A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Természettudomány - Bozsko Szvetlana: A magyarországi avifauna dinamizmusának felülvizsgálata. 1960–1988

egyes bioszisztémákat. 1973-ban alakul a Hortobágyi, 1975-ben a Kiskunsági, 1977-ben a Bükki és 1985-ben az Aggteleki Nemzeti Park. Továbbá 1985-ig az ország legértékesebb tájain jött létre 32 tájvédelmi körzet és 1989-ig még 14-et tervbe vettek (Rakonczay, 1987). Ezzel sok értékes madárfaj élőhelye védelem alá került, de az összes költő madárfajunk, néhány tömeges madár kivételével is védetté vált. A kis létszámú fajok, amely nagyobbik hányada a dinamikus potenciálban található, fokozott védelem alatt áll. Nyomdában van már a hazai Vörös Könyv is. Ebben az időben erőteljesen szerveződik és szépen fejlődik a természet, ill. madárvédelem más országokban is, ami pozitív hatással van a magyar ornitofaunára is (pl. a szlovákiai madárvédelem folytán felerősödött egy sor értékes madárfaj állománya nálunk is, mint pl. szirti sas, parlagi sas stb.). A magyar ornitofaunában lezajló recens dinamikai folyamatok az ökológiai feltételek komplikált, néha ellentétes változásaira való reakcióként értékelhetők. Nem mindig lehet eldönteni, hogy a populációváltozást a helyi, vagy az area belsején figyelhető folyamatok idézték-e elő és néha az oka teljesen ismeretlen maradhat. Például több nagy testű anthropofob, vagy intenzíven vadászott faj (réti sas, szirti sas, parlagi sas) állománya Nyugat-Európában a civilizációnyomás hatására már 100 évvel ezelőtt fogyni kezdett, elterjedési területük zsugorodásnak indult. Ez érintette a magyar állományukat is teljes mértékben, amihez később csak hozzájárult a helyi kemizálási ártalom. Vagy pl. ilyen a reznek esete, amely eltűnése messze a puszta felszántása, ill. kemizálása előtt, századunk elején kezdődött el és a Kaszpi-tenger környéki telelési helyen történő gátlástalan, pusztító kilövések eredménye. Ugyanúgy aligha helyi okok miatt 1952 óta nem költ többet a Falco naumanni, amelyről tudjuk, hogy ciklikusan fluktuáló faj és 1955-től kezdve intenzív arearegressziója tapasztalható Európában (Cramp, 1982). Itt csak feltételezhetjük, hogy a peszticidek megjelenése volt bűnös, mivel könnyen sebezhető kisszámú fajról van szó, de ez csak feltevésünk. Az area központi részein folyó populációs változásokkal összefüggésben kell értékelnünk a Turdus pilaris, Carpodacus erythrinus és Emberiza cirlus expanzióját. A Phalacrocorax carbo populációrobbanása Magyarországon azonban mind a többi arearészeken figyelhető számnövekedésnek, mind az újabb gazdag Tisza-menti költőhelyek megjelenésének köszönhető. Tovább említeném a mocsárrétek lecsapolásával előidézett európai mértékű populációdepressziót, amely a Himanthopus himantopus, Numenius arquata, Aythya nyroca, Anas strepera, Porzana pusilla fajoknál történt. Azonban ezek közül a nagy póling Numenius arquata jól adaptálódik az új körülményekhez és több európai országban terjeszkedni kezdett (Cramp, 1983). Országunkban ritka, 1980-ban mindössze 50 pár élt kisebb részpopulációban (Bankovics, 1984a). A fauna megmentésében jó eredményeket ad a védett területek létrehozása. A költőhelyek védettsége számos értékes madárfajt segített a régebben lakott helyek újrafoglalásához, mint pl. Podiceps griseigena, Egretta alba, E. garzetta, Platalea leucorodia, Recurvirostra avosetta, Otis tarda, amely másodlagos reliktumnak számít Európában (részletesen lásd a faunisztikai mellékletben). A ritka és óvatosabb fajok esetén (réti sas, szirti sas, kerecsensólyom stb.) csak az egyes fészkek megőrzésével sikerül megmenteni a kisszámú állományt. Egy faj válasza a környezetrombolásra függ az ökológiai valenciájától és a diszperziós tulajdonságaitól. A sztenobiotikus fajok védelme és megmentése nem mindig jár sikerrel. Előbb már említettem, hogy a szikesek károsodásával együtt - méghozzá csak abban a mértékben, amelyben ez egy nemzeti park területén lehet - erőteljes állományregresszió történik a három szikes faj esetén (székicsér, széki lile és széki pacsirta). A cikkem keretein belül nincs lehetőségem megtárgyalni a felvetett problémakör minden kérdését. De már a feltártakból is levonható egy sor reális következtetés. Jelenlegi anthropogén változások korszakában egyre több madárfaj areája Nyugat-, ill. Közép-Európában diszperzzé, diszkontinuussá válik a populációk ritkulása révén. Azonban meg kell különböztetni az élettér természetes diszkontinuitásából származó area habitatdiszperziót (amely pl. a magashegyi, a tengeri fajok terjedésében általános) a civilizációs hatások által kialakult area diszkon60