A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Muzeológia - Töll László: A Déri Múzeum japán kardjai

vívómestere Munenori Yagyu mondta: „A kardvívás legvégső titka azon fordul meg, hogy meg kell szabadulni a halál gondolatától". 50 Praktikusan megfogalmazva a Zen segítségével kiiktatják az ember azon ösztöneit és gon­dolatait, melyek akadályozzák képességei teljes kifejtésében. Az egyik ember, akinek ez talán sikerült, Miyamoto Musashivolt (1584-1645), akit a ja­pánok a legnagyobb vívónak tartanak. A „Kard Szent" a legenda szerint 29 éves kora előtt túl volt a 60. párbaján és mindegyikben győzött. 51 . A japán vívást a korai háborús időkben a gyakorlatban fejlesztették és próbálták ki. Lé­nyegében az alaptechnika sulykolásos tökéletes elsajátításán alapult, amit fakarddal vívott pá­ros gyakorlatokkal tettek életszerűvé. Ahogy a technikák csiszolódtak (már említett kardrövidülés és gyalogos harcászat miatt) egyre több iskola kezdte a szellemi tényezők szerepét hangsúlyozni. A békés Edo-kor alatt a fegyver és a vívás egy „belső út", az „Én" tökéletesedését kezdte szolgálni. Ez az új stílus, mivel hogy próbára nem került, mert csak szellemi koncentrációval ötvözött formagyakorlatokat vé­geztek, harci értékét gyorsan vesztette 52 . Mára a régi harci technikák elvesztek. Még meg kell emlékezni egy sajátos, egyedülálló küzdőtechnikáról az IAI-JUTSU-ról, ami tulajdonképpen a kard villámgyors előrántásából és néhány gyors támadó mozdulatból állt. Az IAI-JUTSU nem vívás - célja az ellenfelek pillanat alatti megsemmisítése. Óriási gya­korlatot és kiváló pszichikai tulajdonságokat igényelt. Azért kell megemlíteni ezt a harcmo­dort, mert létrejöttét nagyban köszönheti a japán kard már taglalt tulajdonságainak. Ebből a harci művészetből is mára már szellemnevelő formagyakorlatok lettek 53 . De ez a fegyver meg­ítélésén nem változtat, mert a kard, bár harci jelentőségét elvesztette, történelemben betöltött szerepénél és tulajdonságainál fogva, szimbolikus fontosságát töretlenül megőrizte a japán nép tudatában. 50. Miklós Pál Budapest, 1978. 64. 51. Craig, Darrel 1985. 108-115. 52. Dr. Újvári Miklós Budapest, 1986. 151. 53. uaz. de 167-169. 531

Next

/
Oldalképek
Tartalom