A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Muzeológia - Töll László: A Déri Múzeum japán kardjai

7. ábra Lándzsából átalakított tőr A hüvely feketére lakkozva a lakkban elszórt fémporral díszítve, vége koptatóval van lezárva. A hüvely jóval hosszabb a pengénél, így valószínűsíthető, hogy utólagos átalakítás. A tákolmány „születésére" két elméletet lehet felállítani: 1. A valamikori lándzsa a nyaknál törést szenvedett és a jó minőségű penge közrendű pl. kereskedő kezébe került, aki átalakította önvédelmi célra. 1582 után polgári személy nem viselhetett két SHAKU-nál hosszabb fegyvert. Ez az eszköz így még belefért a törvényszabta keretbe. A fegyver „öszvér" volta pedig bizonyítja, hogy nem szamuráj tulajdona volt. 2. A másik teória az lehet, hogy a Meidzsi-korszak idején nagy érdeklődés kezdődött a japán műtárgyak iránt és esetleg egy élelmes mester „ütötte" össze a hozzá nem értő európai számára a fegyvert. Sajnos a markolaton lévő sárkány nem ad eligazítást, mert nagyon elterjedt motívum volt (8. a-b ábra). A penge tüskéje is igen durva munka, a rajta lévő jelek elmosódtak, értelmezhetetlenek. (Elképzelhető, hogy ez is a megtévesztést szolgálta [9. ábra]). Mindezek ellenére maga a lándzsa-penge jól példázza a japán fegyverkészítés mesterfokát. A penge hosszú és karcsú, tehát könnyen siklik be a céltestbe. A háromszög keresztmetszet miatt mégis rendkívül erőteljes, masszív. Ez a felépítés és a speciális hegykiképzés, a gerinc hajlik a csúcshoz (20., 21 kép) kifejezetten alkalmas kemény szilárd felületek, értelemszerűen páncélzat átütésére. A háromszög forma, benne a vájattal a legellenállóbb alakzat a töréssel szemben, s az sem elhanyagolható szempont, hogy az ilyen fegyver által ejtett seb brutális és igen nehezen gyógyul. A hegy még most is tűhegyes, a vércsatornás lap szélei pedig rendkívül élesek. Ez a „tákolmány" egy újabb példát hozott a japán fegyverek szépség és hatékonyságbeli harmóniájára. A japán kard próbái Számos történet kering a japán kardok vágóképességéről, ami legendásnak, mesésnek, hihetetlennek tűnik. A legendák igazolása az Edo-korig nyúlik vissza. Az természetes, hogy egy összeütközésben a harcos élete múlhat fegyvere minőségén és a jó hírére adó kovács sem adhatott ki kezéből gyenge munkát. így szükségszerű követelményként merül fel a fegyverek kipróbálása, harci alkalmazásuk előtt. Egy kardon egyszerre kell tesztelni az élességet és a törhetetlenséget. Erre a japánok több technikát fejlesztettek ki. Az egyik változat valamilyen kemény bambusz szál átvágása, vagy szorosan kötözött szalmafonat kettéhasítása. Igazából mindkettő inkább az élességet teszi próbára. A próbamódszerek között szerepelt egy élére állított vasdarab kettévágása. Ez a páncé524