A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Néprajz - Takács Béla: „Népművelés” a Hortobágyon a XVIII. században

P. Hogy ne hinném emberséges ember szavát. T. V. Én vagyok Természet-Visgáló. B. Nó; mer ha az Uram nem mondaná nem hinném. T. V. El-mosojodik. Reá fordulván a Pásztorra. Esmérsz e engem régi kedves pajtásom. P. Nem vehetem-fel Uramat. Nem járt az Uram Egerben az Oskolába?" Kiderül a beszélgetés során, hogy a természetvizsgáló és a pásztor tényleg együtt tanult, de a pásztor nem ismerte fel az osztálytársát. A pásztor a barátja kérdésére bevallja, hogy azért hagyta ott az iskolát, mert a pénzt, amit a szegény szülei a taníttatására összekuporgattak, elherdálta. „Mit tudtam tenni, ki-bujdostam erre a sivatag pusztára, a bojtárokkal meg-esmerkedtem már most hála Istennek szolgálatommal szépetskén kerestem; vagyon egynéhány darab marhám" - mondja a pásztor. A természetvizsgáló megjegyzi, hogy egy tanult embernek unalmas lehet az élete a pusztán, amire a pásztor azt válaszolja, hogy eddig volt mivel szórakoztatni magát, amíg az egyetlen könyvét el nem vesztette, maj d arra kéri a barátj át, hogy adj on neki valami olvasnivalót. A természetvizsgáló rejtélyesen felel: olyan könyvet tudok neked adni, amelyből a pogány, a török, a zsidó és a keresztyén egyaránt tanulhat. A könyvnek csupán három lapja van: az egyiket éjjel, a másikat nappal, a harmadikat viszont a pásztor nem olvashatja - mondja a tudós. A pásztor tréfának véli a választ, és újra kéri a könyvet. A tudós megmagyarázza az általa ajánlott könyv, a „természet könyvének" tartalmát: az első lap jelenti a Nap, a Hold, a csillagok éjjeli vizsgálatát. (A szerző itt nem gondol arra, hogy a Napot éjjel aligha lehet „visgálni".) A második lap jelenti a föld, az állatok, füvek, fák és egyéb természeti dolgok tanulmányozását, mert ezt nappal lehet végezni. A harmadik lap a tenger, de ezt a pásztor nem ismerheti meg, mert távol lakik tőle. „Nó pajtás így kell már tanulni ebből a nagy könyvből" - mondja a természetvizsgáló, majd rátér a teremtés csodájának szemléletes leírására: „Meljik festő-mester az aki a maga mesterségének meg-tagadásával, és minden tudományának el-felejtésével, ne bámulná a mezei virágok között a mezei liliomot?" Ki tud esőt csinálni, ki ismeri a gyermek születésének titkát teszi fel a kérdést a természetvizsgáló. „Kell hát lenni egy bölts, egy mindenható Valóságnak, a ki ezt a világot, minket is teremtett, mert azt nem hihetjük el, a mint Plató tartotta, hogy történetből lett volna; vagy amint Arisztoteles, hogy minden kezdet nélkül így állott vólna-fel", cáfolja a nagy filozófusokat a természetvizsgáló, végül megnevezi a Valóságot: „de mennyivel tovább megyünk, ennek a nagy könyvnek a visgálásábann, annyival világosabban látjuk az Istennek mindenhatóságát, böltsességét, jóságát". A pásztor annyira nekihevül a pajtása beszédére, hogy kijelenti: „Kész vagyok téged éhenn szomjann halgatni, nem bánom ha mind el-vész-is a nyájom." A természetvizsgáló azonban leinti: „Hibázol. Nékünk három-féle kötelességeink vágynak, Az Istenhez, magunkhoz, és felebarátunkhoz." Jóllehet Jeney György sehol sem említi Molnár János nevét, de a pásztorok kötelességének felsorolása egyértelműen arra utal, hogy a szerző Molnár Jánost utánozza, aki a pásztorok kötelességét más sorrendben ugyan, de szintén három pontban foglalja össze, ahogy ezt a könyvének címlapján olvashatjuk. Jeney György a pásztoroknak a gazdájuk iránti kötelességét nem említi, de a tanításában az erkölcsi intelmek között ez is megtalálható. Jeney György a három kötelességet már a beszélgetés kezdetén eléggé bonyolult módon viszonyítja egymáshoz, csűricsavarja az erkölcsi normákat, és meglehetősen sajátos választ ad a felvetett etikai, teológiai kérdésekre, olykor elképesztő, de szemléletes példákkal illusztrálja, magyarázza a mondanivalóját. Ami a pásztoroknak az Istenhez való kötelességét illeti, a természetvizsgáló megtilt mindenféle rossz cselekedetet, szidalmat, káromkodást, és ehhez fűzi hozzá, hogy a pásztorok kötelesek magukat is megóvni a veszedelemtől, kötelesek becsületesen élni, „jószágot gyűjteni, házat épitteni", ugyanakkor a maguk „gyönyörködtetéséről" sem kell elfelejtkezniük, tehát lehet nekik „annak idejében tisztességes és szabados mulatságba játékba menni," - mondja a természetvizsgáló. Persze adódhatnak helyzetek, amikor nehéz eldönteni, hogy mikor kell az embernek az Isten iránti, vagy pedig a felebarát iránti szeretetet gyakorolni, melyik az elsőrendű 401