A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1989-1990 (Debrecen, 1992)

Történelem - Krankovics Ilona: Viharos évszázad Debrecen történetében, 1564–1664

lem között." A két fejedelem harca a hatalomért Erdély és a város számára csak szenvedést jelentett. Debrecennek ezentúl Barcsay Ákossal, az új fejedelemmel is meggyűlő a baja, aki hódolásra szóhtja a várost, „de ebben a város magára vigyázó okoskodással halasztást tészen. "

21 Végül Barcsay Ákos a pasánál tesz panaszt, hívatja a város elöljáróit Temesvárra, ahol sűrű szidalmakkal fogadja őket: „Ti Engemet fejedelmeteknek nem ismerétek, soha hozzám nem hogy embereteket, de egy ebeteket sem küldöttétek."

22 A város nagy gondban van, mit tegyen, hogy egyik fejedelem haragját se fordítsa maga ellen, hogyan kerülhetné el a reá leselkedő veszedelmet? Végül a legveszélyesebb, Rákóczi mellett dönt, kinek a közelben lévő hadaitól legjobban tart. A török mindvégig erős fenyegetéssel igyekezett a várost eltéríteni a György fejedelemmel való traktálástól.

23 Szomorú érdekessége a két fejedelem hatalmi harcának, hogy szinte ugyanabban az időben, mind a ketten a német császárhoz fordulnak segítségért. II. Rákóczi György 1659. július 19-én keltezett, Rhédey Ferenchez írott levelében felháborodva számol be arról, hogy Barcsay Ákos követe útj án fordult a császárhoz: vegye vissza a bukott fej edelemtől Szabolcs és Szatmár vármegyéket, mert különben a török teszi rájuk a kezét.

24 Majd augusztus 9-én írott levelében arról tudatja Rhédeyt, hogy Szatmár és Kalló megerősítésére német őrség fog jönni.

25 1659 telére úgy látszott, a volt fejedelemnek sikerül Barcsay Ákos fölé kerekednie, kit ősztől kezdve Szebenben tartott ostrom alatt. Ekkor határozta el magát viszont a Porta is a II. Rákóczi Györggyel való végső leszámolásra. A török hadak Temesvárra vonultak vissza téli szállásra, hogy tavasszal minél hamarabb kezdhessék a támadást. Szalárdi szerint meg sem akarták a fű zöldülését várni, bízván számítva arra, hogy a Debrecen határán lévő kazlakból lesz elég széna az állatok számára.

26 A török Temesvárról megindulásának hírére, Gyulai Ferenc a hajdúság összegyűjtésén fáradozott. Kábánál várta a közeledő ellenség első támadását, ezért a Körös-felen, a Bihar és Szabolcs vármegyékben élő hajdúkat iderendelte. A hajdúk legszívesebben megegyeztek volna a törökkel, nagy félelmet keltett köztük Szejdi levele, melyet végső figyelmeztetésükre Temesvárról való elindulása után írt. Gyulai, csak a fejedelemnek hűséggel való tartozásukra hivatkozva, nagy nehezen tartotta együtt őket. A debreceniek aggódva figyelik a gyülekező hadi népet. Amellett, hogy újabb terheket jelent azok élelemmel látása, félelmüket inkább most az kelti, hogy a hajdúság fegyvere veszedelmet hoz városukra. Elzárkóznak a kállai kapitány kérésétől, nem vállalnak közösséget a hajdúsággal, inkább bíznak a Szejdi pasa által megerősített hitlevélben.

27 Az összegyűlt hajdúság oly csekély erejűnek tűnt a közeledő török sereggel szemben, hogy nem mert megütközni vele. Maga Rákóczi figyelmeztette Gyulai Ferencet, kerülje a törökkel való találkozást.

28 Emiatt újra nagy riadalom támadt a hajdúk között. Hiába hivatkoznak arra, hogy a fejedelmet ők vérök ontásával mindvégig hűséggel védték, s most, a legnagyobb veszedelemben maradnak magukra. Nem marad más hátra számukra mint szerén-szerte, „ki minél hamarább háza népével Pocsajba, Székelyhidra, Ecsedbe, Kallóba, Váradba, Tokajba, Ibrányba és csak mint Debrecenbe szaladozhatna."

29 21. Uo. 49. 22. Uo. 51. 23. TT 1880. 746. 24. Uo. 1892. 113-114. 25. Uo. 1892. 117. 26. Szalárdi J. 1980. 532. 27. Barta B. 1666. 55-56. 28. Szalárdi J. 1980. 540. 29. Uo. 540. 157