A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)
Néprajz - Takács Béla: „Népművelés” a Hortobágyon a XVIII. században
indulás. Mert ez az Istentől a vállatokra tett kötelesség: hogy engedelmeskedjetek." A szerző a pokol minden kínját sorolja fel büntetésképpen azoknak a pásztoroknak az elrettentésére, akik netán a gazdájukat egy kis „torkosságért, nyereségért" megcsalnák, az orgazdaság bűnébe esnének. Molnár János Jákobot állítja példaképül a pásztorok elé, aki húsz éven át szolgálta hűséggel az apósát, Lábánt. A példa a hűség vonatkozásában elfogadható, de tudjuk a Bibliából, hogy Lábán és Jákob kapcsolatára a ravaszság, a csalás a jellemző: Lábán becsapta Jákobot, amikor Ráhel helyett Leát adta hozzá feleségül. Jákob becsapta az apósát, mert a fajnemesítést használta fel arra, hogy Lábán juhai közül a járandóság fejében a tarka juhokat kérte magának, és Jákob mesterkedése folytán ettől kezdve az após juhai mind tarka bárányt ellettek. Jákob a ravaszságra ravaszsággal, a csalásra csalással felelt, és még szerencse, hogy az eseményeknek ezt az összefüggését Molnár János nem tárta a pásztorok elé. „Ez volt ám az ember! ez ám a hiv szolga, a jó pásztor; igazsággal, engedelmes személy" írja Molnár János Jákobról, majd rátér „A pásztorok kötelessége önnön magokra, s társaikra nézve" című fejezetre, és itt először „A pásztorok békességé"-ről beszél. A szerző elítéli azokat, akik szitkozódnak, veszekednek, verekednek, „puskára, tsákányra, kardra kelnek." A pásztornak szelíd, józan embernek kell lenni, kerülni kell a részegséget, mert ennek pokol a büntetése. A pásztornak tiszta lelkűnek kell lenni, és itt Molnár János a Galatákhoz írt levél 5. részét idézi elrettentő példaként, ugyanakkor elítéli József cselekedetét, aki a testvéreiről „rossz hírt" vitt atyjuknak. „Nem szabad hazugsággal árulkodni; de mások jobbúlásán kell igen-is iparkodni" írja Molnár János. A szerző „a pásztorok józanságára nézve" több példát sorol fel. Szerinte a svábok (!) Julius Caesar idejében „soha bort az ő határokba nem eresztettek, mert a bor asszonyossá teszi az embert". A perzsák királya egy esztendőben csak egyszer részegedett le, „a pásztoroknak egyszer se szabad". Hannibál soha egy meszely bornál többet nem ivott, Augustus császár pedig csak vízbe mártott kenyeret, savanyúságot, almát fogyasztott. „Hlyen betsületes vigyázó józan elmét kivan az okosság a pásztoroknak Isten és ember előtt való betsületes rendiben" - írja Molnár János, aki a pásztorélet tisztaságát nemcsak a svábok, a császárok mértéktartásában mutatja meg a követendő példát, hanem a lappok életformájában is! Honnan vehette 1775-ben Molnár János a könyvében levő adatokat a lappokról? Véleményünk szerint Sajnovics János (1733-1785) jezsuita rendtársától, aki VTI. Keresztély dán király megbízásából csillagvizsgálóként járt 1769-ben Norvégia északi részén, de közben nyelvészeti kutatást is végzett, amelynek eredményeként kimutatta a lapp és a magyar nyelv közötti rokonságot. Sajnovics értekezése „Demonstratio idioma Ungarorum et Lapporum idem esse" címmel 1770-ben Koppenhágában jelent meg, a könyvet, vagy magát a szerzőt Molnár János ismerhette. Tehát hiteles forrás alapján írhatta Molnár János, hogy a lappok „iszonyú nagy tartományokat foglalnak el, s közülük, ki a Dánus, ki a Svékusnak, ki pedig a Muszkának birtokában vannak". A lappok az „irtóztató hideg", az állandó hó miatt nem szánthatnak, nem vethetnek, tehenet, juhot, lovat nem nevelhetnek, „mégis a királynak hiven adóznak" - figyelmeztet Molnár János. „Elfoglal egy gazda az ő nemzetésével a hó-hátán egynéhány mért földre terjedő határt. Kerekes sátorának helyet készít, az havat bástya módra körös körül fel tetézi a szél ereje ellen. S minthogy az ország a szarvast bőven termi, a jó gazda othon ezt a gyors hasznos állatot bőven neveli. Azok számára gúnyhója mellett alkalmatos állásokat tart. A meszsze vagy közel lévő erdőnek gyengébb ágaiból nékik eledellel szolgál: a hóra is ki-veri őket, a hol azok addig kapálódnak, mig a földön futó nyir ágatskákra, és igy jó eledelre nem találnak. Ezek az állatok gazdájokat hússal, tejjel, vajjal, sajtal kenyér nélkül is el-tartják. Bőröket a városokban el-adván pénzt fordítanak az adóra és egyéb szükségre. Hlyen ott a pásztorkodás. Minemű a jóság? Hire sincsen nálok a tolvajlásnak. A ki valamit el-talál veszteni, mennyen viszsza; egynehány holnap múlva-is ott talállya, senki fel nem veszi. A házasságtörésnek, gyilkosságnak még a nevétől is irtóznak. Azok bizonyítják ezeket, kik tölök, most egynéhány esztendője hogy meg-fordúltak. Mi szép dolog volna, ha el-menne a magyar pásztoroknak az hirek: hogy nints köztök 396