A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Történelem - Takács József: Hogyan kapott toronyórát a debreceni Szent Anna templom?

'*"*• 3 kép A régi óraszerkezet (Fotó Hapák) számítva - a debreceni katolikus családok kb. 46%-át képviselte. 32 Maga Molnár prépost járt elő jó példával, aki ezüst pénzben azonnal lefizetett 500 Ft-ot. A többi pénz 10-20 krajcáros, valamint 1, 2 és 5 Ft-os adományokból gyűlt össze. A gyűjtőíven három órásmester neve van feljegyezve (No. 13, 17, 83), köztük Schável apósa: Track Ádám, aki 5 Ft-ot áldozott a felhívásban megjelölt célra. De ott van az adakozók között Schável mostohaanyjának férje Éberszt Mihály (No. 74), továbbá ifj. Bauer Antal (No. 80), sőt Povolny Ferenc építész is (No. 124). 1846. május 5-én adta át Miller János káplán az összegyűjtött 367 Ft 2 xr-t Molnár prépostnak, aki még aznap - vagy alig valamivel később ­300 Ft-ot továbbadott Schávelnek. Ezzel az óráért járó díj ki volt egyenlítve, mert április 14-én már fizettek neki 200 Ft-ot. Az összeg folyósítása - mint már utaltunk rá - az óra felállítása után 3 hónapon belül volt esedékes. A kifizetések időpontja alapján kalkulálva azt kell mondanunk, hogy az óra 1846. január közepe és február eleje közötti időben került fel a toronyba. Az óra gátkerekének inga felőli síkján található - ma már nehezen kibetűzhető - körfelirat a mester nevét és az óra készítésének (pontosabban: a befejezésének) évét rögzíti: „Schável ­1846". Úgy látszik, Schável az óra felállítását megelőző utolsó hetekben is dolgozott még a szerkezeten. 32. A helybeli katolikus hívek létszámát a plébánosok összeállításában rendszeresen közlő ún. status animarum 1846. évi adatait a SzA.Lvt.-ban nem sikerült megtalálnom. Ezért helyette az 1844. évi nagy­váradi Schematismus közlésére támaszkodtam, amit Kováts Zoltán, Debrecen történetének már idézett 2. kötetében a népesedési viszonyokról írt tanulmányában szintén idéz a 45. oldalon. A városban lévő 2024 katolikus - 5 fős családokat feltételezve - 405 családban élt, s közülük 185 adakozott a toronyórára. 233

Next

/
Oldalképek
Tartalom