy kárpát-medencei refugiumot képzett az area nyugati határain kívül 1912-ig és reznek több vidéken szórványosan költött, de azóta csak két alkalommal: 1952-ben Szentes környékén és 1973-ban Kardoskúton (Kéve, 1984). A populáció kipusztulása a század eleji gátlástalan, üzemszerű pusztításra a Kaszpi-tengeri telelési helyeken vezethető vissza. Ennek következtében a magyar állomány felaprózódott és pótlása hiányában végleges pusztulásra jutott (Sterbetz, 1974). 28. Otis tarda - Túzok. Magyar állománya 1969 óta védett. A túzok megmentésére 1979-ben létrehozták a túzokrezervátumot, ahol az elhagyott fészekaljakból szedett tojásokat inkubálják, a kikelt fiókákat felnevelik és visszatelepítik a természetbe. 1969-84 között állománya kb. 3000 madarat számlált és egyik legnagyobb túzokpopuláció volt Európában (Sterbetz, 1984; Rakonczay, 1987). Az 1986/87-es zord tél alatt a túzok diszmigációra kényszerült. 1986-ban az állománya 2356,1987 februárjában mindössze 1896 madárból állt, a veszteségek elérték a 20%-ot (Faragó, 1988). 1989-ben folytatódott a regresszió és csak 1500 madár maradt meg (Haraszthy sz. közlése). 29. Charadrius alexandrinus - Széki lile. A magyarországi reliktum populáció egyetlen tartós exkláve-területet képez az európai kontinens belsejében. Az utolsó 10 évben a lile száma csökken az élőhelyek károsodása folytán. A kisebb költőhelyek megszűnnek, az elterjedési területe összezsugorodik. A széki lile most már regressziós fajnak minősíthető. 30. Numenius arquata - Nagy póling. Udvardy új, terjeszkedő fajként írja le, amely 1928 óta költ Magyarországon. Hazánkban állománya fogy, és 1984-hez csak 50 pár maradt kis szétszórt populációkban. Fokozottan védett fajunk. Fő veszélyt számára a „turjános" területek megszüntetése jelent, ami miatt eltűnt több vidékről (Bankovics, 1984a, 1988). 31. Tringa stagnatilis - Tavi cankó. A XX. század elején még gyakori volt (Kéve, 1984), ezért Udvardy stagnáló areájú fajként vette fel. Utolsó költése 1958-ból ismert. Azóta átnyaralóként is egyre ritkább, bár most is megfigyelhető l-l sikertelen fészkelési kísérlete (Kovács, 1988). Eltűntnek nyilvánított faj (Haraszthy, 1984a). 32. Recurvirostra avosetta - Gulipán. A faj magyar populációja a Duna menti állományával együtt egy refugiumot képez az európai kontinensen. Az utolsó 20 évben a gulipán jellegzetes költőhelyei védetté váltak, ami a populáció növekedését és szétterjeszkedését eredményezi, főleg a Tiszántúl területén. 33. Glareolapratincola - Székicsér. Az 1980-as években már nem stagnáló, hanem inkább visszavonuló fajnak minősíthető. 1973 óta a madárszám 200 párról 50-re csökkent a Hortobágyon, a nagy telepek szétbomlottak, kis részpopulációkat pusztulás fenyegeti. Elterjedési területe fokozatosan zsugorodik, a Békés és Csongrád megyéből az 1980-as években már el is tűnt (Szabó, 1984). 34. Glareola nordmanni-Feketeszárnyú székicsér. Első költése még a múlt századból ismert, 191329 között 4-5 párról tudunk (Szabó, 1975). Ennek ellenére Udvardy nem vette fel a dinamikus fajok közé. Ezért új fajként fel kell vennünk a dinamikus potenciál fajjegyzékébe. Magyarországi lelőhelye egy 65