A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Történelem - Szűcs Ernő: Átmeneti üzemi formák jelentkezése Debrecen ipari életében 1848–1867 között

Szűcs Ernő Átmeneti üzemi formák jelentkezése Debrecen ipari életében 1848-1867 között Témánkban közel másfél évtizede készült az utolsó tanulmány, másrészt úgy tűnik, újabb évek fognak még eltelni, míg a Debrecen város ötkötetesre tervezett történelmében az általunk jelölt időpontról szóló III. kötet meg fog jelenni. Ha kiadásra is kerül, terjedelmi okok miatt a most közölt adatok megritkítva, leszűkítve, inkább csak az általánosítás szintjén jutnak majd közlésre. Bevezetőnk során szükségesnek tartjuk azt is megvilágítani, hogy miért a címben írt intervallumot választottuk. Mint minden átmenetnél, ez esetben sem lehet egyetlen nap, de még év dátumához sem kötni a változás megtörténtét. Meg kell vallanunk, hogy az általunk kezdő időpontként jelölt 1848 előtt is voltak már városunkban olyan vállalkozások, amelyek - ezekre a továbbiakban utalni is fogunk - már kiléptek a céhes keretekből, ugyanakkor az általunk záróévként említett 1867 nem tekinthető olyannak, amikorra is Debrecenben befejeződött volna a középkori céhes formákkal szemben a kapitalista jellegű üzemek teljes győzelme. Tudott dolog, hogy a céhek megszüntetését csupán az 1872-es ipartörvény mondta ki. Ugyanakkor a céhek még 1872 után sem tűntek el egy csapásra és nyomtalanul. Az új szervezeti formába is átvitték gondolkodásukat, sőt másodlagos szervezeteik formájában, pl. az 1862 után sorra alakuló ún. temetkezési társulataikban még további évtizedekig őrizgették régi életformájuk hagyományait. Más céhek azonban már a rendelkezés napvilágra kerülése előtt megszűntek. így azután vitatható lenne 1848 és 1867 közé tenni az átmenet intervallumát. Mégis időkeretünknek a fenti időpontot választottuk. Korántsem azért, mert a politikatörténet szokványos határa 1867, a kiegyezés, az abszolutizmust felváltó dualizmus kora ekkor vette kezdetét, hanem azért is 1867-et választottuk záróévnek, mert témánk szempontjából a döntő változások Debrecenben az említett bő másfél évtizedben lejátszódtak, még akkor is, ha a céhek zöme formailag még további öt évig, s mint már utaltunk rá: szokásokban, gondolkodásban még évtizedekig érzékelhetők voltak. Terjedelmi okok miatt nincs módunk elemezni, mindössze felsorolni azokat a faktorokat, amelyek elősegítették az átmenetet. Ezek közül elsőnek említhetjük a 48-as törvényeket. Ezek alapvetően felszámolták a feudális függést, a földet áruvá tették, kialakították a szabadparaszti tulajdonviszonyokat, kimondták a közteherviselést. Kétségtelen, akadályozó tényezők is voltak. Ilyenként a tőke- és hitelhiány mellett beszélni kell a gyári termelésre alkalmas szakképzett munkaerő hiányáról, a fogyasztó piac szűkös voltáról. Más oldalról különösen ki kell emelni a közlekedés (vasúti) gyors fejlődését, amely a vonalak, majd a hálózat kialakításával felszámolta az izolált gazdasági körzeteket, maga is hozzájárult egyes honi ágazatok gyáriparrá fejlesztéséhez (vas- és gépipar), de lehetővé tette külföldi gyáripari termékeknek, még a vásárokon, a céhek hagyományos értékesítési területén is megjelenni, s ezzel a céhek hanyatlását felgyorsítani. A tényezők sorából nem hagyhatjuk ki az 1840. évi XVII. tc-t, az 185 l-es Geringer-féle utasítást, az 1859-es császári nyílt parancsot, s közben az 1850-es márciusi ideiglenes törvény alapján megszervezésre került Kereskedelmi és Iparkamarát, mert ezek a törvények, rendeletek közrejátszottak a változások ilyen ritmusú megtörténtében. 239